Karanténszínház: nőNyugat

Az Örkény Színház közkinccsé tette egy különösen értékes előadását, mely belesodorja a nézőt a nyugatos nők, és általuk egy kibontakozó polgári forradalom gondolatvilágába.

karantenszinhaz-nonyugat

A Nyugat megindulásának éveiben, az irodalom párhuzamos megújulásával megindult egy másik, csendes forradalom is. Polgári nők serege vágyott vagy kényszerült arra, hogy otthagyva a ,,privát munkáséletet”, egzisztenciát, sikert és megbecsülést vívjon ki magának – saját jogon.

A színdarab magába olvasztja a nyugatos írók (főleg az első, ritkábban a második nemzedék alakjai tűnnek fel), a férfiak írásait. Sokkal jelentőségteljesebben a női szólamokat halljuk kitörni nagy költőink árnyékából. A nőNyugatot is a férfi-Nyugat ,,diktálja”, hiszen főként az öt nagy nyugatos – Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz és Karinthy – feleségeitől, szerelmeitől és női kapcsolataiból valók a szemelvények. A feleségek közt legjobban író Kosztolányiné viszi a prímet, de bekapcsolódik Boncza Berta, Török Sophie, Holics Janka, Simonyi Mária, Devecseriné Guthi Erzsébet és mások is. A darab ráfókuszál a zsenik és hozzátartozóik körében különösen kiélezett személyes és kor-dilemmákra. Ezekre azonban nem válaszol, nem akarja megmagyarázni őket ez a száz perc. Ezzel szemben persze kendőzetlenül tárja fel az ellentmondásokat, amely megidézte és jellemezte az akkor élt alkotók házasságait, szerelmi fellángolásait, izzóbb és lágyabb érzelmi kötődéseit, mindezt – ahogyan a cím is sejteti – női szemszögből.

 

Az összeállítás ennél fogva nem is állít senkit piedesztálra, csak beszélni és beszéltetni akar.

Beszéljünk róluk, általuk, kicsit talán magunkról, beszéljünk nőről és férfiról, beszéljünk arról, hogy miként éljünk teljes életet, és hogyan szembesüljünk ennek elborzasztó lehetetlenségével.

Az egyéni sorsok drámájában viszont mindvégig a háttérben ott simul a humor, annak is egy keserédes fajtája. Ez így is van rendjén, pedig Ady eufóriákból alázuhanó érzelmi kitörései, a haldoklása elől menedéket a szerelemben kereső Kosztolányi kétségbeesése, Babits kapcsolat alkui és Karinthy két házasságának folytonos, már-már tragikomikus összeméricskélése, valamint Kaffka Margit megrázóan korai halála: egyszóval mindez belső elcsendesedésre is inti a nézőt.

 

A díszlet, a piros pad – ülésekkel és átülésekkel, támlára telepedésekkel és teásbögrék melengetésével is – valahogy személyes hangulatot kölcsönöz a darabnak. Az aláfestő cimbalom hangjai pedig csak segítenek megerősíteni az érzelmi hangsúlyokat. A színésznők – koruk és karakterük – kiegészítik egymást és lélekkel töltik meg a fel-fel tűnő alakokat. Mácsai Pál rendező a nüanszokban is érzelmes és hiteles rendezésének minden pillanatát élvezet nézni. Persze közel sem lett volna ilyen értékes ez az alkotás, ha Bíró Kriszta színésznő és Mácsai Pál nem gyűjtenek össze és válogatnak ki ilyen kiváló ízléssel és érzékkel a rendelkezésre álló levelekből, naplóbejegyzésekből.

Munkájukban megvalósítják József Attila híres sorát: ,,Az igazat mondd, ne csak a valódit…”, és erről a válogatás eredménye is tanúskodik.

Ha valaki tehát kultúrára és kikapcsolódásra vágyik, ez a darab kitűnő választás lehet (mindenkinek), hiszen élvezhető, még akkor is, ha az ember nem kifejezetten mozog otthonosan az irodalomtörténetben. A cím pedig nem véletlen, ez a darab nőkről szól, de nem csak nőknek.

 

A teljes színdarab ezen a linken érhető el.

 

Fotó: szinhaz.org

Legújabb könyveink: