Mit tanulhatunk az állatoktól és a növényektől?

Az alábbi írások Wonderverse blogról származnak, melyet a Fokoláre Mozgalom nemzetközi kutatócsoportja működtet. Bemutatkozásuk szerint a blog szerzői számos területen dolgoznak, többek között a csillagászat, a geológia, a paleontológia, a fizika, a kémia, az ökológia, a biológia és a mérnöki tudományok területén. Egyik céljuk, hogy a különböző tudományterületek párbeszédet folytassanak az egész emberiség javára.

A szerző Catherine Belzung az Idegtudományok professzora a Tours-i Egyetemen (Franciaország), az Institut Universitaire de France és az iBran Char tagja.

Az együtt mozgás egyszerű szabályai

Lenyűgöző látni, amikor állatok csoportjai rendezetten és egymással szinkronban mozognak együtt, legyen szó madárseregről halrajról vagy éppen afrikai patás állatok csordáiról Az ilyen csoportok mérete változó lehet, a mindössze néhány tagból állótól az ezer vagy több ezer állatból állóig. Ennek a jelenségnek az egyik leginkább zavarba ejtő jellegzetessége, hogy látszólag tökéletesen, harmóniában működik, anélkül, hogy egy főnök irányítaná. Az állatok ráadásul az új helyzetekre is képesek reagálni, például ha újabb egyedek csatlakoznak a menethez. Hogyan képesek ezek az állatok ilyen tökéletes összhangban együtt mozogni? És miért teszik ezt? Vajon ez valamilyen előnnyel jár számukra?

Kezdjük az első kérdéssel. Hogyan lehetséges egyáltalán az együtt mozgás? Kifinomult szabályokra lenne szükség hozzá? Úgy tűnik, nem. Egyszerű eljárások teszik lehetővé ezt az összetett folyamatot, annak ellenére, hogy az egyes egyedek csak lokálisan érzékelik a helyzetet. Ahhoz ugyanis, hogy egy ilyen nagy csapat önszabályozása kialakuljon, mindösszesen annyi kell, hogy minden egyed betartson három egyszerű szabályt: 1) kerülje a társaival való ütközést, 2) mozgásának irányát és sebességét igazítsa a többiekéhez és igyekezzen közel maradni a mellette haladó társaihoz. Ahhoz, hogy ezeket betarthassa, érzékelnie kell a mellette haladókat, befogadni a tőlük érkező információkat valós helyzetükről és minden pillanatban számításba kell vennie a többiek viselkedését is.

A szinkronizált együtt mozgás sok előnnyel jár, ezért lehet, hogy a természetes kiválasztódás eredményeként jött létre. Véd például a ragadozók támadása ellen, mert sokkal egyszerűbb egy magányos egyedet levadászni, mint egy csoport tagját. Ráadásul jóval nagyobb az esélye, hogy valaki a csoportból észleli a veszélyt – és akkor hangjelekkel a tudtára is adja fajtársainak, akik így elmenekülhetnek. Az élelemszerzést is megkönnyíti a csoportban haladás az „információ-megosztásnak” nevezett eljárás miatt: ha az egész csapat keresi az élelmet, az első, amelyik megbízható lelőhelyre bukkan, értesíti az egész rajt és mindannyian hasznot húznak belőle. A a ragadozóktól való menekülés és a sikeres táplálékszerzés a túlélés esélyének kulcsfontosságú elemei. Láthatjuk tehát, hogy a túlélés néhány alapvető szabály betartásától függhet, mint például attól, hogy figyelembe vesszük a többieket is. Ebből születhet meg az önszabályozás összetett folyamata, ami szinkronizált mozgáshoz és harmóniához vezet.

Nézzünk úgy a természetre, amilyen az valójában!

Az Amanita muscaria, magyar nevén légyölő galóca nagyon népszerű gomba: gyakran megtalálható a gyermekkönyvek illusztrációin, törpék és tündérek társaságában. Úgy tűnik tehát, hogy a kerti díszek és természet csodái között van a helye.

Mégsem lehet egyszerűen csak a szép kategóriába tenni, hiszen ha mélyebben megismerjük, egy összetettebb képet kapunk. Ennek a gombának ugyanis van egy sötét oldala: mérgező, hallucinációkat okoz, (mert olyan vegyületeket tartalmaz, például iboténsavat és muscimolt, melyek erős idegmérgek), és egy világos oldala is: a légyölő galóca erősen együttműködő!

Kizárólag erdőkben, azaz fák közelében található. Hogy miért? Az Amanita muscaria szimbiózisban él számos különböző növénnyel, köztük fákkal: fenyőkkel, tölgyekkel, nyírfákkal és cédrusokkal. (Tudományos nevén ez a mikorrhiza vagy más néven gyökérkapcsoltság.) Ezért az ember számára mérgező ugyan, de a fák számára hasznos!

Az olyan mikorrhiza gombák, mint a légyölő galóca, a fákat vízzel és ásványi anyagokkal látják el a talajból, míg a fa a fotoszintézisből származó termékekkel, például szénhidrátokkal látja el a galócát. Ez kölcsönös előnyökkel jár mind a fák, mind a gombák számára. Természetesen a légyölő galóca nem szándékosan, nem tudatosan, az együttműködés céljával teszi ezt.

Ez a rövid történet arról tanúskodik, hogy a természeti jelenségek vizsgálatakor minden attól függ, hogyan tekintünk rájuk. Ettől függ, hogy inkább a sötét oldalukat (ez a gomba mérgező) vagy a világos oldalukat (ez a gomba együttműködő) látjuk-e meg. Az evolúciós kényszerek a „negatív” események észlelésének kedveznek, mivel ez megkönnyíti az alkalmazkodást, hiszen így tudunk elmenekülni a fenyegetések elől és válaszolni a mindennapi élet kihívásaira. Ez persze szükséges, mivel megkönnyíti a túlélést. Azonban a körülöttünk lévő valóságot tágabb perspektívában is kell tekintenünk, hogy leküzdjük ezeket a negatív kognitív torzításokat, amelyek megkönnyítik a valóság negatív aspektusainak észlelését. Így a pozitív aspektusokat is meglátjuk, mivel azok is az igazság részei. Nem azt szorgalmazom, hogy a világra úgy tekintsünk, mint egy tündérmesére, hanem azt, hogy úgy tekintsünk rá, amilyen valójában, azaz tele van együttműködéssel is, nem csak versengéssel.