Subedi Anna koloratúrszoprán: A zenélés számomra felülről jövő küldetés

Fiatal kora ellenére számos eredménnyel büszkélkedhet Subedi Anna koloratúrszoprán. Négy szakon diplomázott a Zeneakadémián, ösztöndíjasként Brüsszelben is tanult, sőt tanított, mesterkurzusokon vesz részt, rendszeresen fellép szólistaként, 2021 májusában pedig énekes kategóriában megnyerte a Cadenza Contest Nemzetközi Online Zenei Versenyt. A(z online) beszélgetés során Anna személyében egy olyan tehetséget ismertem meg, aki Istentől kapott küldetésként tekint a szakmájára és a házasságára is.

subedi-anna-koloraturszopran-a-zeneles-szamomra-felulrol-jovo-kuldetes

Már négyéves korodban kezdtél zongorázni: honnan jött ez az indíttatás?


Édesanyám ága, a mogyoródi Babicz és Albert családok mindig tehetségesek voltak a zene terén. A dédnagypapám a falu zenésze volt: mindig őt hívták a lakodalmakba, mert több hangszere is volt, például tárogatója és cimbalma, így egyedül is el tudott szórakoztatni egy násznépet. Innen ered egy zenei tehetségvonal, a zene szeretete pedig a mai napig jelen van – hagyomány nálunk, hogy ünnepeken összegyűlünk a nagybátyám borospincéjében, és ott énekelünk, gitározunk. (Az unokatestvérem gitártanár.) Édesanyám egész pici korunktól kezdve sokat énekelt és mondókázott velünk. A családban azt mesélik, hogy már kétéves koromban tisztán tudtam énekelni bizonyos dalocskákat, a zongora pedig már akkor érdekelt, amikor még fel sem értem a billentyűket. Négyéves koromig édesanyám tanított, aztán a helyi kántortól, Jakab Lászlótól vettem zongoraórákat, és utána kerültem a gödöllői zeneiskolába.

 

 

 

 

A zongora „csak” az egyik szakod lett, mert a konzervatóriumban végül négy szakon végeztél. Hogyan jött a többi?

 

Tíz évet tanultam Barta Katalinnál, a Chopin Zeneiskolában, Gödöllőn – neki nagyon sokat köszönhetek, ő indított el.

Tizennégy évesen úgy éreztem, hogy ha én most nem megyek zenei pályára, akkor az életem lehetőségét szalasztom el. Felvételiztem a Szent István Konzervatóriumba – Lázárné Nagy Andrea, a szolfézs tanárom javaslatára adtam be a jelentkezést szolfézs szakra is, mondván, több lábon kell állni. Ez végül azért volt jó, mert hangképzést is kellett tanulni (heti 20 percben) a főszakom, a zongora mellett. Az énekórákat Barna Júlia tanárnő tartotta, akire szintén hálával gondolok. Hét évig tanultam nála, ő biztatott, hogy foglalkozzak az énekléssel.

Az énekórán éreztem magam a legjobban, mert felszabadulhattam, önmagam lehettem, erősödött az önbizalmam.

Esküvői fotó Barta Katalinnal

 

Már nagyon fiatalon belekóstolhattál az opera műfajba is. 19 évesen elénekelted Giannetta szerepét Donizetti Szerelmi bájitalában. Ez mit jelentett neked?

 

Igen, a konziban bízták rám ezt a szerepet, nagyon meglepődtem akkor! Operaházi művészekkel énekelhettem, igazi zenekaros rendezéssel, jelmezekkel – ez nekem akkor mélyvíz volt, de nagyon jó kritikát kaptam. Akkor jött a sugallat, hogy igen, én jól érzem magam az operában, és a színészkedés része is izgalmas számomra. Jó volt, hogy bele lehet bújni egy szerepbe, így ez is ösztönzött engem, hogy az éneklés felé vegyem az irányt. Közben haladtak a hangszeres tanulmányok is, de lett egy komoly sérülésem: ínhüvelygyulladást kaptam a túlterheléstől: napi négy órát zongoráztam és sokat is írtunk a többi tárgyból. Ott tartottam, hogy nem bírtam felemelni egy poharat. Ekkor jött be a képbe a csembaló, ami más mechanikájú, kevesebb erőkifejtést igényel, mint a zongora. Ezenfelül nagyon megszerettem a barokk zenét, ami a csembaló világa. Elfogadtam, hogy a zongorát le kell adnom – így lett a csembaló a főszakom, Alföldy-Boruss Csilla tanárnőnél. A Zeneakadémiára már ebből felvételiztem, Dobozy Borbálához, ezt végeztem el alapszakon, utána mentem tovább énekre Kertesi Ingridhez, így masteren énekből diplomáztam.

 

Nemcsak Magyarországon jártál a Zeneakadémiára, hanem Brüsszelben is végeztél két tanévet. Ez hogy jött, és milyen tapasztalatokkal gazdagított?

 

A férjem biztatott, hogy jelentkezzek erre az Erasmus ösztöndíjra – annak ellenére, hogy emiatt távol kell lennünk. Azt mondta, világot kell látni, menjek bátran.

Ki is derült, hogy nekem pont erre volt szükségem, hogy kipróbáljam magam egy új kultúrában, egy új közegben. Ez azért volt bátor dolog, mert a diplomakoncertem évében mentem el hét hónapra, és csak májusban jöttem haza, diplomázni. Szerencsémre egy olyan tanárnőhöz kerültem (Valérie Guillorit fr.), aki a párizsi Conservatoire-ban is oktat, és nagyon sokat fejlődtem nála. Minden tanárommal nagy szerencsém volt, igazán hálás vagyok nekik!

Aztán Valérie-vel szerettünk volna tovább együtt dolgozni, ezért megpályáztam egy posztgraduális (Campus Mundi) ösztöndíjat. Csak ott közölték velem, hogy az ösztöndíj része az is, hogy tanítanom kell. Előtte soha nem tanítottam, de nagyon jó élmény volt. Kínai, spanyol, francia, belga diákjaim voltak, általában korombeliek. Nekik a második szakjuk volt az ének, tehát volt köztük hárfás, hegedűs, korrepetitor is.

 

Azóta itthon is tanítasz?

 

Amikor hazajöttem Belgiumból, akkor gondoltam, hogy elvégzem a tanári mastert. Ezt a 2020-as tanévben, már online kellett, de sikerült. Úgy érzem, hogy akkor lesz feladatom a tanítás, ha már több színpadi tapasztalatom lesz, amit át tudok adni. Most viszont még úgy érzem, nekem is tanulnom kell.

 

Van olyan mestered, aki különösen is a példaképed?

 

Sok van! Barta Katalin adta a kezdő lendületet és a zene szeretetét. Ma már nyugdíjasként, de ugyanolyan lelkesedéssel és odaadással tanít. A példaképem Kertesi Ingrid is, mert fantasztikus, amit ő letett az asztalra, mint énekesnő.

Ő a hangképzés terén is a példaképem, mert már 35 éve a pályán van, és ma sem probléma neki egy „háromvonalas F”-et kiénekelni. És még sorolhatnám a tanárokat… Most február óta elkezdtem Miklósa Erikával dolgozni: ő abban is a példaképem, hogy a karrier mellett a sportolásra is nagy hangsúlyt fektet. Ő is már 30 éve a pályán van – valamit nagyon jól csinált, hiszen világkarriert futott be.

 

Kertesi Ingriddel, a közös koncert után – 2020

 

Kiemelted a sportolást. Ez neked is fontos?

 

Bírni kell ezt a pályát – olyan ez, mint az élsport. Ha az ember komolyan gondolja, és valahová el akar jutni, akkor teljes erőbedobással kell csinálni. Ezt viszont fizikummal is bírni kell. Az éneklés komoly fizikai teljesítmény, ehhez fizikai és idegi állóképesség is kell. A Zeneakadémián volt egy ilyen tantárgyunk is: zenei munkaképesség gondozás. Ott tanultunk róla, hogy zeneszerű életformát kell folytatni, aminek része a sport (a kardió és az erősítés is). Nem is csak azért, hogy jól nézzünk ki a színpadon, hanem az egészség miatt.

Ennek kulcsa a mozgás: sokat, örömmel, rendszeresen. Engem kikapcsol a sport.

A férjemmel szoktunk sétálni: kimondottan gyors sétákat teszünk, akár 10 kilométeres távokat is, Budapesten keresztül-kasul, át az egyik hídon, vissza egy másikon… Sokat szoktunk futni a Margitszigeten is.

És nagyon szeretek táncolni is, néptáncot, latin táncokat – a spanyol és a mexikói barátnőimmel rengeteget táncoltunk kint Brüsszelben.

 

A Margitszigeten, futás után

 

A pandémia, illetve az online térbe áthelyezett élet neked mit hozott? Előnyét vagy hátrányát érezted inkább?

 

Sok változás történt, például a tanítást is online kellett abszolválni, ami valljuk be, nem könnyű. Zenét tanítani online nemcsak, hogy nagy kihívás, de szerintem értelmetlen is. Az énekhangot nagyon torzítja a mikrofon. De valamennyire megoldottuk ezt a kényszerhelyzetet. Koncertem a nyáron még volt, aztán viszont én is elkaptam a betegséget, ami mélypont volt. De a mélypontok jók, mert utána nagyobb lendülettel állunk fel. Vissza kellett térnem ahhoz a kérdéshez, hogy miért is csinálom én ezt az egészet – és megtaláltam a választ: nem az számít, hogy mi van a külvilágban, hány koncertem vagy milyen eredményeim vannak. Az számít, hogy kapcsolatban legyek a zenével! Az egyik tanárom mondta:

„Akkor érdemes ezt a pályát csinálni, ha nem tudsz nélküle élni…! Ha kibírsz két hetet úgy, hogy nem zenélsz, akkor ne ezt válaszd!”

Megszületett a válasz, hogy ez belülről jövő késztetés, hogy nekem ezt muszáj csinálni, és visszaépítettem a hangomat a betegség után.

Elég sok koncert elmaradt, az biztos, viszont 2020 szeptemberétől elkezdtem a doktori képzést, nekem fontos, hogy oda bekerültem. Volt mit csinálni, sok elméleti munkát kellett itt beadnom, kiselőadásokat tartottam – ez a legjobb időszak volt arra, hogy jó sok tárgyat felvegyek, és így azt mondhatom, hogy jól teljesítettem ezt az évet.

 

Azt mondtad, belülről jön, hogy neked zenével kell foglalkoznod. Hívő keresztény vagy: fogalmazhatunk úgy is, hogy Istentől kaptad ezt a hivatást?

 

Igen, sosem szabad elfelejteni, hogy ez az első! Nem is az, hogy én zenéljek, hanem az, hogy ez valaminek az eszköze lehet. Szent Ferenc mondta, hogy „Tégy engem a békéd eszközévé”. Ennek a legjobb kifejeződése talán a zene lehet, ami szavak nélkül tud egyesíteni egy egész közönséget, közelebb hozza az embereket.

Szerintem a mai világban erre van szükség, hogy a béke eszközei legyünk. Itt nem arról van szó, hogy nekem mi a jó, hanem hogy ez egy felülről jövő küldetés. Mindenkinek megvan a maga küldetése, minden szakmának ugyanez a lényege! Isten eszközei lehetünk.

 

Budapest, Deák téri evangélikus templom, Bach-hét, 2021.

 

A fellépéseiden is tanúságot teszel a hitedről: templomokban is vállalsz fellépést, és szakrális témákat is választasz. Ez részedről tudatos, illetve rólad is tudják, hogy hívő vagy?

 

Valószínűleg tudják rólam, mert én ezt nagyon boldogan vállalom. Azt is tudni kell, hogy

a templomi közösségnek is része van abban, hogy én zenész lettem.

Van egy templomi kórusunk – édesanyámék korosztálya, akik több mint ötven éve együtt énekelnek havi rendszerességgel és ünnepeken. Illetve a plébánosunk, Tóth József Miklós atya, aki zeneszerző, végig támogatott a tanulmányaim alatt. Nekem a templom úgymond mentsvár volt: a pandémia alatt is bármikor énekelhettem ott egy-egy liturgián, tulajdonképpen közönség előtt. A templomi közösségünk, a kórus tehát egy biztos pont az életemben, akikre mindig számíthatok, akik mindig hittek bennem. Nagy boldogság nekem, ha szakrális zenét énekelhetek.

 

És a pandémia alatt még énekversenyt is nyertél! Szívből gratulálunk ahhoz, hogy a Cadenza Nemzetközi Online Zenei Versenyen, ahol 400 induló közül egyedüli magyarként jutottál a legjobb 20 közé, énekes kategóriában elhoztad a fődíjat!

 

Köszönöm szépen.

 

Hogy képzeljünk el egy versenyre jelentkezést? Van impresszáriód?

 

Az egy következő szint. Amikor az ember még fiatal pályakezdő művész, akkor saját magát kell, hogy menedzselje. Nézni kell a lehetőségeket, hogy milyen verseny van. Én egy olyat választottam ki, ahova beküldhettem a meglévő videóanyagaimat. Online persze még soha nem versenyeztem… Ebben is sokat segített a férjem. Most meg kellett tanulnom például videót vágni. Korábban ilyenre nem volt szükség, de ma már ezt is meg kell tanulni – ezt is hozta magával a járvány. Az informatikában, az online jelenlétben egy kicsit jobban elmélyedtem. Művészek néha megpróbáljuk elbagatellizálni ezt, és azt állítjuk, hogy csak gyakorolni kell, de sajnos ez is nagyon fontos. Hozzáteszem még, hogy ezzel a versenygyőzelemmel elkezdődött egy együttműködés ezzel a menedzsmenttel, de ez még a „jövő zenéje”.

 

Händel: Clori mia bella… kezdetű kantátája – a Cadenza Verseny győztes előadása

 

Mondtad, hogy doktorálsz. A köztudatban ez a PhD, a Zeneakadémián is így hívják?

 

Igazából kétféle van: az előadóművészi doktori, a DLA (Doctor of Liberal Arts) és a PhD, ami ugyanaz, mint más egyetemeken, az elmélet a zenetörténészeknek. Én a DLA képzésben veszek részt. A négyéves képzés első két évében kell tenni komplex vizsgát, utána pedig jön a disszertációs szakasz. Én egy nagyon érdekes 19. századi, spanyol származású zeneszerzővel foglalkozom, a neve Maria Malibran. Ő az egyik első operadíva, aki amellett, hogy sikeres operaénekes, zeneszerző is volt. Fiatalon, 28 évesen halt meg, mégis sok műve fennmaradt, amikkel viszont eddig még keveset foglalkoztak. Őt kutatom, a műveit elemzem, róla szól a disszertációm.

 

Sok eredményed, sikered van: melyik áll a szívedhez a legközelebb?

 

Ha a sikerről kérdezel, az az első gondolatom, hogy nekem az annyira nem fontos… A legtöbb énekesnek és zenésznek a sikeresség lebeg a szeme előtt. Szoktam hallgatni Pál Feri atya előadásait, és ő mondja, hogy

a mai világban az van a középpontban, hogy „Legyél sikeres!”, vagy hogy a siker egyenlő a boldogsággal, de ezzel én nem tudok azonosulni.

Ami nekem igazán számít, és siker az életemben, az a házasságom – nekem ez sokkal fontosabb, mint bármilyen versenyeredmény, operaszerep, koncert. A szakmám és a hivatásom az életem nagyon sok százalékát kiteszi, de azért van egy fontossági sorrend. Úgyhogy nem tudnék egy olyan sikert kiemelni, ami a szakmámhoz kapcsolódik. A családomra vagyok büszke meg a házasságomra.

 

Családunk körében az esküvőnkön, 2019.

 

Jó ezt hallani! Többször említetted, hogy a férjed biztatására jelentkeztél ösztöndíjra, doktorira… Mesélsz egy kicsit a férjedről? Az érdekes hangzású nevedet is tőle kaptad, ugye?

 

Igen. A férjem indiai, a Subedi (ejtsd: ’szubedi’) egy brahmin név. Ők a brahmin kasztba tartoznak, tehát papok, illetve tanítók voltak a családjában. A Subedi név is ezt jelenti, hogy ’a Védák tudója’ – a hindu vallásban így nevezik a szent iratokat. Meglehetősen kicsi volt az esélye annak, hogy mi találkozzunk, úgyhogy ez biztosan a Jóisten akarata volt. Hét évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, amikor ő mérnöknek tanult Magyarországon. A lakótársa egy olasz zongorista fiú volt, aki a Zeneakadémián tanult, az én legjobb barátnőm pedig egy spanyol lány, aki szintén zongorista. Ő lett az esküvői tanúnk is… Egy Valentin-napi házibulin találkoztunk először, egy teljesen nemzetközi baráti társaságban. Olyan is előfordult aztán, hogy egy évig egyáltalán nem találkoztunk. Volt, hogy vízum hiányában nem jöhetett vissza, volt, hogy Dubaiban kapott állást – amikor nekem nyári szünet volt, akkor mehettem ki hozzá.

Nagyon örülök, és büszke vagyok arra, hogy a távkapcsolatban is kitartottunk egymás mellett. 2019-ben volt az esküvőnk, és Budapesten élünk. A férjem most online marketinggel foglalkozik, üzleti tanácsadó.

 

Anna és Hari, Dubai

 

Milyen nyelven beszéltek egymás közt?

 

Leginkább angolul – neki köszönhetem, hogy megháromszorozódott a szókincsem. Ő szinte anyanyelvi szinten beszél, mivel Indiában hároméves kortól angolul folyik az oktatás. Sőt, verseket is ír angolul! A szülinapomra is már többször kaptam tőle verset. Novellákat is ír – a családjukban van egy írói véna: az anyósom is díjazott költőnő, de ő nepáli nyelven ír.

 

Ha már nyelvek. Az operaáriákat elég megtanulni szövegszerűen az adott nyelven, vagy ismerni kell behatóbban a nyelvet?

 

Igen, muszáj. A szöveghez közel kell kerülni: érteni kell, mit akar a zeneszerző, melyik szó a fontos… Nagyon sok nyelven énekeltem már: még héberül és törökül is, illetve az alap operanyelvek a francia, olasz, angol, német, orosz. Oroszul nem mondom, hogy tudok, de van egy állandó segítségem, aki orosz anyanyelvű, és mindig számíthatok rá. A nyelvek szerencsére mindig jól mentek nekem, a szüleim először sajnálták is, hogy nem nyelvszakra mentem. Kell tudni a nyelvtant, a nyelvtani szerkezeteket, és persze a kiejtést. A Zeneakadémián operaszövegeket is fordítottunk. Aki egy operaszerepet énekel, annak az egész librettót ismernie kell, mindenkinek a szövegét tudnia kell. Ma már rendezői színház van, nem csak az éneklésről szól az opera, hanem a színészetről is.

 

Mik a távlati terveid? Karrier, illetve család szempontjából, hogy képzeled el magad 5-10 év múlva?

 

Nagyon szeretnék családot, gyerekeket. Nem is egyet – amennyit a Jóisten szeretne. Ami a szakmai életutat illeti, szeretnék az Operaházban énekelni, ha megadatik, akkor akár külföldön is. Nem igazán az a fontos, hogy a legelismertebb művészek között legyek, vagy hogy a New York-i Metropolitan-ben vagy a milánói Scala-ban énekeljek, hanem

az számít, hogy jó muzsikusokkal, jó karmesterekkel és rendezőkkel tudjak dolgozni.

Szeretnék minél több színpadi tapasztalatot szerezni, és ezt majd át szeretném adni a tanításban.

 

Nagyon köszönöm, Anna, a beszélgetést! Sok sikert is kívánunk, de főleg azt, hogy ezentúl is jól tudd kamatoztatni a tehetségedet!

Fotó: Subedi Anna albumából, nyitókép: Borovi Dániel

Legújabb könyveink: