A szent napok a művészetben

_{A vácrátóti Szentháromság-templom falfestménye (a kép forrása: Wikimedia Commons)}

Milyen egyszerű, milyen puritán, milyen szerény. Ez az a tiszta egyszerűség – nem lelketlen nihilizmus –, ami tükrözi a hit erejét. Református lányok igyekeznek az Úrvacsorához járulni, emlékezni és ünnepelni Krisztus búcsúajándékát. Ha nem is teljesen egyezik a keresztények fölfogása az eucharisztiáról, ez a fajta tiszta hit az, amit tanulhatunk protestáns testvéreinktől. Őrizni Krisztus tanítását – sallangoktól mentesen. Csók István műve is ezt a sallangok nélküli, paraszti áhítatot ragadja meg, és ettől válik időtállóvá az alkotás. Jézus a testét és vérét ajándékozta szeretteinek: vagyis nekünk, embereknek. Nagycsütörtök misztériuma ez, és ha méltó módon emlékezünk meg róla, akkor bennünk is jelen lehet Krisztus.

_{Csók István: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Úrvacsora)}

_{1890, Magyar Nemzeti Galéria (kép forrása: mek.oszk.hu)}

***

Domenikosz Theotokopulosz, vagyis El Greco, „A görög” Spanyolországban alkotó krétai születésű festő volt. A 16–17. század fordulóján élt, és munkássága, melyre a bizánci ikonfestészet nagy hatást gyakorolt, kiemelte őt a korszak festői közül. A Krisztus az olajfák hegyén mestermunka – három változatban is megfestette e témát. Az első benyomásunk az lehet a képről, hogy minden, még a statikus elemek is (például az alvó apostolok) mozgásban vannak, a részletek dinamizmusa kölcsönöz másvilági hangulatot a festménynek. Szinte halljuk dübörögni a háttérben gomolygó felhőket, vibrál a sötétben az érkező fáklyás menet, reszketnek az olajfák levelei, ahogy az égből aláereszkedő angyal épp nyújtja Krisztusnak a kelyhet. Ő pedig sorsa teljes tudatában, eltökélten, de mégis félelemmel az arcán nyúl a kehelyért. A két főalak testtartása is azt a lendületet fejezi ki, amely az események láncolatára jellemző a nagycsütörtökről nagypéntekre virradó éjszakán.

_{El Greco: Krisztus az olajfák hegyén}

_{1610–1614, Szépművészeti Múzeum, Budapest (kép forrása: Wikimedia Commons)}

***

A világhírű észt zeneszerző, Arvo Pärt Passiója János evangéliumát dolgozza föl. A mű énekelt szövegei latinul hangzanak el, miközben csupán néhány hangszer – oboa, fagott, hegedű, cselló és orgona – kísérik. A minimalista zene letisztult, lépcsőzetesen egymásra épülő, egyszerű és bonyolult harmóniák és diszharmóniák hangzanak föl a szólisták, a kórus és a zenekar együttes, lassú szólamaiból. Pärt saját maga alkotta zenei stílusa, a tintinnabuli (a latin harang szóból) lényege, hogy kétfajta énekhang váltakozik benne. Az első hárfaszerűen (arpeggio) énekli a tonikára épülő hármashangzatot, amelyhez a második énekhang diatonikusan, lépcsőzetesen csatlakozik. Ez a puritán hangzás hozza érzelmileg közel hozzánk Krisztus szenvedéstörténetét: a tisztán megszólaló néhány hang ugyanúgy (ha nem is katartikusabban) hat, mint egy teljes hangkavalkádot fölvonultató zenekar. Valahogy ez a puszta hangzás tökéletesen kifejezi a mélységben zajló lelki folyamatokat, ahogy haladunk a Golgota felé. Az utolsó pár perc dúr-hangsorai pedig már e feltámadás dicsőségét vetítik előre elsöprő erővel.

_{Arvo Pärt: Passio, 1982}

_{Előadja: The Hilliard Ensemble}

***

Jézus arca és teste: ilyen lehetett a Szent Test holtan. Valós ereklye vagy csupán egy mesteri műalkotás? Mióta a 19. század végén Secondo Pia amatőr fotográfus véletlenül fölfedezte a szövetről kirajzolódó alak negatívját, azóta csodájára járnak az egész világról. Az eddigi tudományos kutatások az utóbbit támasztják alá, vagyis hogy a lepel nem lehet 2000 évvel ezelőtti, illetve nélkülözi a realisztikusságot. A Vatikán sem nyilatkozott sohasem a lepel eredetiségével kapcsolatban, a hívek megítélésére bízza a lepel csodálatát.

A legutóbbi három pápa egyfajta „ikonként” hivatkozott rá, amely tükrözi egy szenvedő, vérével fizető férfi vonásait. Mindannyian Jézusra tekinthetünk benne, akármi is legyen az eredete.

Elképzelhetjük, átélhetjük, milyen lehetett a sírban feküdnie. Egy fölfoghatatlanul nagy szenvedés után, a megváltás után. Megjelenhet a szemünk előtt az is, ahogyan hirtelen vakító ragyogással föltámad. Mintha ekkor „égne bele a lepelbe” Krisztus lenyomata… Pontosan ezt a fölfoghatatlan csodát adja vissza a Torinói lepel, és segít nekünk közelebb kerülni Nagyszombat titkához.

_{A torinói lepel – modern fénykép és a róla készült negatív}

_{(a kép forrása: Wikimedia Commons)}

***

Sokan ismerik, sokszor olvashattuk, mégis az egyik legszebb, legkifejezőbb vers a feltámadásról, 1958-ból. Ma is hányan halnak meg ártatlanul – gyilkosság, mészárlás, háború, éhínség, gyógyíthatatlan betegség vagy baleset következtében. De nem felejthetjük el, hogy mi a mi reménységünk: Ő legyőzte a halált.

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,

hajnalfele a ravensbrücki fák.

És megérzik a fényt a gyökerek

És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,

és megszünhetett dobogni szive –

Harmadnapra legyőzte a halált.

Et resurrexit tertia die.