Kultúra az egység szolgálatában

Érezzük az ösztönzést, hogy összekapcsoljuk a kultúrát és az egységet, de ehhez mindkét fogalmat mélyebben meg kell érteni. A globalizáció és paradox módon a széttöredezettség korszakában nem azt mondom, hogy nosztalgiát érzünk, hanem inkább felidézünk egy olyan kultúrát, amely nemcsak fogalmi alapú, nemcsak az értelmet, az intelligenciát foglalja magába.

A kultúrának totálisnak kell lennie, abban az értelemben, hogy felöleli az egész embert, minden képességével, kifejezésmódjával. És főleg az életben kell gyökereznie.

Olyan kultúráról van tehát szó, amely mélyen kötődik az élethez, az életért van, ugyanakkor tanul is az élettől.

Ez annyit jelent, hogy kapcsolatban van a valósággal, az anyaggal, a világegyetemmel.

Aztán a kultúra azon túl, hogy életteli, napjainkban semmiképpen sem lehet más, mint párbeszéd. Az ember – ezt sohasem szabad elfelejtenünk – társadalmi lény. Egyéniségében hordozza a kapcsolati elemet, amely mindig a másokkal való kapcsolatba helyezi létét és cselekvését. Így az ismeret is a testhez kapcsolódik.

Nemcsak csapatban, hanem testben, ami azt jelenti, egységben. A megismerés formális tárgya az igazság. Egységben keresni az igazságot azt jelenti, hogy mindig nyitottnak kell lenni, és engedni, hogy mások igazsága kiegészítse a mienkét. Ehhez olyan lendületre van szükség, amely jelen van az egész világegyetemben, és minden kapcsolatban: veszíteni, hogy találjunk, nem létezni, hogy legyünk, semmivé válni, hogy gazdaggá legyünk.

Itt érkezünk el a kultúra után a második elemhez, az egységhez. Az egységhez két úton juthatunk el: a tanítás és az élet útján. Úgy gondoljuk, hogy az egységre tekinthetünk úgy, mint egy filozófiai kategóriára, jobban mondva, mint egy új tudományos paradigmára, amely ma a töredékes tudásból fakadó igényből jut érvényre. Kutatni, elemezni, értelmezni, magyarázni, elgondolkodni a valóságról az egység fényében, új megközelítést jelent. Új paradigmára gondolni, amely szemben áll a korszakos fejlődésen levő társadalmunkkal olyan törekvés, mely általában a kultúra világából fakad, és az egyes, nemcsak a humán tudományokból. Számos elképzelés, ötlet van, amelyeket elmélyíteni, igazolni kell.

Az egységet új paradigmaként értelmezni nem jelent vakmerő elrugaszkodást a valóságtól, hanem a legteljesebb összhangot a jelenlegi érdekekkel, aggodalmakkal. Sokan osztják ezt a meggyőződést.

Létalapú megközelítésben egységet létrehozni két vagy több ember között, egységben élni, annak a gyümölcse, hogy több ember között megvalósítjuk a kölcsönös igazi barátság, a mély empátia légkörét. A hívő számára ez Jézus szavainak megtapasztalása: „ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok köztük” (Mt 18,20). A megszülető egység olyan értékekkel gazdagodik, mint a bizalom, a meghallgatás, a barátság, melyek a kapcsolatot kreatívvá, innovatívvá teszik. Egységben élni a kultúra szempontjából olyan magával ragadó kaland részesévé tesz, amely újdonságokkal teli úton indít el bennünket.

Egy egységben végzett kulturális tevékenység erőteljes kezdést kíván, amelyet az egység szövetségének nevezünk. Ez annyit jelent, hogy elkötelezzük magunkat az egymás iránti teljes nyitottságra, a teljes meghallgatásra, hogy befogadhassuk és ajándékozhassuk is saját és a mások gondolatait. Előítéletek, előre kész válaszok, szándékos elhallgatások nélkül.

Hogyan lehetséges ez? Akaratunk mély lépésével, hogy elvágjuk saját gyökereinket a jelen pillanatban, hogy magunktól üresen be tudjuk fogadni a másik gondolatát.

Azt hiszem, hogy az egységből születő kultúra hozhatja azt az újdonságot magával, amelyet keresünk, és amelynek minimum két jellemző vonása van:

Először is olyan kultúrára van szükség, amely párbeszédben van a múlttal.

Amely keresi minden kor és minden szélességi fok gondolkodóival a kapcsolatot, azokra az igazságokra fókuszálva, amelyet az egyén egyedül nehezen tud megtalálni. Ezek az igazságok nemcsak fontosak, nemcsak érdekesek, hanem elválaszthatatlan, lényegi részét képezik annak az újdonságnak, amelynek építésén dolgozunk. Ez lehetne a műveltség valódi célja: keresni a lehető legmélyebben, a legteljesebben az emberi gondolkodás által megtett fáradságos utat.

Egy második jellegzetessége az egységből születő kultúrának, az hogy mindenkié, a szó legjobb értelmében vett populáris kultúra.

Persze mindig lesznek a kultúrának szakértői. De a kulturális tartalmakat úgy kell kibontani, szétosztani, hogy mindenki számára érthető legyen, akár tanultakról, akár iskolázatlanokról van szó. Az egyszerű emberek, akik nem végeztek egyetemet, sokszor mély megérzésekre, a legösszetettebb problémák megértésére is képesek.

Miért engedjük, hogy egyedül a tömegkommunikációs eszközök töltsék tele az emberek fejét információáradattal, felszínes és közhelyszerű dolgokkal? Az igazi kultúra olyan dolog, amely az emberiség növekedését tartja szem előtt, nem elvont módon, hanem a konkrét személyekre tekint, akik most és a ma társadalmában élnek. Szerintem így jutunk el a kultúra és az egység útján az egységhez.