A Szép Szeretet Anyja és a család

Mária és a család között valóban mély kapcsolat van, ha másért nem, azért, mert mindkettő igazi példája a szeretetnek. Mária természetes szinten már ismerte szívében a szeretetet, annak legkülönbözőbb megnyilvánulási formáit, mint szülei gyermeke, menyasszony, házastárs, mint édesanya és mégis mindig szűz, és mint özvegy. A család a szeretet birodalma. A családban születik meg, növekszik és fejlődik a gyermeki, házastársi, anyai, apai és testvéri szeretet.

Mária, a Szép Szeretet Anyja bőségesen megismerte a természetfölötti szeretetet is: kegyelemmel teljesen született, személyesen maga a Szeretet, a Szentlélek szállt le rá, amikor az Ige testté lett méhében.

Majd később, Pünkösdkor még inkább eltöltötte őt a Szentlélek, amikor teljesen lelki édesanyja lett minden kereszténynek.

Mindkét születés által Ő az Egyház modellje, mintája és példaképe. A család az a hely, amelybe beleszületünk, amely által megkeresztelkedünk, és ezáltal Isten gyermekei leszünk. A család, melyet a Szentlélek, a szeretet Lelke szentelt meg a házasság nagy szentségével az egyház kicsinyített mása és szíve lett.

Amikor a pápa rábízta az emberiséget Máriára, beszédét ezekkel a szavakkal kezdte: „A család az egyház szíve. Ebből a szívből ma a különleges bizalom szavai szállnak Jézus anyjának szívéhez.” És így szívtől szívig, ebben az intenzív közösségben – amit az eucharisztia ünneplése teremtett – szinte egy kiáltás tört fel a Szentatyának az emberiség ínségéért aggódással telt szívéből, amikor az emberiséget Szűz Máriának szentelte, hogy különleges törődéssel forduljon az emberiség családja felé. (…)

A Szentatya, mint legfőbb Pásztor, tehát abban a pillanatban, amikor a világot Máriára bízta, nem csak az egyház összes pásztorának közösségére számíthatott, – „velük egy testet, egy kollégiumot alkotva” – hanem az egyház gyermekeinek teljes odaadására is, akiket a számos nemzetből összegyűlt sok-sok család képviselt. (…)

A pápa rábízta az emberiséget a Szűzanyára, és ez különösen a családokra vonatkozik, a föld összes családjára, és azokra a „népekre, akik felé helyzetükből adódóan különleges szeretettel fordulsz”.

Azért volt mindez, hogy Isten irgalmas szeretetére bízzuk és Neki szenteljük a családot, az egyház élettől lüktető szívét,

és ezáltal kinyissuk az emberiségnek ezt az alapvető sejtjét Isten megváltó és megszentelő szeretetének természetfölötti ajándékaira, Isten szeretetére, mely megbocsát és felemeli a családot és a házastársi szeretetet a maga méltóságára. És azért is, hogy könyörögve kérjük Istent, szabadítsa meg a családot minden veszélytől és minden rá leselkedő bűntől.

Ez a mélyértelmű megszenteltség nem lehet, hogy ne vezessen minden keresztény családot arra, hogy – Mária segítségével és példájával – megélje Istennek a családjáról alkotott fénylő és lenyűgöző tervét, annak minden kifejeződési formájával. Az isteni terv szerinti házastársi szeretetet, mint Krisztus teljesen önmagát az egyháznak átadó szeretetének jelét. Az apaságot és anyaságot, mint a Teremtő termékeny szeretetében való közreműködést. A békét és harmóniát az összes feszültség és nehézség legyőzésében, mint egy mindig élő szeretet gyümölcsét. Fáradhatatlanul azon munkálkodik, hogy Krisztus lelkileg jelen legyen a családban és Vele a család egységben gondolkodjon és cselekedjen; hogy élje a közösség kinyílását és szolgálatát más családok felé.

A pápa a Fokoláre Mozgalom családjaihoz szólva, így körvonalazta és határozta meg a családegyház ideális képét: „Egész életetekkel, ahogy együtt éltek, életstílusotokkal az egyházat építitek a legkisebb és egyben alapvető dimenziójában: a „kis egyházban!”

Ha tehát ez az otthoni egyház – ez a „kis egyház” – kell, hogy az „egyház szíve” legyen, akkor arra kell törekednie, hogy a legszentebb Szűzanya magatartását tükrözze vissza, akinek most szentelve lett.

Hogy olyan legyen, mint Mária, akin áttetszik az Isten akarata. Magáévá kell tennie, hogy önmagát egyszerűen, de teljesen átadja az isteni tervnek, ami mindig a megváltás és üdvösség terve.

A Szentatya imájával minden családot meghív arra, hogy úgy éljen, mint akik különösen Máriának vannak szentelve, hogy bízzák rá családi életük minden aggódását és örömét, hogy rá tekintve valósíthassák meg az evangéliumi élet közös elkötelezettségét. Fatima üzenete, ami mindenkit újra megtérésre és az evangélium iránti hűségre hív, így lesz válasz a család a felszentelésére, az elkötelezettségben való megújulásra, hogy egyre ragyogóbb legyen az egyház arca. A keresztény család önmagán hordozza annak jelét, hogy az egyház „Isten családja”, minden elveszett gyermeke számára melegséget nyújtó hajlék, akiket az atyai ház újra hív, hogy belépjenek oda, Jézus Anyjának anyai Szíve által.