Az igazi boldogság nyomában Batthyány-Strattmann Lászlóval

Mily rendeltetést adott neked Isten a világon?

Nem fontos kérdés-e ez, amely felett igen gyakran elmélkedned kellene? Igenis, nyugodtan állíthatod, hogy ennél fontosabb nincs is számodra. Sajnos, az emberek oly ritkán vetik fel e kérdést, mert ők is olyanok, mint a légy, melynek összetett szeme csak arról vesz tudomást, ami közvetlenül előtte fekszik, csak a mindennapi élet apró, édes és keserű morzsáit látják meg s mellette a legnagyobbat soha meg nem ismerik. Azért vagy te talán itt, hogy itt is maradj? Szó sincs róla. Hová lett az az ezer meg ezer ember, aki előtted élt e földön? Mindannyian elhaltak. Figyeld meg jól, mennyivel pusztább és elhagyatottabb lesz minden körülötted, amíg végre azoktól is meg kell válnod, kiket a legjobban szerettél.

Ugyanez a sors vár rád is. Pár év múlva már te sem leszel itt s újabb rövid időn belül emléked is kivész az emberek szívéből.

Isten ezt az életet nem azon célból adta neked, hogy egy bizonyos ideig a földön vándorolj, azután pedig végleg megsemmisülj, hanem azért teremtett, hogy Őt megismerd, Őt szeresd és Neki szolgálj, hogy valaha boldog, végtelenül boldog lehess.

A kimondhatatlan jóságú Isten részt akar neked juttatni minden öröméből, amint már a földön minden nemesen érző ember is örömét leli a mások boldogításában.

Ezt súgja neked saját szíved is, amely sohasem lehet mulandó boldogsággal megelégedve.

Valamint a világtenger soha a kiáradásig meg nem telik, habár hatalmas folyamok öntik bele vizüket, éppúgy nem töltik meg egészen a földi javak sem szívedet, ha még oly nagy számban élvezheted is azokat. Szíved szükségszerűen oly zavartalan boldogság után vágyódik, amelynek vége nincs, – egy minden teljesületlen kívánság és minden fájdalom nélkül való, szüntelen boldogság után, aminőt csak a túlvilági otthonban találhatsz meg annak a trónusánál, aki téged teremtett és aki mint Teremtőd bizonyára legjobban tudja, miben lelheted meg tökéletes boldogságodat.

Igen örvendj már most, mert elmondhatod magadról: „hatvan évig sem kell várnom, s máris oly boldogságban lesz részem, melyet ezidő szerint sem megérni, sem felfogni nem tudok.”

***

Ma föladtam a gyerekeknek a nagyböjti időre a kis önmegtagadásokat. Lacika mindennap látogasson meg egy templomot Bécsben (itt tanul). Ancsi kedves Szűzanya-képét díszítse. Ivi imádkozza nagyon áhítatosan a szentolvasót, alázatot kérve. Blanki és Józsi mindennap keresztutat végezzen. Gitta, Franci és Ciki mindjárt fölkeléskor térdelve imádkozzék egy jószándékra. Karli, mihelyt fölébred, imádkozzék az őrzőangyalhoz.

Reggel szentmise és szentáldozás a gyerekekkel, mint mindennap. Vacsora előtt, mint mindennap, közös rózsafüzér.

A hotelben úgy csináljuk, hogy ott egy virágváza virággal, előtte egy Szűzanya-kép, egy kereszt, néhány ereklye, Ödön képe^1, azonkívül az ünnepélyesség kedvéért mindig két mécsest gyújtunk. Aztán Panni elmond 10 Ávét, Mami, Ancsi ötöt-ötöt, és Karlira rendszerint három Áve jut. Utána vacsora, és azután a gyerekek együtt játszanak.

Minden gyerek gyónni volt. Olyan helyesen mesélték nekünk, milyen örömmel beszélt velük az itteni jó esperes. Bizonyára a kicsik ártatlan vallomásainak örült, mert gyónás után azt mondta Mislnek²: – Öröm lehet ilyen gyermekek anyjának lenni!

Ilyen kedélyes a mi családi életünk. Milyen szomorú, ha az emberek a távolban keresik boldogságukat és nem ott találják meg, ahol a gyerekek együtt élvezik az emberrel.

Amint a napfény mindent bearanyoz, és igazából csak az teszi a rózsát rózsává, az adja meg az arany fényét, hisz világosság nélkül minden feketének tűnik előttünk – úgy a Korintusi-levél értelmében: csak a szeretet által válik az ember széppé. De végül is Isten a szeretet, és minden nemes szeretet így Isten lényegének lesugárzása ránk. Misl és én gyakran mondjuk egymásnak mint jelszót: Korintusi-levél, s akkor már tudja ő is, én is, mit kell tenni!

^{1 Batthyány-Strattmann László legidősebb fia, aki 21 évesen elhunyt.}

^{2 Coreth Mária Terézia, Batthyány-Strattmann László feleségének otthoni beceneve}