Egész estés film Carlo Acutisról – egyelőre spanyolul

2023. február 24-én került a spanyol mozikba José-Maria Zavala spanyol rendező filmje, mely dokumentarista és játékfilmes elemeket ötvözve mutatja be a fiatal boldog életét. Az egyelőre csak Spanyolországban bemutatott film hatalmas siker volt a fiatalok között, a bemutató hetében benne volt a spanyol mozikban 10 legtöbbet játszott film között.

Az Avvenire olasz újság kérdésére a rendező elmesélte, hogy gyerekei hívták fel figyelmét Carlóra, akinek a hírével egyre többször találkoztak. Carlót Ferenc pápa is a fiatalok elé állítja példaként a Christus Vivit apostoli levelében, és az idei lisszaboni ifjúsági világtalálkozó tizenhárom védőszentje közé is beválasztották. Zavala ezért filmes tanulmányokat folytató fiát és lányát is bevonta a közös munkába.

„Carlo a szomszédunkban élő szent, egy normális mai fiatal. Arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy kivétel nélkül mindannyian meg vagyunk hívva az életszentségre, és ehhez nem kell különleges dolgokat tennünk, csak alázatosan szeretnünk kell Istent és a felebarátainkat” – mondta az Avvenire kérdésére a rendező.

Inés Zavala, a rendező lánya és a film producere a Vatican News-nak elmondta, hogy televízión követte Carlo Acutis boldoggá avatását 2020. október 10-én, és ott megérezte a vonzását annak, hogy Carlo már fiatalon az életszentségre törekedett. Akkor érezte a belső késztetést, hogy javasolja édesapjának, dolgozzák fel filmben Carlo életét.

A történet „mesélője” a filmben Antonia Salzano asszony, Carlo édesanyja, aki könyvet is írt fia életszentségének titkairól. Carlót egy spanyol fiatal játssza, aki maga is tanúja Carlo hathatós közbenjárásának, mert Carlo közbenjárásának tulajdonítja, hogy felgyógyult egy súlyos rákbetegségből.

A film mégsem kifejezetten az életrajzra koncentrál, inkább Carlo életszentségéről akar tanúskodni, úgy, hogy felvonultat olyan embereket, akiknek életét megváltoztatta Carlo.

Legtöbbjük nem ismerte őt személyesen, de közbenjárását kérve kaptak nagy kegyelmeket Istentől. Megszólal például egy fiatalember, aki nem fizikailag gyógyult meg, hanem a gyerekkorában elszenvedett szexuális visszaélések miatt kialakult pornófüggőségétől szabadult meg.

A főcímdalt egy 24 éves fiatal zenész, Luis Mas szerezte és adja elő, itt meg is lehet hallgatni. A film címe spanyolul: El cielo non puede esperar – azaz, Az ég, a mennyország nem várhat, 78 perc hosszú, és a Dreams Factory forgalmazza.

A bemutató után a meghívottak egyöntetűen arról vallottak, hogy a film reménnyel töltötte el őket, és örömöt sugárzott. Reméljük, egyszer majd nálunk is bemutatják ezt az alkotást.

Addig is Carlo születésnapja alkalmából idézzük fel édesanyja emlékeit Carlo születésének körülményeiről:

„Carlóval a terhességem nyugodt volt. Persze gyakran hányingerem volt. És égett a gyomrom, ezért csak egészen kis adagokat tudtam enni és nem vacsoráztam. De összességében derűs terhesség volt. Még nem kezdtem dolgozni, és a nap nagy részét egyedül töltöttem. A férjem minden reggel hétkor elment dolgozni. A munkahelye több mint egy óra metrózásra volt tőlünk. Mindig este nyolc után ért haza. Olykor elmentem vele ebédelni az ebédszünetében. Összebarátkoztam néhány anyukával a környékről. Mindenféle nemzetiségű nők voltak, akik, akárcsak én, nemrégen mentek férjhez, és férjeik munkája miatt éltek Londonban. Én voltam a legfiatalabb a csoportban. Sokan közülük épp akkortájt szültek, és sok jó tanácsot adtak nekem, hol vásároljak az újszülöttnek babakelengyét. Néha együtt sétáltunk vagy ittunk valahol egy kávét.

A Carlo születése előtti utolsó napokig nagyon aktív maradtam. A házimunkán túl (abban az időben még nem volt segítségem), időt találtam a szükséges dolgok megvásárlására is. Fogalmam sem volt, hogy mi kell egy kisbabának, és sok mindent ötletszerűen vettem. Volt ugyan egy könyvem, amiben szerepelt egy lista, de többnyire a saját fejem után mentem. Akkor még nem volt internet. Nem volt a közelemben se az édesanyám, se a nagymamám. Akkoriban még nagyon sokba került Olaszországba telefonálni, és csak körültekintően tehettem ezt meg. Senki nem adott tanácsot. A városban gyakran voltak árleszállítások. Emiatt sok mindent megvásároltam, csak mert „jó üzlet” volt. A végeredmény: Carlo szekrénye zsúfolásig telt semmire sem használható ruhácskákkal vagy nem jó méretű dolgokkal, amiket aztán nem is hordott soha. A barátnőim kinevettek, azt mondták, még egy híres rockénekesnek sincs ennyi ruhája. Később szerencsére el tudtam ezeket ajándékozni.

Carlo kisbabaként édesanyjával

A beszerzések között volt egy különösen anakronisztikus: egy 19. századi stílusú babakocsi, amit rendkívül jó áron vettem, és ami olyan nagy volt, hogy még a legelső szupertapasztalt bébiszitterünk, Patsy sem tudta irányítani, alig volt magasabb ő maga, mint a kocsi. Mi lettünk a környék bohócai. Noha Londonban éltünk, ebben a fővárosban, ami az évszázadok során arról lett ismert, hogy a világon a legszabadabb metropolisz, ahol mindenki jól érzi magát és a tabuk mintegy maguktól megdőlnek, és ahol az eredetiség szinte dogma, ennek a babakocsinak még itt is sikerült feltűnést keltenie.

Születésétől fogva az volt az érzésem, hogy Carlo sietteti az időt. Mindent korán csinált.

Olyan volt, mintha az idő kereke nála gyorsabban forogna. Izajás próféta szavai tökéletesen illettek fiam földi életére: „…akik az Úrban remélnek, új erőt nyernek és felrepülnek, mint a sas.” Már kiskorától különleges kapcsolatot ápolt az Úrral. Ő volt a támasza és a menedéke. Olyan volt, mintha anélkül, hogy valaki erre megtanította volna, tisztában lett volna természetes kegyelem által, hogy csak akkor lehet feljutni az életszentség csúcsára, ha egyek vagyunk az Úrral. Itt, ennek a hegynek a csúcsán az ég találkozik a földdel. Mintha tudatában lett volna az evangéliumi gondolat igazságának

a szőlőtőről és a szőlővesszőről, hogy mi sem hozhatunk semmilyen gyümölcsöt, ha nem vagyunk egyek a szőlőtővel, ha nem maradunk az Úrral, mert nélküle semmire sem vagyunk képesek.

(…)

Carlo és édesanyja, Antonia

A terhesség problémamentes volt, de a szülés megkínzott. A vajúdás 1991. május 2-án, egy csütörtökön, délután 5 felé kezdődött. Férjemmel úgy döntöttünk, hogy azonnal bemegyünk a Portland klinikára, ahol rögtön értesítették a kezelőorvosomat, hogy megindult a szülés. Végül május 3-án pénteken, 11:45-kor született meg a baba, jó 18 órával később. Hosszú vajúdás volt. Csak a végén, amikor már látszott, Carlo feje rossz szögben áll, döntött úgy a szülészorvos, hogy fogóval fog segíteni. Gondviselés volt, hogy pont ő lett az orvosom. Peter Saunders professzor úr, aki egyébként akkor az európai nőgyógyászok elnöke is volt, minden veszélyeztetés nélkül világra segítette fiamat, bár a fogó használata nagyon súlyos agyi károkat is okozhat a gyermeknek.

Május 3-án, egy londoni tavaszi napon adtam életet elsőszülött fiamnak. A Portland klinika a bevett szokása szerint azonnal közzétette a születés hírét a Times magazinban, aminek egy példányát ma is őrzöm. Álmomban sem gondoltam volna akkor, hogy ugyanez az újság, mely nagyon is világi jellegű, többször fog írni Carlóról a halála után.”¹

¹Antonia Salzano Acutis – Paolo Rodari: A fiam titka. Új Város, Budapest, 2022. 97-98; 103.

A film hivatalos trailere megnézhető itt: https://youtu.be/W4K_ClZ4o2U

A főcímdal pedig itt: https://youtu.be/wS9jMVEp4U4