A csillagok játéka az égen. Egy különleges fotó margójára

Egy olasz asztrofotós, a ragusai Gianni Tumino fotóját választotta a NASA március 28-án a nap csillagászati képének. Mit üzen ez a fotó azon felül, hogy lenyűgöz szépségével?

a-csillagok-jateka-az-egen-egy-kulonleges-foto-margojara

A koronavírus-járvány napjaiban olybá tűnik, mintha egy szürreális, eddig soha nem tapasztalt közegben élnénk, úgy tűnik, minden lelassult… és egy ideje már távoli emlék az a féktelenül rohanó élet, melyhez előtte annyira hozzászoktunk. A legfelkavaróbb az a körülöttünk érzékelhető csend, amit korábban nem hallottunk meg; a közöttünk lévő kapcsolatok is megritkultak, távolságtartásra kényszerültünk… úgy tűnik, megállt a világ.

 

 

 

 

Pedig a Föld, a minket vendégül látó bolygó továbbra is mozog. Forog a tengelye körül: egy teljes fordulatot 24 óra alatt tesz meg, úgyhogy mi, akik Olaszországban élünk, bár látszólag állunk a földfelszínen, mégis körülbelül 1200 km/h sebességgel utazunk.

 

Ezenfelül a Föld kering a Nap körül is, ennek időtartama körülbelül 365 nap, így nagyjából 72.000 km/h sebességgel száguld a világűrben. Végül a Föld bolygót a Nap gravitációs ereje is vonzza, ezért részt vesz abban a mozgásban, amit a teljes Naprendszer tesz meg a Galaxisban: becslések szerint ennek sebessége 792.000 km/h.

 

Úgy tűnik, körülöttünk minden megállt, a világ mégis mozog!

A Föld saját tengelye körüli forgásának köszönhetőek azok a fényes koncentrikus körök a Ragusa városa fölötti égbolton, amelyeket a ragusai asztrofotós, Gianni Tumino örökített meg, egy márciusi éjszakán Dél-Kelet Szicíliában. Saját otthonának teraszáról, 120 fokos nagylátószögű objektívvel, 95 perc leforgása alatt, 230 kattintással készítette a képet.

 

A kép annyira szép, hogy a NASA március 28-án a nap asztronómiai fotójává (APOD) választotta.

 

A Media Inaf-nak – a Nemzeti Asztrofizikai Intézet online hírügynökségének – adott interjúban Tumino elmagyarázta, mik azok a koncentrikus körök a ragusai égen: „Ezt a fényes nyomvonalat a csillagok hozzák létre. Ilyen az égbolton követhető mozgásuk a sarkcsillag körül, mely az északi égi pólus közelében található – ez egyike annak a két pontnak, amelyek rajta vannak a Föld forgástengelyét alkotó képzeletbeli vonalon –, és ez a csillag szinte mozdulatlannak tűnik az örvény középpontjában. Mivel a csillagoknak ezt a mozgását a Föld forgása idézi elő, ezért szünet nélkül mozognak, mindig tovább.

 

Az égre tekintve – valamiképp elvonatkoztatva a jelenlegi történésektől, melyek látszólag legyőznek és elszomorítnak minket – magával ragadhat minket a nekünk otthont adó bolygó megállíthatatlan dinamizmusa: bizalmat és erőt meríthetünk belőle, melyekre szükségünk van ahhoz, hogy együtt haladjon tovább az emberiség.

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: Città Nuova

Forrás: cittanuova.it

Fordította: Kürthy Dénes / Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: