Észtek és magyarok – mi köt össze minket?

Kis ország a Baltikumban, de stratégiai fontosságú földön. A közel 1,3 millió lakosú Észtország mára kevert népességű: az észt anyanyelvűek mellett 20% körüli az oroszok aránya, akik 1940 után költöztek be tömegesen, főként az északkeleti területekre, de másutt is jelen vannak nagyobb városokban. Akik már itt születtek, ezt tekintik hazájuknak, de az észt nyelvű oktatás mellett az orosz nyelvet is ápolják. Az észtek igyekeznek kötődni Európához, ugyanakkor nem fordítanak teljesen hátat a szovjet örökségnek, a múlt tanulságaival alakítják a jelenüket. Az ország természeti kincsekben gazdag, teli lenyűgöző vidékekkel – a romantikus lelkű országjárónak az a benyomása támadhat, hogy egy kis meseországba csöppent: aprófalvak és tanyák váltogatják egymást, a buszokon népviseletben üldögélő időseket látni, néhol még füstös szaunba és táncházba járnak a helyiek. A békés és vidám észt életérzésben a hagyományos együtt él a modernnel. Ugyanakkor mindenkinek elektronikus személyigazolványa van, amellyel lehet csekket befizetni, orvoshoz menni, adózni és szavazni, vagy akár könyvtárat használni.

_{Észt zászlók. A kék az eget, a fekete a téli erdőket, a fehér a havat szimbolizálja. (Antal M. Gergely)}

Észtországban nagy az ateisták aránya, a népesség 70%-a nem tartozik semmilyen vallási felekezethez. Ennek történelmi okai vannak, a szovjet időkig az észtek főként evangélikus vallásúak voltak. Az oroszajkú, ortodox lakosság 2011-ben lekörözte a templomba járásban a luteránusokat, és erősödőben van egy főleg szellemi szektorban tevékenykedő, szűk katolikus réteg is.

Viharos századok

Fontos megértenünk, hogy melyek voltak azok a történelmi események, amelyeken ennek a balti népnek keresztül kellett mennie az évszázadok során. A rokonszenv egyik alapja lehet a nyelvrokonságon kívül az a tény is, hogy az észt népet rendkívüli módon megtépázta a történelem. Sorsuk több ponton is hasonlatos a miénkhez. Őseik egy része már évezredek óta a Baltikumban élt, nyelvük azonban Keletről származik. Már az ókori Tacitus is hírt adott egy Aestii nevű törzsről, a 11. század környékén pedig tengeri portyázásaikról váltak híressé a Balti-tenger mentén, vad pogányoknak tartották őket a szomszédos népek. Hamarosan dán, majd német keresztes lovagok kezdtek Észtföldön hódítani. A német lovagrend valódi keresztes hadjáratot hirdetett az észtek ellen, így a  12-13. századtól az észtek mindenfajta önrendelkezéstől elestek.

_{A tartui dóm romjai (Wikimedia Commons)}

Az egyháznak nem sikerült akkora befolyást gyakorolnia a „néplélek” felett, hogy az emberek végképp búcsút intsenek hiedelmeiknek. A nép körében sokáig fennmaradtak olyan hiedelmek, hogy egyes tavaknak gyógyító erejű vize van, szent erdőket és dombokat ma is számon tartanak. A katolikus időkben a német egyházi vezetők türelemmel figyelték a kultusz megnyilvánulásait. A középkorra a vidék bekapcsolódott a Hanza-szövetségbe, Tallinn virágzó kereskedőváros volt, a Szent Olaf székesegyház pedig évszázadokig Észak-Európa legmagasabb tornyú épülete.

Saját földjük nem lévén az észtek túlnyomó többsége jobbágyi sorba került, a német földesurak birtokán robotolt. Több parasztfelkelést is véres megtorlások követtek, majd az 1500-as években megérkezett a térségbe a reformáció. A balti német nemesség a lutheránus hitet választotta, és üldözni kezdte a parasztság azon részét, amelyik addigra a katolikus hittel viszonylag megbékélt. Később sokan a német elnyomást látták a protestáns egyházban, a modernkori ateizmus széles elterjedtségének okait valószínűleg már ezzel az eseménysorozattal is összefüggésbe hozhatjuk.

A 16. század végén orosz és lengyel hadjáratok sora dúlta föl a mai Észtország területét. Báthory István lengyel király csapatai elfoglalták a déli térséget, és rövid rekatolizációs időszak következett. A király Tartu településnek városi címet adományozott, és neki köszönhető a jezsuita kollégium megalapítása is, amely előkészítette a későbbi Tartui Egyetem létrejöttét.

Báthory István uralkodását tekintjük az egyik első észt–magyar kapcsolódási pontnak a koraiújkori történelemben.

A lengyelek kiűzése után 1645-től teljes svéd fennhatóság alá került a terület, erre az észt történetírás a mai napig boldog aranykorként emlékszik vissza: az 1721-ig tartó korszakban a mai Észtország területe Svédország magtára volt, békésebb időket élt a lakosság. Később Nagy Péter cár foglalta el a területet a Nagy Északi Háborúban. Az Orosz Birodalmon belül a balti német nemesség megtarthatta, sőt megerősíthette kiváltságait, olyannyira, hogy az észt parasztok az 1816-os jobbágyfelszabadításig  gyakorlatilag teljes kiszolgáltatottságban éltek, szinte rabszolgaként.

_{Régi észt népviseletek (Wikimedia Commons)}

A 19. század meghozta az észtekhez is a nemzeti ébredést, és kialakult az esztofil mozgalom, amely az észt nyelv és kultúra fölvirágzását tűzte zászlajára. Ekkor jelent meg Friedrich Reinhold Kreutzwald munkája nyomán a Kalevipoeg (Kalev fia) című nemzeti eposz. Az esztofil mozgalomnak nemcsak a balti nemesség, de a cári Oroszország is igyekezett gátat szabni. Az első világháború végén érkezett meg az észtek számára a remény, hogy végre, hosszú elnyomás után önálló államot alkossanak. 1918-ban függetlenségi és egyben polgárháború robbant ki a szovjetek ellen, melyet 1919-re szinte csodával határos módon megnyertek az észtek. 1918. február 24-én megszületett a független Észt Köztársaság, amelyet Magyarország az elsők között ismert el.

_{Friedrich Reinhold Kreutzwald, a Kalevipoeg szerzője (Wikimedia Commons)}

100 éve úton

A két világháború közötti Észtországot a lehetőségek kibontakozása és a fejlődés jellemezte mind gaz­daságilag, mind kulturálisan. A 20-as években úgy alakították ki az alkotmányt, hogy egyetlen párt se kerülhessen abszolút fölénybe, éppen a kommunizmus előretörésétől való félelemben. A 30-as évekre viszont Konstantin Päts államfő pártjával jobboldali tekintélyelvű rezsimet épített ki, akárcsak többen Európa más korabeli államaiban egészen 1940-ig.

A második világháború kitörése környékén a Molotov–Ribbentrop paktum titkos záradékának köszönhetően Észtországot a szovjet blokkba tagosították be. Az Észt Szocialista Köztársaság 1940-ben került először a szovjet unió népeinek sorába, egy évvel később azonban a németek lerohanták a Baltikumot, és náci megszállás következett: deportálták a zsidókat, és biztosították a balti németek előjogúságát. Akit előtte akarata ellenére a vörös hadseregbe vittek, most a náciktól kapott megtorlást, majd fordítva: a náci katonának vitt észt férfiak a Szovjetunióban számíthattak bosszúra. A háború végén több tízezer észtet – időseket, nőket, gyerekeket is – deportáltak Szibériába, közülük sokan nem is tértek vissza.

A Német Birodalom bukásától kezdve nagyjából 50 éven keresztül tartott a szocialista korszak az észtek számára, melyben a szovjet fél hangsúlyozta az észtek önálló csatlakozását, és az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság formálisan szuverén államnak számított, de a valóság ettől messze állt. Az 1991 előtti időszakban az észteknél jelentős mértékben korlátozták a szabad utazást és az oroszosításra is tettek kísérletet.

_{Felül: Tallinn szovjet időkben épült Mustamäe városrésze (Wikimedia Commons)}

_{Alul: A Nemzeti Könyvtár épülete (1985–1993) Tallinnban (Antal M. Gergely)}

Amikor már Magyarországon az 1980-as években sokkal szabadabb volt a légkör, Észtországban még a nemzeti színek (kék, fekete fehér) együttes viselése is a hatóságok rosszallását váltotta ki. A pénz nem volt értékálló, az árucikkeket cserélgették, pl. Tallinnban észt likőrt finn, azaz nyugati termékekre: rágógumira, farmerre. Északon illegálisan fogták a finn tévéadásokat. Az áruhiány kreativitásra kényszerítette az ország lakosait, a ruhadaraboktól kezdve a szépségápolási cikkeken át a fűnyíróig bármit összeeszkábáltak, amire szükség volt, de a boltokban nem lehetett beszerezni.

A nyolcvanas évek végén a szénbányák elleni tüntetéseken, a balti lánc idején és az ún. éneklő forradalom során kezdtek a rendszer ellen nyíltan szembe fordulni, és 1991. augusztus 20-án sikerült elszakadniuk a széthullóban lévő Szovjetuniótól. Nehezen tértek magukhoz az ötvenéves elnyomásból, a rendszerváltás nem volt zökkenőmentes. 2004-ben velünk együtt csatlakoztak az Európai Unióhoz, 2011 óta fizetnek euróval korona helyett. Az észt gazdaság közben az információs technológiában találta meg számításait: az észtek fejlesztették ki többek között a Skype-ot. 2007-ben Oroszország kibertámadást indított az észt kormányzat ellen, és ennek kivédése nyomán úttörővé váltak a digitális védelmi hálózat fejlesztésében is.

Észt–magyar kapcsolatok

A történelem hasonló lapokat osztott nekünk, észteknek és magyaroknak: szovjet elnyomás, keleti blokk, német/osztrák fennhatóság, küzdelem a szuverenitásért. Jelen van náluk is a határontúliság, ha még oly csekély is Trianonhoz képest: Oroszország kiszakított magának egy észtek lakta szeletet az újrafüggetlenedő államból. A közvélekedés szerint minden kikötő­ben van legalább egy észt tengerész, ami összecseng „a világon mindenütt magyarokba lehet botlani” érzésünkkel.

A zenében is könnyen egymásra találunk, az észt zenei világ éppoly gazdag, mint a magyar, a vidám és könnyen tanulható észt népi páros táncoknak vannak hazai hódolói is.

Az észtek ötévente összegyűlnek az ország minden tájáról közösen énekelni az ún. dalosünnepre. Még a nem észteket is könnyekig meg­hatja, amikor hallják és látják a tömeget, amely együtt zengi, hogy „Észtföld az én szerelmem”. Az észtekben is van egyfajta életrevalóság és humor, amelyben önmagunkra ismerhetünk. Északon a skandináv hatás érezhető, de Dél-Észtország jelleg­zetesen közép-európai gondolkodású. Az észtekre is szokták mondani, hogy csak nyáron mosolygósak, amikor kisüt a nap, és náluk is ismerős az a mondás, hogy két embernek háromféle véleménye van. A szomszédos finnektől eltérően az észtek általában magázódnak, mely számunkra sem idegen, sőt adott esetben kényelmes is.

_{A Liszt Intézet (egykor Balassi Intézet) Tallinnban (Antal M. Gergely)}

De miért is vagyunk ilyen kiemelten fontosak az észtek számára? A barátság a 19. század második felétől kezdett elmélyülni a két nép között. Az első ismert magyar, aki kifejezetten az észtek, mint nyelvrokonok megismerése miatt utazott Észtföldre 1869-ben, Hunfalvy Pál volt. Bán Aladár irodalomtörténész, folklorista 1903-tól járt az észteknél gyűjtőutakon, és elsőként fordította le az észt nemzeti eposzt, a Kalevipoeget magyarra. Magyarországról ő volt az egyik kezdeményezője, egyben társelnöke is a finnugor kultúrkongresszusoknak. A 20-as években Csekey István magyar jogász élt Észtországban, ő is tudósított az észt politika eseményeiről. Szélesebb rétegek számára a ’70-es években vetített Tenkes kapitánya tette ismertté a magyarokat. Akik akkoriban nézték Kapten Tenkeš kalandjait. Jelentős számú magyar irodalmi műről készült fordítás: Petőfit, Madáchot, az Egri csillagokat, de a kortárs szerzőket, Csalog Zsoltot, Bodor Ádámot, Csoóri Sándort és Dragomán Györgyöt is olvashatjuk észtül.

A rokon nyelvi kapcsolatokat tekintve jelenleg Tartuban van lehetőség magyar nyelvet tanulni, az ELTE-n pedig a 90-es évek óta működik észt szak, de több nagyvárosunkban is van már észt nyelvoktatás. A nyelvi rokonság sajnos sem az észtek, sem a magyarok számára nem jelent előnyt a nyelvtanulásban: mi szenvedünk a flektáló észt szavakkal, ők meg elrontják a magyar tárgyas és alanyi ragozást. De az észtek nagyon örülnek, ha egy külföldi eljön hozzájuk a nyelvükkel foglalkozni.

_{Hagyományőrző észt táncosok (felül: Harku vald/Flickr, alul: Wikimedia Commons)}

Az észtek nemcsak a kulturális, hanem a gazdasági kapcsolatokat is igyekeznek ápolni. Pár évtizede még Ikarus buszok furikáztak Tallinnban, a Malév fönnállásáig közvetlen járattal lehetett Észtországba repülni. Néha az a benyomásunk támadhat, hogy a magyar fél nem viszonozza ezt a rokonszenvet és a közeledést: az észt–magyar kapcsolat mélyrepülésének számított, mikor Magyarország gazdasági okokra hivatkozva a ciprusi nagykövetség mellett 2014-ben a tallinnit is bezáratta. Válaszlépésként az észt kormány is visszahívta a nagykövetet. Budapesten megrendülve búcsúztattuk, és reméltük, hogy nem adják el a követség épületét. Azóta 2018-ban szerencsére újranyíltak a diplomácia ezen útjai, és a budapesti Észt Intézet is mindent megtesz azért, hogy közelhozza az észt kultúrát.

Észtül tanulni nem csak a nyelvrokonság miatt érdemes, hanem a gazdag és színes észt irodalomért, és azért is, mert egy olyan kultúrát ismerhetünk meg, ahol nagyon is tisztában vannak vele, kik is a magyarok. Reméljük, hogy a jövőben még sokféleképpen építhetjük tovább észt testvéreinkkel a kapcsolatot.