Házasság és Eucharisztia

Többek között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus adta az inspirációt, majd két kliensem is behozta a témát, hogy miként lehetünk élő kapcsolatban Istennel a házasságban, ha kevesebb az idő az elmélyülésre. Most pedig a házasság hetének mottója, a „Maradjunk együtt!” hívott arra, hogy kicsit más dimenzióban járjuk körül a házasság szentségét.

Gyakran húznak párhuzamot a Szentháromsággal olyan tekintetben, hogy a házasságban is három személy van jelen: a házaspár két tagja és Isten. Saját magam is többször éreztem házasságunk huszonöt éve alatt, hogy akár testi, akár lelki értelemben is, de Isten csodálatosan jelen tud lenni a kapcsolatunkban. Akár a házastársi kommunikációnk sokrétűségében, akár a minőségi, intim együttlétben is.

Ahhoz, hogy ez élő és termékeny legyen, mindkét fél jelenléte és szeretete szükséges.

Ha például szentáldozáshoz járulok, de nem imádkozom, vagy nem beszélgetek Istennel rendszeresen, akkor az Isten-élményem, -kapcsolatom üres lesz, ugyanúgy, mint a házasélet beszélgetések nélkül. Jó, ha a házastársamnak is el tudom mondani, hogy mi foglalkoztat, mire vágyom, mitől félek, mit kérnék, miért adok hálát, mi miatt aggódom, milyen problémákra keresem éppen a választ. Ha jól tudjuk egymást meghallgatni, anélkül, hogy tanácsot, megoldást nyomnánk le a másik torkán, akkor lehetőséget adunk, hogy a másik a jelenlétünkben megélje, hogy Isten jelen van. Benne találja meg ugyanis a válaszait.

Sokszor a segítő beszélgetéseimben is ezt tapasztalom – hát még a házassági kommunikációkban –, hogy nem én mondom ki a megoldást, hanem azzal, hogy a kliens megfogalmazza hangosan a gondolatait, megkapja a választ a Szentlélek által. Amikor minőségi időt töltünk a házastársunkkal, legyen az tánc, színház, közös biciklizés, csendes séta vagy egy mély beszélgetés, ahol kifejezzük gondolatainkat, félelmeinket, örömeinket, akkor az egyben egy bensőséges, imádságos találkozás is. A találkozás csúcspontja a szentáldozás, az egyesülés Istennel, miként a testi egyesülés a házaséletben. Mindkettő Isten és ember szentségben való találkozása, egyesülése.

Amikor örömforrás számunkra egymás jelenléte, az lehet olyan, mint egy dicsőítő szentségimádáson részt venni, elidőzve egymás társaságában. Tovább gondolva a párhuzamot: szoktunk-e gyönyörködni a másikban, dicsérve őt vagy csak mellé könyökölve nézni az arcát, a száját, őt magát? A szentáldozás is egy ilyen intim találkozás, az egyesülés különleges dimenzióit nyithatja meg számunkra. Sokszor, amikor csak szemlélem az Oltáriszentséget, megtalálom a választ a kérdéseimre.

Ha a házastársam jól hallgat, figyel rám, én pedig őszintén meg tudok nyílni neki, akkor a Szentlélek dolgozik, és a másikban lévő Jézus jelen van. Ez segíti a tiszteletadást, a másik elfogadását is. A kölcsönös ajándékozás, személyes odaadás áthat mindent. A beszélgetésben éreztethetem a társammal, hogy értékes nekem, és ezt meg is mondhatom neki. Hosszasan elidőzünk egymás jelenlétében, ez pedig erősíti a kötődést.

Saját magam is tapasztaltam, de a környezetemben is látom, hogy ezek az intim idők, házas esték, odafordulások a másik felé a mindennapi rohanásban nagyon könnyen elmosódnak, mint ahogy a mindennapi imában is újra és újra kell kezdeni.

A házasság ápolásáért, az imaidő napi jelenlétéért, a minőségi közös idő megtalálásáért küzdeni kell, de megéri!

Amikor magam alatt vagyok testileg és lelkileg is, két dolgot tehetek a „feladás” helyett:

Az egyik: küzdhetek izomból, hogy ezt nekem meg kell oldanom, mert a mai világban mindenhonnan az folyik, hogy csak akarnunk kell, és bármit elérhetünk, legyőzhetünk, megvalósíthatunk. Mert bizony sok mindenre képesek vagyunk, de még több mindenre nem. Ez dühítő is egyben, hiszen szembesülünk azzal, hogy nem vagyunk istenek, és nem tudunk mindent a kezünkben tartani. Illetve jó lenne megtanulni megelégedni. Megelégedni azzal, amink van, és nem valami olyanra vágyni, amink nincs. Nick Vujicic is akkor tudott elkezdeni teljes életet élni, mikor rájött, hogy nem a kezei és lábai kinövesztéséért kell imádkoznia, hanem hálát adnia az életéért, és hogy ő a szívében tud megölelni másokat, és erőt, bátorítást adni azoknak, akik még a miértekre keresik a választ!

A másik dolog, amit tehetünk, hogy rábízzuk magunkat a Gondviselésre. Belefekszünk Isten tenyerébe, nyitottak maradunk, és észrevesszük az apró örömöket, hálásak vagyunk azért, amink van, mert Ő betölti, kiegészíti a mi hiányosságainkat. Mint amikor harmincéves koromban kiderült, hogy nem lehet több gyermekünk: akkor minden gondolatomat csak ez töltötte ki, és nem tudtam észrevenni, hogy már mi mindenem van. Nagyon erős volt a vágy, de a megoldás nem egy kisbaba formájában érkezett, hanem egy árva gyermek személyében. De ott, és azóta is érezzük a Gondviselést abban, ahogy ő betoppant és jelen van az életünkben.

Ha egy-egy házassági évfordulón vissza merünk nézni az életünk útjára, akkor a nehézségek, fájdalmak már nem olyan intenzitásúak. Mert Valaki a keresztre vitte a Szenvedést, a Fájdalmak Férfija lett Értünk, hogy ne legyünk egyedül a nehézségeink közepette.

Szent Pál az efezusi levélben írta, hogy „Szeresse mindegyikőtök a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket”. Egy feleség szeretné mindig hallani a férjétől, hogy szereti, hogy neki ő a legszebb, és értékes. A férjnek pedig nagyon sokat ad, ha érzi, hogy felesége tiszteli és felnéz rá.

Mi milyen erőfeszítést teszünk a házasságunk, a kapcsolatunk karbantartásáért?

A házasság szentsége jézusi jelenlétet tud számunkra adni. Jézus a társamban él, és én szerethetem Őt! Ezzel új fényben láthatom a másikat. Ő meghalt értem, és én meg tudok halni a másikért? Nem nagy dolgokra gondolok, kis lépésekre, kis mindennapi meghalásokra: fáradtak vagyunk, de most én tudok kikelni az ágyból, és lekapcsolni az égve maradt lámpát. Reggel ő tud felkelni és előkészíteni a kávét, reggelit, vagy mire hazaérek a munkából, már kiteregette a ruhát stb. Kis dolgok, de észreveszem őket vagy természetesnek veszem? Megdicsérem, örülök neki, vagy csak azt nézem, hogy mi mindent nem csinált meg? Olyan apró dolgokon múlik, mégis sokszor elszalasztjuk!

Egy napközbeni fohász, egy kedves SMS, egy szeretet-tett, egy rágondolás, egy szál rózsa, egy mosoly stb. Nem mindegyik látszik, de a szívünkben életben tartja a kapcsolatot, akkor is, ha egymástól messze vagyunk. Ahogy az ApCsel 17, 22-ben is írva van, hogy „Benne élünk mozgunk és vagyunk”. Minden percben, minden pillanatban kapcsolatban vagyunk. Ezt az állandó jelenlétet élhetjük meg a házasságban Istenbe kapcsolódva.

Aki szeretne még erről a témáról gondolkodni, a párjával beszélgetni, annak szeretettel ajánlom az ősszel megjelent, A házasság szentsége az Eucharisztia fényében című kiadványt, ami az Új Ember könyvesboltban megvásárolható.