Finnugor Világkongresszus 2021 – hivatalos és mégis baráti

Olvasási idő: 6 perc

Tartu városában lett volna a helyem június 16. és 18. között, ha a világjárvány nem szól közbe. Így csak online megfigyelőként, lélekben voltam jelen a VIII. Finnugor Népek Világkongresszusán. A magyar sajtóban sajnos sehol sem találkoztam híradással erről a magyarokat is érintő gyűlésről, és bizony nagyon kevesen tudunk erről a komoly politikai és diplomáciai háttérrel rendelkező szerveződésről.

Az idén soros rendező észtek szívüket-lelküket beleadták a hosszú három napba, már csak azért is, mert Észtországban a nyelvrokonság sokkal hangsúlyosabb téma és jóval köztudottabb fogalom. A nagyobb és kisebb uráli nyelvet beszélő népek legalább öt különböző kultúrkörben, eltérő éghajlaton, eltérő vallással, mentalitással, genetikai háttérrel és változatos életmódot folytatva élnek, az összekötő kapocs pedig immár a közös eredetű nyelveken kívül az évszázados baráti, testvéries viszony.

_{Uráli nyelveken megjelent bibliafordítások a kongresszus nyitányát adó ökumenikus istentiszteleten, a tartui Szent János evangélikus templomban}

Az 1992-es első világkongresszus óta sokat fordult a világ. Szervezési szempontból az egyik kihívást a koronajárvány jelentette: a 2020-as esemény elhalasztása ellenére is a delegációk többsége csak online vett részt. A finnek kifejezetten a vírushelyzet miatt csatlakoztak távolról, ahogy én is: nem mertem megkockáztatni egy repülőutat, pláne nem tudhattam előre akkor, amikor véglegesíteni kellett a jelentkezést, hogy milyen lesz az oltási helyzet idehaza. Miközben a magyar delegáció többi tagja a kiutazást egyeztette, én rettenetesen sajnáltam, hogy nem lehetek jelen személyesen, pláne mikor első délelőtt az online közvetítésen keresztül megláttam a kongresszus helyszínét: a tartui Észt Néprajzi Múzeumot, amely nem csak személyes élményeim, hanem páratlan gyűjteményei és lenyűgöző szellemi központ volta miatt is vonzó. Legeslegjobban azonban az emberek hiányoztak, akikkel így elmaradt a személyes találkozás. Az egyik leglényegesebb eleme egy ilyen kongresszusnak maga a jelenlévőkkel tartott élő kapcsolat, beszélgetési és megismerkedési lehetőség.

Itt egészen más szinten és egészen más színben érezhető a nyelvrokonságtudat: olyan, mint egy mindannyiunkat összekötő közös alap, hiába az egymástól messzire fejlődött nyelv, eltérő kultúra, államberendezkedés vagy mentalitás…

_{Áder János magyar köztársasági elnök a finn, lett államfőkhöz és az orosz kulturális miniszter-asszonyhoz hasonlóan videóüzenetben köszöntötte a kongresszus résztvevőit}

Egy másik kihívás is adódott. Tavasz közepén az oroszországi finnugor népek ernyőszervezetének honlapján megjelent egy névtelen közlemény, amely elítélte a Finnugor Népek Világkongresszusának munkáját, illetve a távolmaradást szorgalmazta az oroszországiak számára. Emiatt aztán bizonytalanná vált, hogy végül kik jönnek el mégis a nem hivatalos figyelmeztetés ellenére. A komik, manysik, karélok, vepszék, vótok, izsórok, inkeri finnek és oroszországi számik az online részvétel mellett döntöttek. A Föderációból így pont a legnagyobb népek delegációi maradtak távol (valamint a hantik és a négy szamojéd nép teljesen). Mivel azonban Tartu egyfajta nem hivatalos finnugor fővárosként is működik az ott egyetemen tanult majd letelepedett nyelvrokonok miatt, mégis szinte minden nép képviseltette magát legalább a kultúrprogramon.

A kongresszus kulturális elemekben is bővelkedett: az immár hagyománnyá vált finnugor kulturális fővárosi címet (volt már Iszkaszentgyörgy és Veszprém közösen 2016-ban) idén az észtországi Abja-Paluoja kapta, és a kongresszus idejére ünnepélyesen Tartunak ajándékozták. A képernyőn át is meghatott, ahogy a nyitónapon népi- és stilizált öltözékben fellépő énekesek és zenészek mind a maguk anyanyelvén énekeltek (volt magyar fellépő is, székely viseletben) – közös koreográfiával, a messziről összegyűlt rokonok örömével és lelkesedésével. Egyébként is mindenki szeret itt énekelni, táncolni – a művészek sokszor a közönség soraiból jöttek elő, és a kongresszus utolsó napján záróprogramként is táncra perdült mindenki a múzeum konferenciatermében.

_{Kígyózó tánc a kongresszusi teremben}

Ezek és hasonló, közvetlenebb pillanatok tették belsőségessé, mindenkit befogadóvá az ülésezést. Mikor egy archaikus észt dallamra – a folk-jazz vót–észt előadópáros szerint ezt mindenki ismeri, megnyugodtam, hogy még én is – együtt vonatoztak a miniszterek és más hivatalos személyek a vendégekkel és „mezei” résztvevőkkel, akkor még a közvetítésen keresztül is átszűrődött az egyetértés és önfeledtség légköre. Egy közéleti kongresszustól nem feltétlenül megszokott vagy elvárt egy ilyenfajta baráti hangulat.

A kongresszus gerincét négy szekció adta: nyelvhasználat és anyanyelvi oktatás, kultúra, éghajlatváltozás, valamint sajtó és média.

Mind a négy szekció az uráli nyelvű népeket érintő kérdéseket járta körül. Az anyanyelvi oktatás a kisebbségben, illetve diaszpórában élők számára jelent kihívást. Számos tévhit él a szülőkben (is) arról, hogy az iskola mit tehet (és valójában mit nem) a zökkenőmentes nyelvátadásért. A kultúra szintén fontos része egy adott nép identitásának, a hagyományok átadása, továbbörökítése és a 21. században való újjáélesztése és megújítása egy olyan érték, amelyet mindannyian szeretnénk megőrizni. A klímaváltozás a leglátványosabban az arktikus vidékeket érinti, az itt élő szamojédok, hantik, manysik, komik és számik számára egyre sürgetőbb és húsbavágóbb kérdés, hogy milyen gyorsan zajlik a fölmelegedés, amely a természeti környezet veszélyeztetése mellett az emberi környezetet éppúgy veszélybe sodorja. A kisebbségi nyelvű média és az uráli nyelvek digitális jelenléte szintén elemi probléma korunkban, amikor egy nyelv már az online világban is a kihalás szélére kerülhet – ez pedig a valóságban is fölgyorsíthatja a folyamatokat. Ezek mind olyan kérdések tehát, amik mindenkit – minket is – érintenek, és vágyunk rá, hogy a jövőben olyan egyezmények és törvények szülessenek meg, amelyek ezeket a törekvéseket és értékeket elismerik, figyelembe veszik. Ezeknek a kongresszusoknak fontos üzenete, hogy még mindig itt vagyunk, a történelmi viharok ellenére még megszólalunk anyanyelven és még tudunk közösen énekelni.

_{Balra: Tartu, Észtország második legnagyobb városa szolgált házigazdaként}

_{Jobbra: A kongresszus résztvevői gyakran saját népviseletükben érkeznek}

Szeretném, ha Magyarországon többet tudnánk nem csak a nyelvrokonainkról, de magáról a Finnugor Világkongresszusról is, amely nem is fejezhetné ki jobban a testvériség megvalósulását:

egy olyan politikai szerveződés, ahol minden egyes népnek lélekszámtól függetlenül ugyanannyi beleszólási, szavazati joga van.

Vagyis a tizenhárommilliós magyarság és a hatvanfős vót nép ugyanakkorát nyom a latban egyenjogú társként. Alapszabály tehát, hogy addig nem lehet elfogadni semmilyen javaslatot, nyilatkozatot és így tovább, ameddig minden delegáció meg nem szavazta. Ez tehát az egyetértés és közmegegyezés hangsúlyozása a gyakorlatban, ami manapság megosztott világunkban nagyon sok helyen hiányzik. Nem a megosztottság vagy a különbségek hangsúlyozása a lényeg, hanem a közös pontok kiemelése. Mindannyiunk számára fontos a nyelvi és kulturális megmaradás, az identitás és a következő nemzedék biztosítása (nyelvi és kulturális jogok), a harmonikus együttélés más népekkel, az emberi életterünk és egyben a természeti környezetünk megóvása (klímaváltozás, környezetvédelem). Elengedhetetlen ez a fórum azoknak a kisebbségi létben élőknek a számára (gondolva itt a határontúli magyarokra is, akik szintén jelen szoktak lenni a magyar delegációban), akiknek a hangját vagy az ügyét nem feltétlenül hallgatják meg máshol, itt viszont kifejezetten ők kerülnek a fókuszba. Vagyis mindannyian, a saját állammal rendelkező finnek, észtek, magyarok úgyszintén.

Akármit is hozzon a jövő, tudnunk kell, hogy számíthatunk egymásra, számolunk egymással és ápolni szeretnénk továbbra is kapcsolatainkat, akármilyen távol vagyunk is egymástól. Jó tudni, hogy mégsem vagyunk „egyedül”, és ez a tudás felelősség is egyben.