Kiút az ördögi körből – a Gen Verde missziója

A Gen Verde előadás előkészítő műhelyfoglalkozásai jó példák rá, hogyan lehet a tizenévesek önbizalmát az előadó művészetek eszköztárával növelni.

kiut-az-ordogi-korbol-a-gen-verde-misszioja

Képzelj el egy csoport öntudatos kamaszt, akik hozzák életkoruk átmenetiségének és hangulati ingadozásának összes jellemzőjét. Kérd meg őket, hogy mindössze néhány nap próba után menjenek fel a színpadra, táncoljanak, színdarabot játsszanak, énekeljenek, zenéljenek. Lehetetlennek hangzik? Pedig ez történik meg a Gen Verde művészeti csoport programjain. A nemzetközi együttes 19 nőből áll, 14 különböző országból. „Start Now” műhelyprojektjükben (szerk.: melynek megvalósítására először Szegeden, Magyarországon került sor 2015-ben) a szereplővé avanzsáló diákok átélhetik, hogy az előadóművészet ajándék lehet mások számára, egyben segíthet félénkségük és más gátlásaik leküzdésében is.

 

 

 

 

„Alapvetően három nap műhelymunkáról van szó” – magyarázza Marie Kudo, aki Kanadából származik. „Naponta veszünk valamelyik dalunkból egy mondatot, amelynek gyakorlatra váltása a cél. Az első nap ezt: »Van bennem fény«. Ezen a napon arra bátorítjuk őket, hogy nézzenek magukba, és figyeljenek arra, milyen érték rejlik bennük. A második nap mottója: »Hiszek magunkban«, vagyis a csapatszellem szem előtt tartására kérjük meg őket a munka során.”

 

Gen Verde, Start Now előadás, Kuba (genverde.it)

 

A műhelyen a Gen Verde tagjai megosztják a fiatalokkal saját személyes élményeiket, hogy ő maguk hogyan győzték le a lámpalázat és növelték az önbecsülést.

„Megpróbálunk nem a bizonytalanságunkra fókuszálni, hanem bátorságot meríteni az együttlétből” – mondja Christina Wang. „Például, mikor én vezettem a testdobolás műhelyt, igyekeztem arra ösztönözni a fiatalokat a workshopon, hogy ne csak a saját alakításukra koncentráljanak, hanem segítsenek a többieknek is.”

Egy másik elképzelés, amit megosztanak:

„Segít az embernek félelme leküzdésében, ha az üzenetre összpontosít, amit a közönségnek át szeretne adni.”

A csoport körülbelül 55 évvel ezelőtt alakult meg az olaszországi Loppiánóban, amikor Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója karácsonyi ajándékként két dobkészletet küldött a kis városkában élő fiataloknak, hogy modern művészeti eszközökkel hirdethessék az evangéliumi jóhírt. Néhány évvel ezelőtt mind a Gen Verde, mind a Gen Rosso – a másik előadócsoport – felfedezte, milyen jól meg lehet a fiatalokat szólítani, ha a művészetek eszköztárával együtt dolgoznak velük. Ezért elkezdtek workshopokat, műhelyeket létrehozni, amelyekben tizenévesek és fiatal felnőttek is résztvevőként kapcsolódhatnak be előadásaikba.

 

Gen Verde csoportkép otthon (genverde.it)

 

Önmagad felfedezése

 

„A művészet és a kreativitás általában nagyon hatékony eszközök ahhoz, hogy az emberek felfedezhessék a bennük rejlő szépséget” – magyarázza Nancy Uelmen, dalszerző, énekes és zenész, aki 1990 óta a csoport tagja. „Ha úgy éled meg, mint ajándékot, akkor még nagyobb ereje van. Tudományosan is bizonyított tény, hogy a kreativitás elősegíti a mentális egészség egyensúlyát.” Véleménye szerint művészeti workshopjaik a közösségi élmény miatt ilyen hatékonyak, azért, mert lehetőséget nyújtanak, hogy a résztvevők együtt alkossanak.

Christina felidézi, hogy az egyik résztvevő utazás közben már régóta nap mint nap látott egy hölgyet a vonaton. „A műhelymunka után összeszedte a bátorságát, és odalépett hozzá, hogy felajánlja a segítségét, a néni ugyanis nehéz bevásárlószatyrokat cipelt. A foglalkozások tehát segítettek neki, hogy kilépjen önmagából, és társadalmi szereplővé váljon.”

„Azon áll vagy bukik minden, hogy az ember le tudja-e győzni önmagát.”

– mondja Colomba Bai, aki szintén tanúja volt egy lány átalakulásának. Egyfajta szelektív mutizmussal küzdött, csak a családtagjai és barátai társaságában bírt megszólalni. „Jelentkezett a kóruscsoportba, és az elején természetesen nem énekelt a többiekkel. De néhány nap elteltével a gátlása feloldódott, mert érezte a feltétel nélküli szeretetet közöttünk. »Megjött a hangom!«  – újságolta szüleinek aznap este, mikor hazament. Az összes tanára meg volt hatódva a végén, mikor abból, ahogy a többi résztvevővel kommunikált, láthatták, hogy megszabadult ettől a gátlástól.”

 

Gen Verde, Start Now, Birmingham

 

Colomba Dél-Koreában nőtt fel, ahol erős a fiatalokra nehezedő nyomás, az elvárás, hogy jól teljesítsenek és tökéletesek legyenek. „Pontosan ugyanazt éltem át kamaszkoromban – meséli –, mint amit sokan a mai fiatalok közül, mikor a közösségi médiában tökéletes fotókat látnak. Bekapcsoltam a tévét, megvettem a divatmagazinokat, és pontosan olyan akartam lenni, mint akiket ezekben láttam. Más színűre festettem a hajam, és nem bírtam elviselni, ha másnak nálam is modernebb cipője volt.

De ez egy ördögi kör, azt éreztem, hogy bármit is csinálok, sohasem leszek elég jó.”

Ez az élmény inspirálta az egyik általa szerzett dalt, amely arról szól, hogy saját magát kitörölve egy más személyiség mögé bújt mindaddig, amíg a hittel való találkozáson keresztül fel nem fedezte önnön szépségét. „Szép vagyok, mert Isten ilyennek teremtett meg engem”. Ennek a felfedezésnek a segítségével elfogadta önmagát, és rátalált igazi személyiségére.

„Teljesen egyetértek, – mondja Marie – senki sem tökéletes. Talán egyértelműnek hangzik, de fontos kimondani: rendben van, hogy nem vagyunk tökéletesek. Azzal tesszük meg az első lépést mások tökéletlenségeinek elfogadásához, ha elfogadjuk saját tökéletlenségeinket, ha kibékülünk önmagunkkal.”

 

Gen Verde, Online performance (genverde.it)

 

Elfogadás

 

A Gen Verdéhez 19, nagyon különböző nő tartozik, és arra hívják fel a figyelmet, hogy ez bátorításul szolgálhat a műhelyeiken részt vevő fiataloknak is. „Látják, hogy mi nem azért lépünk színpadra, hogy mutogassuk magunkat – mondja Nancy –, hanem azért, mert egy üzenetet szeretnénk átadni. Így aztán nekik is könnyebb felmenni a színpadra.” Mikor Nancy tizenéves volt, szeretett zenélni, zenét tanulni, de attól tartott, hogy a fellépéstől való félelme képtelenné teszi, hogy a jövőben hivatásos művész lehessen. „Az segített legjobban a lámpalázam legyőzésében, hogy próbáltam arra gondolni zenélés közben, hogy másokat ezzel megajándékozok. Mikor csatlakoztam a Gen Verdéhez, ez még inkább megerősödött bennem, mert úgy éreztem, azért vagyok köztük, hogy a zene és az ének nyelvén azt szólaltassam meg, amit együtt megélünk. A vágy, hogy kifejezzem a hitemet, még több bátorsággal töltött el. Úgy gondolom, ezt megérzik a fiatalok is, akik velünk dolgoznak.”

Christina, aki Malajziában született, hozzáfűzi: „A szépség definíciója napjainkban sokszor sztereotípiákon alapul, és nagyon szűk mezsgyén mozog, aki csak a közösségi média trendjeit követi.”

 

 

Úton az önbecsülés felé

 

Christina elmeséli, hogyan talált rá a szabadságra azáltal is, hogy hibákat követett el. „A magabiztossághoz és az önbecsüléshez vezető út életünk végéig tart. Tizenévesen úgy gondoltam, ha majd felnövök, magabiztos leszek, de aztán rá kellett jönnöm, hogy továbbra is követek el hibákat. Viszont ma már rálátok, hogy a tévedéseim az életem nagy tanítómesterei. Például szörnyen féltem attól, hogy melléütök a hangszeremen, de ez a folyamat, hogy elfogadjam a hibáimat és ne ijedjek meg attól, hogy újra hibázni fogok, segített meglátni a lehetőséget a növekedésre.”

Marie felidézi, hogy Christina egyszer rossz számot kezdett el. Azonnal mindannyian tudták, hogy valamit tenniük kell. „Úgy éreztem, mintha ott mind a tizenkilencen eggyé váltunk volna. Most mit tegyünk? Mentünk utána, és elénekeltük azt a dalt, ami a koncerten később lett volna, és az egész koncert ívét ehhez igazítottuk… Nagyon erős tapasztalat volt, és azt hiszem, a közönség érezte ezt az energiát.”

 

A csoport most, hogy a világjárvány lecsengése lehetővé teszi, április elején kezdi újra a személyes jelenlétű workshopokat, és új időpontokat tűz ki a Covid miatt elhalasztott műhelyek és koncertek pótlására. „Az a tervünk, hogy 2023 őszén megyünk Észak-Amerikába. Még alakul a naptárunk, de nemsokára többet mondhatunk!” Az elkövetkező három hónapban Olaszországban turnéznak, nyáron Németországba és Lengyelországba készülnek.

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: Gen Verde (www.genverde.it)

Forrás: Living City

Fordította: Prokopp Katalin

Legújabb könyveink: