Golgota a világ tetején

Jelen voltam a fénykép születésénél. Újév napja volt, fiatal este, a Balaton fölött a fények szürreálisan világítottak, mintha a ködből egy távoli, ijesztő város tárulna elénk a láthatáron. A Golgota szoborcsoportja alatt a szitáló, nedves lamozásban apokaliptikus érzésem támadt, mintha az év első napján az időjárás és a megfeszített Krisztus a világ végét jelezné előre…
Ott, a vonyarcvashegyi Golgota-hegyen nem éreztem azt, amit az ember szilveszter után, egy új év kezdetekor átél. Sötétség és aggodalom szállt meg, nem tudtam örülni. Csak utólag állt össze bennem a kép, ahogy a fotóval újra szembesültem.

Kiszakadtam az ünneplő országból, följutottam a Balaton-parti dombtetőre, ahol nem volt semmi nyoma a minket körülvevő buliknak, az éjjeli tűzijátékoknak és petárdáknak. Az alacsony hegyoldalból kősírok meredeztek, egyedül a Szent Mihály-kápolna reflektorai vonták éles világosságba a környezetet, szinte fájt a lámpákba pillantani. A szellős fenyőligetben álltak a szobrok, a kereszten függők, és az előttük síró alakok, köztük Mária és János. Vajon mit élhettek át pontosan azokban az elképesztően nehéz órákban, mikor látták meghalni az Isten Fiát, mikor délután három órakor éjszaka borult az egész földre? Vajon mit élhettek át a tanítványok, az első keresztények, ahogy látták a keresztről levett holttestet? Előző este még együtt ünnepeltek, lakomáztak…

Együtt ünnepeltünk mi is a menyasszonyommal és a barátainkkal, egy örömökkel teli 2018-ra várakoztunk. Megfőztük a finom vacsoránkat, társasjátékoztunk, jókat beszélgettünk, kimentünk a szabadba színes rakétákat lődözni. Minden okom meglett volna az elégedettségre, akkor meg honnan ez a hirtelen lelki fáradtság, szürkeség?
Mellbe vágott, hogy találkoztam az Elhagyott Jézussal, aki ott függött előttem a fán. Elcsöndesedtem, magányra vágytam. Az év kezdete lehetett volna a Megváltó halálának napja is… Hiszen új korszak indult el, az egész emberiségre kiterjedt a kegyelem, mostantól máshogy alakul a sorsunk.

Nem kell önmagunkat megváltanunk. Bármilyen rossz is az előérzetem vagy kilátástalannak tűnő a pillanatnyi helyzetem, van kihez fordulnom.

Van, aki erőt adjon, hogy merjek előre menni, mosolyogni. Nincs szükség az aggodalmaskodásra a holnap miatt, a holnap gondoskodik önmagáról. Csak hinnünk kell, mivel a Messiás megerősít, ha hozzá fordulunk, akármilyen vészterhes, baljós korszakot élünk is át. Nem gyűrhet le a körülvevő sötétség, az ismeretlen jövőtől való félelem. Nekünk immár itt a bizonyosság, hogy Jézus föltámadt, valóban föltámadt! Tudjuk, hogy a pillanatnyi homályból a fénybe vezet minket. A halál nem lesz halál örökké. Ez a húsvét egyik titka, amelyre emlékeztet a vonyarcvashegyi Golgota a hegy tetején.