A tudomány és a hit nem mond ellent egymásnak

Szlovákiában 2010 óta a Szlovákiai Püspöki Konferencia Tudományos, Oktatási és Kulturális Tanácsa minden évben odaítéli a Fides et ratio-díjat a hit és tudomány közötti párbeszéd szolgálatáért, amelyet 2023-ban három kitüntetett is megkapott. Jozef Jančovič biblikus teológus és Viliam Pichler erdész mellett a díj új tulajdonosa Jozef Klembara paleontológus, a szlovák Nové mesto (Új Város) Kiadó szerkesztőbizottságának tagja, aki évtizedekkel ezelőtt elköteleződött a Fokoláre Mozgalomban.

Kezdjük az Ön tudományos területével, a paleontológiával. Hogyan jutott erre a pályára és a tudományos munkához?

Mindig is vonzott a természettudomány és a természet. Érdekeltek és lenyűgöztek a ma élő élőlények, akár növények, akár állatok, de ugyanakkor a geológia is érdekelt. Vagyis hogy hogyan jött létre a világ és a bolygónk. Így hát mindenféle cikkeket és könyveket olvastam, amikhez csak hozzá tudtam jutni. Hatodik osztályosként értettem meg, hogy ami leginkább érdekel, az a természet tanulmányozása az élővilág kőzetekben megőrződött lenyomatain keresztül. Azt szerettem volna megtudni, hogy kutatások és felfedezések révén hogyan tudnánk „feltámasztani” vagy legalábbis rekonstruálni ezeket az élőlényeket, és hogyan ismerhetjük meg azt a világot, amely már csak kövületként maradt fönn. A bolygó élővilágának fejlődése, a kőzetekben felfedezhető fosszilis növények és ősállatok iránti szenvedélyből következett végül, hogy a geológiát és a paleontológiát választottam.

Nemrég vehette át a Fides et ratio-díjat. Mit jelent az Ön számára ez a kitüntetés?

Nem számítottam erre a díjra. Egy éve, amikor az egyik egyetemi kollégám megkapta, reméltem, hogy én nem fogom megkapni, hogy senkinek sem jut majd eszébe, hogy engem jelöljön. Nem szeretem „magamat ünnepeltetni”, nem is vágytam rá, de végül konszenzusos alapon az én nevemre gondolt a zsűri.

_{Jozef Klembara átveszi a Fides et ratio-díjat (fotó: Nové mesto)}

Térjünk át a tudomány és a hit kapcsolatára. A rendszerváltás előtt hívő emberként kezdte a paleontológiai kutatásait. Hogyan emlékszik vissza arra a rezsimre, amely elnyomta az értelmiséget és keményen beleavatkozott a vallási életbe?

Nagyon erősek az ebből az időszakból származó tapasztalataim. Őslénytan szakra jelentkeztem a Prágai Károly Egyetemre – amit akkoriban még csak ott lehetett tanulni Csehszlovákiában –, de nem vettek föl. Számítottam rá, mert amikor száznál is több jelentkező közül kilencet lehetett fölvenni, a kommunisták is versenyeztek egymással, hogy bekerüljenek a gyerekeik. Tehát senki másnak nem volt ott esélye. De tudjuk, Isten hogyan rendez el mindent, mert utána ősszel fölvettek geológiára a Comenius Egyetemre. Így az első évben Pozsonyban tanultam.

Ez az egy év valóban meghatározó volt az életemben, mert a testvérem, Eliška révén közelebbi kapcsolatba kerültem a női fokolárral. A testvérem miatt gyakran jártam hozzájuk, és idővel megéreztem a hivatásomat is. Fokolarinó szerettem volna lenni, Istennek szentelni az életemet úgy, hogy igyekszem a jelen pillanatban szeretni a másikat, és egységben élek a többiekkel a fokolárban. Ebből a szempontból hálás vagyok Istennek, hogy nem kerültem be rögtön a prágai egyetemre. Egy év után ismét jelentkeztem paleontológiára, ezúttal fölvettek.

Akkoriban a természettudományi karon és a tudományos közegben nem tudták Önről, hogy vallásos?

Nem is tudom, tudták-e vajon. Igyekeztem úgy élni, mint a Fokoláre Mozgalom fiataljai, akik akkoriban Karel Pilík atya plébániáján találkoztak Prága Karlín városrészében. És valójában ekkor született meg Csehszlovákiában a genek (a Fokoláre Mozgalom elkötelezett fiataljai) mozgalma. Azonban már negyedéves koromban lehetőség nyílt az Őslénytani Tanszéken asszisztensi állásra. Nagy volt az érdeklődés a pozíció után.

Volt valamiféle feltétel?

Igen. Felajánlották az állást, de a tanszékvezető professzor azt mondta, hogy be kell lépnem a kommunista pártba. Mondtam neki, hogy sajnálom, de ezt a feltételt nem tudom teljesíteni, hiába szeretem a paleontológiát. Adott egy kis gondolkodási időt, amit udvariasságból elfogadtam, de pár hét múlva mondtam neki, hogy bár nagyra értékelem az ajánlatát, de nem tudom elfogadni.

Mi történt ezután?

Az állást egy cseh kolléga kapta, aki párttag volt… Az évek alatt a párttagságom hiánya okozott még nekem komoly problémákat, de alapjaiban semmi bajom nem lett tőle.

Volt-e már valaha hitbeli válsága a tudományos pályafutása alatt?

Azt kell mondjam, hogy nem. Nem láttam ellentmondást a hit, vagyis az Istennel való életem és a tudomány között. Ez sohasem okozott nekem problémát.

_{Jozef Klembara, paleontológus, geológus, fokolarinó}

II. János Pál pápa a Fides et ratio enciklikájában írja, hogy „Az ész a kutatása csúcsán szükségesnek ismeri el azt, amit a hit nyújt”. Lehet-e egy tudós hiteles anélkül, hogy eljut a hitre?

A szentatya a tudósok napja alkalmából tartott egyik beszédében azt mondta, nem kell félnünk attól, hogy valamilyen tudományos felfedezés bebizonyíthatja, hogy Isten nem létezik, hiszen Isten teremtette az embert és az egész tudományt. II. János Pál óriási szerepet játszott a hit és a tudomány kapcsolatának javításában. A tudomány világában is igazán elismert volt.

Ma mégis előfordul, hogy a keresztények félnek attól, amit a modern tudomány mond. Szerintem a félelem, mint mellékhatás azt jelzi, hogy a tudomány képes elbizonytalanítani az ember meggyőződését.

Még mindig vannak az evolúciót tagadó hívők és mozgalmak, viszont szerintem mindig csak a periférián. Amit ma nem tudunk megmagyarázni, holnap lehet, hogy igen. A tudomány világa nagyon szigorú. A lektorálási folyamat – mikor egy cikket két másik szakértő véleményez – kíméletlen, azonban az eredmények sokszor túlzott kritikája nagyon pozitívan hat, mert így mi, tudósok folyamatosan korrigáljuk egymást, és ezáltal fejlődünk.

Soha nem felejtem el, amikor a Gerinces Őslénytani Társaság Las Vegas-i kongresszusán voltam, ahol egy kollégám, Jack Horner, egy amerikai dinoszaurusz-szakértő tartott előadást. Azt mondta, számos kísérlet történt már annak bizonyítására, hogy az evolúció nem létezik, és nincs rá bizonyítékunk. Ám feltette a kérdést, hogy tudjuk-e, mi a legnagyobb bizonyíték az evolúció létezésére? A teremben senki sem tudott válaszolni.

Mi hát a legnagyobb bizonyíték?

Azt válaszolta: az emberi egó.

Hány tudós szeretné bebizonyítani, hogy nagyobb Darwinnál, hogy az evolúció nem létezik? Persze még senkinek sem sikerült.

Tehát ez egyfajta közvetett bizonyíték. A közvetlen bizonyíték szerintem a mostani Covid-járvány. Gondoljunk csak bele, mennyi antibiotikumot kellett a tudománynak feltalálnia a penicillin óta, mert a különböző vírusok és baktériumok még mindig képesek alkalmazkodni annak ellenére, hogy az ember el akarja pusztítani őket… A penicillinnel kezdődött. Tehát még mindig az alkalmazkodásról van szó, ahogy Darwin is megfogalmazta. És az alkalmazkodás, mutálódás miatt egyre ellenállóbb baktériumok és vírusok lesznek, egyre hatékonyabb vakcinákat kell létrehoznunk.

Ön az Abba Iskola tagja. Hogyan kerül kapcsolatba a tudomány Chiara Lubich mennyország-élményével?

Amikor Chiara Lubich megalapította az Abba Iskolát – a Fokoláre Mozgalom Tanulmányi Központját –, meghívott minket, hogy tanulmányozzuk azokat a misztikus szövegeit, amelyek a ’49-es Mennyország nevet viselik, és próbáljuk meg azt kutatni, hogy milyen vonatkozásai lehetnek – az én esetemben – a természet megértésére.

A csoportunkban kiválasztottunk egy konkrét témát, és blogot vezetünk róla az interneten. Csodaverzumnak (angolul Wonderverse) hívják. A blogbejegyzések a természet kapcsolatrendszeréről szólnak, vagyis arról, hogy a természet egyes elemei hogyan viszonyulnak egymáshoz a kölcsönös szeretetkapcsolatban. Én viszont arról írok, hogy a teremtett világ kapcsolatrendszere ugyan szép, de nemcsak a szépség létezik. A természetben számolnunk kell a halállal és a szenvedéssel is. Vagyis minden katasztrófa, kihalás, drasztikus esemény, amely a földi evolúció során történt és

történik.

_{„Isten a természetbe helyezte a saját létezését”}

A ’49-es Mennyország szövegeiben Chiara azt írja, hogy Isten a természetbe helyezte a saját létezését. Akkor mégis hogyan magyarázható mindez?

Hogyan magyarázzuk azt, hogy mindenben, még ebben a szenvedésben is az ő létezése rejlik? Hogy a Föld és a világegyetem varázslatos szépségében is ugyanakkor van jelen a harc az életért, a sírás, a szenvedés, a halál.

Ez ragadott meg, amikor a ’49-es Mennyország szövegeit olvastuk. Aztán arra jutottam, írnom kell egy cikket, ahol megpróbálom ezt valahogy elmagyarázni. Természetesen kértem hozzá a bölcsességet Istentől.

Hogyan lehetne ezt jobban megérteni?

Úgy tudjuk értelmezni, hogy a megfejtés maga az Elhagyott Jézus, aki Isten, és aki egyben ember is, aki egyszerre nem szenved Istenként, de végtelenül szenved emberként. Tehát az istenember mindkét összetevője jelen van a természetben.

Vagyis Chiara Mennyország szövegeit nem tudjuk szó szerint értelmezni, hanem bizonyos interpretációkra van szükség ahhoz, hogy az egyes tudományágakra alkalmazzuk? Akárcsak a Szentírást?

Most írom az említett cikkem, és közben egy másikon is dolgozom a természet evolúciójáról a ’49-es Mennyország szövegeinek tükrében. Azért, mert a Teremtés könyvében található teremtéstörténetet tartom a legmegfelelőbbnek, amely az evolúció gyönyörű himnusza.

Ha belegondolunk, hogy ezt a szöveget valamikor 1200 évvel Krisztus előtt írták – talán egy beduin –, hihetetlenül hangzik.

Sehogyan sem tartom lehetségesnek egyetlen ember által 7 napba sűríteni ilyen fokozatos lépésekben a teremtést – a fénytől és a sötétségtől kezdve az esőn, a földfelszín és a tengerek benépesülésén át és így tovább, egészen Ádámig.

Van benne logika.

Ez egy világosan fejlődő szekvencia. Vagyis ahogyan a bolygó keletkezett, ahogyan az eső és így tovább egészen az emberig. Hogy ez valakiben ne a Szentlélek ihletésére keletkezett volna, azt abszolút nem hiszem el és még elméletileg sem tartom lehetségesnek. Az evolúció legszebb himnuszát, amely a Teremtés könyvében szerepel, a tudománynak kell levezetnie. Darwin rukkolt elő vele, azóta pedig tudósgenerációk kutatásának a tárgya. És még sok munka vár ránk.