Vasárnap Spanyolország győzelmével lezárult a 23. labdarúgó-világbajnokság. A döntő a hosszabbításban dőlt el, ahol a spanyolok megszerezték a vezetést, és az argentinoknak már nem volt válaszuk erre a találatra. A trófea így lett a spanyoloké, az EB után most a világ tetejére is felültek. A VB ideje alatt cikksorozatunk jelent meg a hittel, emberséggel és sportszerűséggel kapcsolatos momentumokról, a torna szívmelegítő pillanatait hoztuk el az olvasóknak. Most pedig, utoljára, íme még néhány gondolat a bajnokság egészére vonatkozóan.
Olvasási idő: 3 perc
Nagyon kíváncsi voltam a vb elején, hogy ez a kibővített, 48 csapatos torna mit fog hozni. Ha megnéztem a csoportokat, láttam, hogy vannak olyan résztvevők, akik a FIFA-ranglistán nagyon hátul szerepelnek, és attól tartottam, hogy ők pusztán „pofozózsák” szerepet fognak betölteni. Ezzel szemben őrült nagy meglepetés volt, hogy ezek, az úgynevezett „kis” csapatok milyen hatalmas lelkesedéssel, elánnal küzdöttek, abszolút egy vb-hez méltóan. A keret kibővítése tehát alapvetően pozitív hozadéka volt ennek a tornának.
Egy ilyen világbajnokságnak valójában feladata is, hogy a kis országok is meg tudják mutatni magukat.
A szereplés összehozza őket, nemzeti sport-identitást ad nekik. Ezt megkapták, amit rendkívül jó érzés volt látni.
Ami a nagy csapatokat illeti, az elején kicsit csalódást jelentett, hogy nem nagyon hozták ki magukból a legjobbat, inkább tartalékoltak. De ez benne van a pakliban: azok a játékosok, akik top ligákban, top klubokban szerepelnek, rengeteg mérkőzést cipelnek már a lábukban. Érthető volt, hogy az első körben, amikor a továbbjutás még szinte biztosra vehető, nem szakadtak meg a pályán.
Az is izgalmas színezetet adott a tornának, hogy a csoportharmadikok is továbbjuthattak. Ez lehetőséget teremtett a taktikázásra, arra, hogy valaki tudatosan gondolkodjon, milyen ágra kerül, és akár egy vereség is áldás lehetett bizonyos helyzetekben. Erre volt is példa.
El lehet gondolkodni azon, érdemes-e megtartani ezt a rendszert, vagy esetleg szükséges módosítani rajta.
Felmerül egyébként a 64 csapatos világbajnokság ötlete is. Ez talán azt is lehetővé tenné, hogy a nagy futballnemzetek, az olaszok, vagy mondjuk a magyarok is ott legyenek, és legalább a csoportharmadikok továbbjutásának kérdése is egyértelműbben rendező lenne. Megfontolandó irány.
A hidratációs szünetekről – őszintén szólva – azt gondolom, hogy ez inkább a reklámfelületek értékesítéséről szól, nem a sportolókról. Persze, ahol az éghajlat vagy a magasság indokolja, ott megértem a bíró döntését. De nem tartom indokoltnak egységesen, mindenhol, például fedett pályán is alkalmazni ezt a szabályt. Ugyanakkor tény, hogy a három perces szünetek taktikailag is új dinamikát hoznak, egy hátrányban lévő edző felrázhatta a csapatát, amely aztán meglephette az ellenfelet.
Tehát van benne valami izgalmas, még akkor is, ha az eredeti szándék mögött inkább az üzlet áll.
A VAR-rendszer tökéletesedése folyamatban van.
Furcsa és egyszerre lenyűgöző látni, hogy amit tíz-tizenöt évvel ezelőtti vb-ken senki sem vizsgált meg, azt most milliméteres pontossággal visszanézik, és hajszálnyi lesen visszafújják. Hogy ez öli-e a futballt, azt nem tudnám megmondani. Az biztos, hogy a rendszernek még lesznek finomhangolásai, hiszen például egy sárgalapot nem lehet visszanézni, de egy pirosat igen, ami valljuk be, kissé következetlen. De a fejlődés iránya jó, majd kiderül, hova vezet.
A legjobb négy végül az volt, amit az előteljesítmények alapján várni lehetett. A bronzmérkőzés kérdése mindig felmerül: mennyire van értelme egy olyan meccsnek, ahol az egyik vagy mindkét csapat inkább hazamenne. Ez a tízgólos mérkőzés viszont megmutatta, hogy igenis van értelme.
Az emberek látni akarják a harmadik helyért folyó küzdelmet, és nem kell elvenni a nemzetektől azt az érzést, hogy elnyerhetik a harmadik helyezést.
A kézilabdában az ötödik, hatodik helyért is komoly küzdelem zajlik, és az sem válik a sportág kárára. A bronzmeccs jó intézmény.
Végül a fenntarthatóság kérdése: A következő vb-t Portugália, Spanyolország és Marokkó rendezi együtt, kontinenseken átívelve. Ha a csapatoknak nem kell akkora távolságokat megtenni, az már önmagában is jobb irány. Amíg ez az esemény elsősorban üzletről és pénzről szól, addig nehéz érdemben fenntarthatóságról beszélni. De jó is lenne, ha egyre több kezdeményezés ebbe az irányba mutatna! Majd meglátjuk.
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: Nemzeti Sport Online (3)
Ez a világbajnokság egyre inkább arról is szól, ami a pályán kívül, vagy éppen a lefújás pillanatában történik. Győzelem és vereség, rekord és búcsú, fájdalom és hit. Az elmúlt napok eseményei megmutattak valamit abból, hogy a ...
Lionel Messi talpal egyet, mesterhármast lő, és tovább játszik. Folarin Balogun talpal egyet, piros lapot kap, és kihagyja a nyolcaddöntőt. Egy elnök telefonál, és az eltiltás eltűnik. Egy kábel megérinti a labdát a ...
