Hogyan teremtsünk nemzeti ünnepet a gyerekeinknek?

Az elmúlt századok és napjaink politikai rendszerei harsogva próbálnak meg értelmezési keretet teremteni a nemzeti ünnepeinknek anélkül, hogy valóságos élményeken keresztül valóságos érzéseket teremtenének. A hazafias érzelmek „megtanítása” ezért az oktatásra, illetve a felelősebb szülőkre maradt.

Nemzetiszín szalaggal átkötött traumák

Nehéz olyan eseményeket ünnepelni, amelyeket valójában elgyászolni kellene. A levert forradalmak, szabadságharcok, elvesztett háborúk hatalmas sebet ütöttek a magyarok szívén, amelyet egyetlen rendszer sem próbált meg kitisztítani és bekötözni. A megtorlások miatt valójában sosem tudtuk megélni a gyászunkat, nem tudtuk átkeretezni a veszteségünket. Forrong bennünk a kiszolgáltatottság miatti düh, a csalódottság bánata. Többszáz éve gyűjtögetjük azokat az élményeket, amelyek feldolgozatlanul porosodnak lelki padlásainkon arra emlékeztetve, hogy felesleges a hazáért felelősséget vállalni, áldozatot hozni, mert úgyis kudarcra vagyunk ítélve a regnáló hatalommal szemben. Ilyen lelkiállapotban nehéz megtalálni a külsőségek mögötti üzenetét egy nemzeti ünnepnek.

Ünnep, az ember lényege

Amikor Isten a hetedik napot adta az embernek, pihenésre, feltöltődésre, ünneplésre hívta. Nincsen egyetlen faj sem, amely számára ennyire létszükséglet lenne a megállás és az ünneplés. Az ünnepben visszakapcsolódunk a paradicsomi állapotokhoz, fellélegzünk, időt és teret kapunk arra, hogy a Teremtőnkkel és önmagunkkal találkozzunk. Ez a kiáradó öröm visz minket arra, hogy dekoráljunk, alkalomhoz illő cselekvéseket végezzünk, létünk minden szegmensét áthassa az, hogy ezen a napon valami különlegesre emlékezünk.

Hogyan ünneplünk egy nemzeti ünnepet a családban?

Ahogy erre a cikkre készültem, több családot megkérdeztem, hogyan ünneplik otthon március 15-ét. Meglepve tapasztaltam, hogy szinte minden családban négy tevékenység köré szerveződik az ünnep: éneklés, alkotás, az államhoz vagy az országhoz kapcsolódás és az otthonban megjelenő szimbólumok.

Kisgyerekes szülőként talán kicsit könnyebb dolgunk van, hiszen számos program várja országszerte a családokat: népzenei koncertek, színdarabok, kézműves foglalkozások, hagyományőrző bemutatók teszik színesebbé a hosszú hétvégét. Vannak családok, akik számára a hazaszeretet az ország megismeréséhez kapcsolódik: ilyenkor túrázni mennek, felfedezik a forradalom és szabadságharc híres helyszíneit vagy éppen ellátogatnak a Parlament zászlófelvonására. Többen éneklik otthon a ’48-as népdalokat, megtanítják a gyerekeknek a Szózatot, Himnuszt, Nemzeti dalt.. Kokárdát is sokan tűznek, bár van, akiben máig rossz érzést kelt, hogy volt időszak, amikor nem a nemzeti egység, hanem pártszimpátia kifejezéseként viselték. Előkerül ilyenkor a papír, olló, nemez, készülnek a csákók, a Magyarország térképek, zászlók, kikerülnek a házakra a nemzeti lobogók.

Ezek mind fontos külsőségek, amelyek mentén ki-ki tudása és vérmérséklete szerint beszélget a gyerekeivel a szabadságharc eszményeiről: a szólás- és gondolati szabadságról, a szabad sajtóról, a népképviseletről, a törvény előtti egyenlőségről, közteherviselésről, a demokratikus bíróságokról.

Egy mai gyereknek, akinek már a szülei is szabadságban születtek, nem jelent sokat a szabadság utáni vágy. Ahogyan a Nemzeti Bank igénye, valamint az Erdéllyel való Unió sem. A mindenkori kultúrpolitika azonban mintha nem venne tudomást arról, hogy nem 150 éves értelmezési kereteket kellene erősítenie, hanem új, ideológiától és politikai oldaltól mentes utakat kellene nyitnia, amely képes ezeket a nemzeti tragédiákat feloldani. Nehezítő tényező számára, hogy a történészek közt sincsen egyetértés egy-egy hangsúlyos kérdésben, ráadásul a 40 éves kommunista diktatúra is gondoskodott arról, hogy kisajátítsa és kilúgozza ezt az ünnepet.

Mit adhat nekünk március 15-e és mit adhatunk át ebből a gyerekeinknek?

A válaszainkat nekünk, szülőknek kell megtalálnunk, túl az iskolából hazahozott harcias Kossuth-nótákon, túl a Deák Ferenc-i békés, illedelmes fontolva haladáson, túl Széchenyi lemondó, csalódott belenyugvásán. Nekünk kell a saját szűrőnkön keresztül megválaszolnunk, hogy a nemzeti traumába torkolló forradalomban Nekünk kell megtalálnunk, hogy melyek azok  a hazánk értékei, a magyar néplélek erősségei és erőforrásai közül, amelyeket közvetíteni szeretnénk a gyerekeinknek, és megtalálni a módját, hogy ezeket a mai kor gyermekei számára is átélhetővé és vonzóvá tegyük.

Nemzeti értékeink, melyeket továbbadhatunk

Ha a függetlenség és szabadság a fontos számunkra, ragadjunk meg minden alkalmat, hogy a gyerekeinknek megtanítsuk, hogyan álljanak ki a saját és mások szabadságjogaiért! Vegyünk részt rendezvényeken, akár tüntetéseken ha megszólítva érezzük magunkat egy témában! Olvassunk nekik a hősökről, akik krízishelyzetben is kiálltak nemzetünk vagy egyéni szabadságuk, döntéseik mellett! Készíttessük el velük az ő saját 12 pontjukat, amely mentén megfogalmazhatják a számukra fontos értékeket!

Ha a felelősség, a közösség vagy az összetartozás fontos számunkra, mutassuk meg, hogyan tegyenek a szűk és tágabb közegükért. Nem ördögtől való a „nemzeti buli” sem, azaz összejönni a barátainkkal a nemzeti ünnepeken, akár valamilyen közösségi szolgálat keretein belül. Lehet sütni nemzeti színű pizzát, közösen énekelni, aug. 20-án együtt megnézni az István, a királyt.

Ha a biztonság és a békesség eszméje fontos nekünk, akkor kiemelhetjük, mekkora felelőssége van az egyes embernek abban, hogy milyen viszonyban van azokkal, akikkel nem ért egyet. Megtaníthatjuk a békés önérvényesítésre. Megkereshetjük a környezetünkben azokat, akik rászorulnak a védelemre, adományozhatunk akár március 15-e alkalmából is, nemcsak karácsonykor. Kimehetünk a természetbe, felfedezhetjük, hogy a hazánk tájai mennyi békességet adhatnak.

Ha számunkra a hazaszeretet elsősorban a kultúra és az örökségvédelem, megnézhetünk színdarabokat, kiállításokat, hagyományőrző előadásokat, körbelátogathatjuk hazánk várait, nagyobb városait, csatahelyeit. Mi magunk is tanulmányozhatjuk és gyakorolhatjuk a népi mesterségeket és művészeteket, akár az otthonunkban is.

_{Petőfi-szobor, Pozsony. (Norbert Oriskó/Pixabay)}

Ha a környezetvédelem és a fenntarthatóság szempontjából közelítjük meg a hazaszeretetet, látogassunk meg magyar biotanyákat, ajánljunk fel nekik segítséget a munkában, vásároljunk hazai termelőktől az olcsóbb külföldi áru helyett. Családi kupaktanács keretében üljünk le és gondoljuk át, hogyan védhetjük a szűkebb hazánkat az életünk fenntarthatóbbá tételével! Készítsünk a gyerekekkel tablót, milyen fenntartható vállalkozások működnek Magyarországon, gondoljuk át, hogyan tudnánk őket támogatni!

Ha az egyenlőség és igazságosság domináns a nemzeti érzésünkben, akkor keressünk méltatlanul elfeledett és igaztalanul magára hagyott területeket a szociális szférában! Támogassunk anyagilag vagy munkával olyan alapítványokat, amelyek a legkisebbekkel törődnek! Népszerűsítsünk kezdeményezéseket a szűk környezetünkben, hívjuk fel a döntéshozó vagy sajtóban dolgozó ismerőseink figyelmét ezekre! Beszélgessünk az ismerőseinkkel ügyekről, ne hagyjuk, hogy az élet gondjai miatt fásultan elforduljunk ezektől! Osszuk meg a számunkra értéket adó cikkeket, hogy ezzel is támogassuk a független újságírást!

Március 15-ét hajlamosak vagyunk egyetlen ünnepnapnak tekinteni az évben. Holott március 15-e lehetne akár életforma is: egységben lenni a saját értékeinkkel, megtalálni azt, ami számunkra a hazát jelenti és azért a hétköznapokban is tenni, szót emelni, kiállni. Modern forradalmárként a közöny valóságában lengetni a piros-fehér-zöld lobogónkat. Mert ha valamiben igazán jók tudunk lenni, mi, magyarok, az a forradalmi szenvedély.