Ó, Szent István, dicsértessél!

Augusztus 20-án első királyunkra és az államalapításra a népi hagyományból merítve emlékezünk: a népi kultúra ma Szent Istvánt a magyarság atyjának és védelmezőjének tekinti, akit a legendák sok helyütt visszavárnak a magyarok megsegítésére.

o-szent-istvan-dicsertessel

Egy régi, több mint 35 esztendővel ezelőtti augusztus 20-i beszédem kézirata került a kezembe a minap. Szinte hihetetlen, mégis igaz, hogy ezek a sorok 18 esztendős koromban, a „létező szocializmus” idején hangzottak el:

 

 

 

 

„A Magyar Korona jelképezi magát az egész országot, minden lakóját, népét s népének egész boldogságát. Szent István megteremtette ezt a Hazát, de ez, mint minden teremtés csak lehetőség, lehetőség az életre. Az őseinké volt, a miénk és utódainké lesz az a feladat, hogy az istváni művet kiteljesítsük, gazdagítsuk. De ezt a feladatot csak múltunk alapos ismeretével, hagyományaink, vesző félben lévő értékeink gondozásával, az elveszett szokások fölújításával érhetjük el. Kallódó ifjúság, alkohol, szellemi tunyaság, milyen ismerősek számunkra ezek a fogalmak! Nap mint nap a valóságban találkozunk velük. Pedig a csodálatos magyar múlt milyen erős kapocs lehetne fiataljaink számára, hogy hittel, becsülettel álljanak feladataik elé…”

 

A földbe rejtett kincsek után kujtorgó „pénzásó Ábris” bácsi a 20. század első felének Újkígyósán égre, földre esküdött rá, hogy az István napján vágott Y alakú mogyorófa-vessző szerencsés esetben még a régi hunok mesés kincsét is megmutathatja, az arra érdemes, jóra való fattyúnak – így emlegették ugyanis a régiek a serdülő legényeket.

 

A paraszti gazdálkodásban Szent István királyunk jeles ünnepe is fontos határnapnak számít. Nemcsak az aratást, de még a cséplést is be kellett idáig fejezni. A régi vágású somogyi gazdák mondogatták, hogy Szent Istvánra fölszántani, Kisasszonyra megkeverni, Szent Mihályra belevetni; ha mindez megvan, akkor nem kell félteni a vetést! Sokfelé ekkor fogták hízóra a téli vágásra szánt disznót, nem engedték többé a legelőre, ólba rekesztették, bőségesen táplálták…

 

Országszerte hagyomány, hogy ezen a napon sütik az első kenyeret az idei, új búzából. Szép része az ünnepnek az új kenyér megszentelése, megáldása is. Őrhalmon, ahol ekkor tartják a falu jeles, Szent István-napi búcsúját, hallottam valamikor régen az akkori öregektől, hogy István király nem halt meg, valahol, a Karancs-hegy egyik barlangjában nyugszik, s visszatér szeretett népéhez, ha annak eljő az ideje. Úgy mondta az egyik, áldott emlékű palóc anyóka, hogy azért van Őrhalmon búcsú, hogy a Szent Király tudja, hogy visszavárjuk!

 

A moldvai Pusztina (Pustiana) Szent István temploma, amelyet mint “legkeletibb” emlegetnek. Az oltárképen István király épp a Szűzanyának ajánlja föl az országot.

(Kép: Pustiana község Facebook-oldala)

 

Magyar István királly,

Országunk istápja

Felköté a kardját,

Vevé trombitáját.

Hogy gyüllyenek össze

Az ő gyermekei,

Az ő gyermekei,

Hadbeli fiai.
 

Kiment zajtójába,

Zudvarába lépett,

Hangozá keletre,

S Napszentületére.
 

Össze es gyülének,

Fegyver alá tette

S háborúba indult

Dusmány eleibe.

(Kallós Zoltán: Ismeretlen balladák Moldvából; In: Néprajzi Közlemények, 51–70. old. 1959.)

 

No, ha így van, ünnepel is a magyar Szent István napján a Zobor-hegy lejtőitől a moldvai Pusztináig s el egészen a déli és nyugati végekig. Tömjénfüstös falusi szentmisék, vásárok, bálok jellemzik a napot, s mindezek megkoronázásaként ott van székesfővárosunk pompás körmenete, ahol magát a magyar haza fundámentomát megerősítő, csudálatosan fönnmaradt szent Jobbot kíséri ünnepi hódolat.

 

Óh Szent Istán, hát még aluszol-e?

Óh Szent Istán, hát még nyugszol-e?

Virradtál neved napjára,

Úgy mint Szent Istán napjára, Szent Istán.

Csillag ragyog, hajnal hasadoz,

Kelj Szent Istán, mer’ megvirradott,

Virradtál neved napjára,

Úgy mint Szent Istán napjára, Szent Istán.

(Jancsi Anica szül.:1932, Kerekes Mária szül.: 1928, Szitás, Moldva. Gyűjtötte és lejegyezte Harangozó Imre; 1998 szeptember 30.)

 

Régen a hegytetőkön gyúltak őrtüzek Szent István napján, újabban a falunapokat záró tűzijátékok fénye búcsúztatja a nyarat. Ugyanis e napot amolyan nyárzáró napnak tartják. Mint ahogyan úgy negyed százada a Hortobágyi Hídivásáron – melyet szintén ekkor rendeznek meg –, egy öreg gulyástól hallottam: „Víge van ídes fiam, víge, mer’ ami ezután következik az mán csak a vínasszonyoké…

 

Ma is fontos és időszerű ez az ünnep. István példát mutat önfeláldozásból. Céljáért küzdeni tud, küzdeni szerettei, rokonai s bizony még önmaga ellen is. S az elért cél: a Kárpát-medencében még ma is, több mint ezer év múltán is megmaradtunk. Bizony ez a zavaros világ tőlünk is megköveteli az emberség megőrzését, mint nemzeti megtartóerőt. Ebben segít ez az ünnep is, ha azt méltóan méltóan ünnepeljük meg. Szálljon hát, ez a csodaszép, a moldvai Pusztinában fönnmaradt régi énekünk, immár mindenünnen, ahol csak magyarok élnek:

 

Ó Szent István dicsértessél, menny és földön tiszteltessél!

De főkképpen nálunk ma, mint Országunk Oszlopa!

Kérünk, mint Apostolunkat és az első Királyunkat!

Szent István, nézz Mennyből le a szép magyar népedre!

Fotó: Nyitókép: Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése (1875), Wikimedia Commons. Belső kép: Pustiana település FB-oldala

Legújabb könyveink: