Az orosz harangok története

Az ortodox egyház idén április 16-án ünnepelte a húsvétot a keleti naptár szerint. A feltámadás harangzúgással való bejelentése a magasztos, ünnepélyes pillanatot jelképezi. Ünnepnapokon a paradicsomi boldogságra emlékeztet, a nagyhéten pedig a Megváltó Jézus által Istennel való kiengesztelődésünkre. A húsvét fényes hetének napjaiban – ahogyan az egyik ortodox lelkiatya, Szerafim Szlobodszkoj szerette mondani – felemel az életnek a halál feletti győzelmébe és a Krisztus országában való eljövendő élet örök és végtelen örömébe.

^{Cár-harang (cittanuova.it)}

Ez a templomokban felcsendülő hang elgondolkodtatott, és eszembe juttatta a harangok oroszországi történetét. A harangok a kereszténységgel együtt érkeztek Oroszországba. A mongol és tatár invázió idején, amely közel 250 évig tartott, a 13. és 15. század között, a harangokat nem szabadott használni, és valószínűleg az összes akkor meglévő harangot megsemmisítették.

A 15. század elejétől fejlődött ki a nagy harangok öntésének mestersége és művészete. Ehhez külföldről hívtak meg mestereket. Köztük érkezett egy bolognai építész, mérnök és harangöntő, Rodolfo „Aristotele” Fioravanti, aki sok orosz mesterembert kitanított és adta át nekik az öntés művészetét. Az ő iskolájából később sok híres harangöntő került ki, akik műhelyeket alapítottak Oroszország szerte. A moszkvai mellett ismertek a pszkovi és novgorodi műhelyek. A harangok egyre nagyobb méretűek lettek, ennek kedvezett az ország északi részén felfedezett gazdag rézkészlet is. Az a mondás járta, hogy a harang mély hangján az ima hamarabb eljut az égbe.

A harangöntés művészetének virágkorát Oroszországban a 18. században érte el.

Ebből az időszakból a leghíresebb a Cár-harang, ma a Kreml egyik turisztikai látványossága. Méretei elképesztőek: súlya közel 202 tonna, magassága 6,14 méter, átmérője 6,6 méter. Anna cárnő megrendelésére készült 1733–1735-ben. Soha nem szólalt meg, mert a nehéz öntési folyamat után nem lehetett felhúzni. Aztán tűz ütött ki a Kremlben, és hogy ne olvadjon el, vizet öntöttek rá. A hőmérsékletkülönbség miatt sok repedés keletkezett rajta, és egy nagy, 11,5 tonnás darab letört belőle. A harang közel 100 évig az olvasztáshoz ásott gödörben maradt, és csak a 19. század elején húzták ki és helyezték talapzatra. Bronzból készült, és Anna cárnő és Alekszej cár alakja díszíti. Az ábrázolt arcok között szerepel Jézus Krisztus és Szűz Mária arca, körülvéve angyalokkal. Ma megnézhető, csodájára járnak a moszkvai Kremlt látogató turisták.

A harangok hangja nemcsak a méretüktől függ, hanem attól is, hogy milyen módon vannak felakasztva a harangtoronyra. Oroszország északi részén, ahol a falvak egymástól távol esnek, annak idején igyekeztek úgy elhelyezni a harangtornyokat, hogy az egyik hangja a másikból hallható legyen, így kommunikáltak, szinte „beszélgettek” egymással, és üzeneteket közvetítettek. A harangok figyelmeztették a lakosokat a tűzriadó esetén és más vészhelyzetekben. Egyes helyeken az volt a szokás, hogy télen, amikor hóvihar tombolt, megkongatták a harangot, hogy utat mutasson az utazóknak, akik így nem tévedtek el.

^{Szent Dániel kolostor (mosday.ru)}

A hívők életét a harangok kongatása kíséri. A 20. század elejének egyik ortodox püspöke, Trifon atya azt hirdette, hogy a harang imádságra hív, felébreszti a lelkiismeretünket, és meghív, hogy engesztelődjünk ki Istennel. Ugyanakkor emlékeztet bennünket az Úr irgalmára és reményt ad. Így érthető, hogy a bolsevik forradalom miért tüntette el a harangokat szinte egész Oroszország területéről. 1930-ban a Szovjetunió egész területén betiltották a harangok használatát. A harangokat ledobták a haranglábakról, mind a történelmi, mind a művészeti értéket figyelmen kívül hagyva. Sokat közülük beolvasztottak, és építkezéseken vagy más módon használták fel. Például Moszkvában 1932-ben 100 tonna harangot használtak fel a Lenin Könyvtár új épületének domborműveihez.

Az Oroszországban létező több ezer harangból csak néhány maradt fenn.

A moszkvai Szent Dániel (Danilov) kolostor harangjaihoz érdekes történet kapcsolódik. Az 1930-as években egy amerikai üzletember, bizonyos Charles Crane, kedvező áron felvásárolta a kolostor minden – összesen 25 tonnányi – harangját. Ismerte és nagyra értékelte az orosz kultúrát, és arra gondolt, hogy így talán legalább egy kis részüket megmentheti. A Crane által megvásárolt 17 harangot a Harvard Egyetemen helyezték el, így sok diák ismerhette meg a hangjukat.

^{A Szent Dániel kolostor harangjai (msdm.ru)}

A peresztrojka után Moszkvában megkezdődött a templomok újjáépítésének folyamata. Az elsők között volt a Szent Dániel kolostor újranyitása. Az eredeti harangokat visszahozták a Harvardról, és másolatokat öntöttek helyettük, amelyek formája és kialakítása megegyezik az eredetivel. A 17 másolaton kívül még két harangot öntöttek: az egyiket a Harvard Egyetem jelképeivel, hálából egy ilyen nagyszerű kulturális örökség megőrzéséért, a másikat pedig a Szent Dániel kolostor számára az Egyesült Államok és Oroszország jelképeivel, köszönetképpen mindazoknak, akik részt vettek a kolostor viszontagságaiban, reméltek és bíztak az események jórafordulásában.

Évekig tartó előkészületek után végül 2008-ban, 80 év kihagyás után újra megszólalhattak a harangok a Szent Dániel kolostorban.

Ahogy az ortodox hívők mondják, a templomokban Isten hív minket, ezért fontos, hogy a harang hívó szava hasonlítson az Ő hangjára és érintse meg a szívet. A harangok erős zúgása a legjobb módja annak, hogy kifejezze az magasztosságot, ünnepre hívjon, és segítsen az embereknek, hogy megálljanak a rohanó városi élet közepette.