Hogyan közelítsük meg pozitívan a konfliktusokat?

El kell ismerni: hiába szeretjük azokat az embereket, akikkel megosztjuk a hétköznapjainkat, a kommunikációs problémák attól még nem szűnnek meg. Mennyire nehéz is bizonyos kérdésekben egyetértésre jutni a házastársunkkal, vagy higgadtan beszélgetni gyermekeinkkel egy-egy kényesebb témáról! Pilar Escotorin a kommunikációs pszichológia doktora, Barcelonai Autonóm Egyetem oktatója és házas fokolarina érdekes gyakorlási lehetőségeket mutat be a jobb konfliktuskezeléshez.

hogyan-kozelitsuk-meg-pozitivan-a-konfliktusokat

A konfliktus önmagában nem valami rossz dolog, és még csak nem is jelent veszélyt egy adott emberi rendszer, például család, vallási csoport, város vagy ország kohéziójára, illetve egységére nézve. A konfliktus a komplex és sokrétű társadalmakban valójában egy teljesen normális folyamat. Az emberi rendszerek szempontjából a legkárosabb nem maga a konfliktusok létezése, hanem azok kezelésének módja lehet. Az olyan társadalmakban, ahol a diverzitás és a szólásszabadság mélyen gyökerező értékek, fontos, hogy az embereknek jól strukturált tereket biztosítsanak a kommunikációra való képességük gyakorlásához és a különbözőségeikkel együtt folytatott párbeszéd elsajátításához. Az, hogy valaki világosan ki tudja fejezni a gondolatait, az érzéseit, a szükségleteit és a vágyait, közben pedig a másik nézőpontját is képes legyen tiszteletben tartani, valóban kihívás, ugyanakkor egy bölcs, sokszínű és demokratikus társadalom alapját is képezi.

 

 

 

 

A konfliktusok különböző típusai

 

Mivel minden konfliktus más, megoldani sem lehet őket egyformán. A legtöbb esetben egészen eltérő elemekből állnak össze, ami bonyolítja a megközelítésüket. Mégis, amikor nézeteltérés merül fel, a vita rendezése előtt érdemes a probléma mibenlétének megértésére törekedni. Négyféle konfliktus létezik.

 

1. Az első típus tényeken alapul, és akkor merül fel, amikor valaki szóval vagy tettel bosszantja, zavarja vagy bántja meg a másikat. Egy-egy ilyen konfliktus nagyon komoly is lehet, ha az egyik elem vitát váltott ki két ember vagy csoport között, de ugyanilyen könnyedén meg is oldható egy félreértés eloszlatásával és bocsánatkéréssel. A megoldást követően pedig a kapcsolat is ép marad. Tényszerű konfliktus esetén nem javasolt a régi problémák emlékének felidézése, hiszen azok csak gátolják a párbeszédet.

 

2. Mélyen gyökerező kapcsolati konfliktus esetén (tehát amikor valakit nem szeretünk, valaki nem szimpatikus nekünk, egy ellenfelünk, autoriter apánk vagy anyánk van, a nővérünk állandóan bánt, a párunk féltékeny) jobb, ha nem vesztegetjük az időt a „tények” felsorolásával (mit csinált, illetve követett el a másik és miért), mivel ez már bőven elég ahhoz, hogy felszítsa a tüzet. A probléma lényege ugyanis a két ember közötti kapcsolatot érinti. Az ilyen típusú konfliktus felismerése legalább abban segít, hogy a beszélgetést a megfelelő irányba terelje.

 

3. Ha azonban érdekkonfliktus áll fenn, tudni kell, hogy ellentétes vagy látszólag ellentétes érdekekről van szó. (Családi nyaralásoknál: amikor én csendes pihenést javaslok a hegyekben, a gyerekeim inkább zsúfolt tengerpartra mennének, ahol aktív közösségi életet élhetnek.) Ezek az érdekek első látásra nem férnek meg egymás mellet, átgondolt beszélgetést követően azonban, amikor az egész család megpróbálja megérteni a többiek igényeit, feltűnhet az arany középút. A lényeg, hogy a konfliktus ne fajuljon személyes becsmérléssé (képtelen vagy az én helyembe képzelni magad, nem is számítok rájuk stb.), és ne kérdőjelezze meg a különböző személyek közötti kapcsolatot (ha nem mehetünk a hegyekbe, akkor a gyermekeim nem is szeretnek).

 

 

4. Értékkonfliktus esetén még fontosabb odafigyelni a beszédre és a gondolatokra. Mivel az értékek a mély meggyőződéseinket tükrözik, a különbözőségek (morális, vallási vagy politikai síkon) olyan előítéletek és érzések forrásai, amelyekhez igazságos megközelítésre van szükség, ha azt szeretnénk, hogy a másik ember érdeklődjön irántunk, és megértsen bennünket.

Amennyiben értékkonfliktus merül fel, és úgy gondolkodunk a másikról, mint akinek a méltósága egyenlő a miénkkel, egyszerűen nem akarhatjuk meggyőzni, befolyásolni vagy azt éreztetni vele, hogy a szemünkben nem is számít, hiszen mindez csak elmélyítheti a konfliktust. Amikor alapvető elvek forognak kockán, egy bizalmi és tiszteletteljes kapcsolat kialakítása a másik felé hasonló gondolkodásmódot feltételez, amelyben az ő nézőpontjából próbáljuk megérteni az okokat (kognitív empátia), a mélyebb megértéséhez pedig addig teszünk fel neki kérdéseket, ameddig saját szavainkkal is meg tudjuk fogalmazni, mit gondol. Ez nem egyenlő azzal, hogy egyet is értünk vele, egyszerűen csak megértjük. A kognitív empátia olyan alapvető folyamat, amelynek a segítségével még azelőtt meg tudjuk érteni a másik véleményét, hogy válaszolnánk neki.

Értékkonfliktus esetén valószínűleg inkább kölcsönös megértésre jutunk, semmint megegyezésre, ami már így is bőven elegendő. Azonban ha a megértés elmélyül, bizonyára egyértelművé válik néhány olyan aspektus, amely árnyaltabb párbeszédre és kevésbé szélsőséges véleményekre ad lehetőséget. Csak akkor tapasztalhatjuk meg a másikkal való találkozást, ha valóban megpróbáljuk őt megérteni.

Ahelyett például, hogy becsméreljük a gyermekeink által hallgatott zenei stílust, megpróbálhatjuk velük hallgatni azt a zenét, hogy megértsük, mit ébreszt fel bennük.

 

A metakogníció gyakorlása

 

Ha valakit szeretünk, nem jelenti azt, hogy nem mondunk neki vagy teszünk vele valami bántót. Bár nem vagyunk hozzászokva, hogy a gondolatainkról elmélkedjünk (metakognitív képesség), attól azok még léteznek, ha tetszik, ha nem.

Amikor találkozom valakivel, mindig számítok rá, hogy az interakció egyik vagy másik irányba indul el. Bizonyos értelemben azzal, hogy a korábbi tapasztalataimra támaszkodom, előre tudom, mit várok a másiktól egy adott pillanatban. Amikor egy édesanya kamasz lányát arra kéri, tegyen rendet a szobájában, több lehetséges reakció közül arra számíthat, amelyet már korábban is megfigyelt. (A lányom azt mondja, később megcsinálja, de végül nem csinálja meg; minden alkalommal megcsinálja; sosem válaszol; a téma felidegesíti stb.)

Az anya hiába próbálja rávenni a lányát, hogy pakoljon el, és néz rá tiszta lappal, továbbra is a megszokott reakciót várja. Számára ez arról szól, hogy képes felülemelkedni a gondolatain, és el tudja fogadni ezeknek az elvárásoknak a létezését. Attól kezdve, hogy az anya tudomást vesz az elvárásairól és a lányáról alkotott véleményéről, képes azokat verbalizálni és a témáról párbeszédre lépni, a szabályokat megvitatni, valamint megegyezésre jutni. Ha a gondolatainkon nem tudunk is folyton úrrá lenni, mert azok gyakran „felmerülnek” a lelkünkben, a kezelésükre mindig van lehetőség.

 

 

Előítéletek és címkék

 

Az első eszköz, amely egy konfliktus során előkerül, az maga a negatív címke, az előítélet. Még ha nem is mondunk ki mindent hangosan, amikor valaki ellentmond nekünk vagy a miénktől eltérő véleményt fogalmaz meg, akkor is bizonyos gondolatokat, érzéseket és viselkedéseket vált ki belőlünk. Amikor a szívem mélyén a másikat cselekvőképtelen embernek tartom, hiába igyekszem őt legalább látszólag udvariasan meghallgatni, intelligens személy lévén úgyis észreveszi a tekintetemet, ami számára azt jelenti, hogy nem bírálom őt hangosan.

Mielőtt megtanulunk hallgatni, elsősorban a metakogníciót, a negatív gondolataink megszelídítését kell elsajátítanunk úgy, hogy közben a másik embert komolyan vesszük, hiszen emberi lényként ő is megérdemli a tiszteletünket és a figyelmünket.

Amikor azt gondoljuk, a gyermekünk a segítségünk nélkül nem képes megcsinálni a leckéjét, vagy hogy a házastársunk nem tudja majd kézben tartani a háztartást, ha néhány napig nem vagyunk otthon, csak néhány példa azokra a címkékre, amelyek időnként utunkat állják, hogy a máskülönben általunk szeretett személyt velünk egyenlőként kezeljük. Ha erről nem veszünk tudomást, a másikat becsmérlő viselkedést ölthetünk magunkra, ami súlyosan visszahathat a kapcsolatainkra és az önbecsülésünkre. Attól kezdve azonban, hogy elfogadjuk és beazonosítjuk ezeket a címkéket, akkor is, ha (az akár politikailag) helytelen gondolataink beismerése erőfeszítést igényel, úrrá lehetünk rajtuk, és a korlátainkat elfogadva kezelhetjük őket, sőt, még a másik embert is beemelhetjük ezekbe a gondolatokba (elismerem, hogy bizalmatlanságot érzek, és ezt nem könnyű neked bevallanom, mivel nem szeretnélek megbántani).

 

Gyakoroljunk hát a másik emberre és a konfliktusra új szemmel nézni, legyünk együtt érzőbbek, és igyekezzünk megkérdőjelezni az előítéleteinket és a címkéket, amelyeket gondolatban a másikra ragasztunk. A gyakorlásra a legjobb hely nem más, mint a saját intim szféránk. Ráadásul a kommunikáció és az interperszonális kapcsolatok minősége is szorosan kapcsolódik a fizikai, érzelmi és szociális jóllétünkhöz.

Fotó: Antenna, Christin Hume, Kinga Cichewicz / unsplash

Forrás: Lipa-net.org

Fordította: Kapás Orsolya

Legújabb könyveink: