Hegyre épített város

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,14).

„Ti vagytok a világ világossága”. – Úgy is értelmezhetjük ezeket a szavakat, hogy a világ világossága képet illusztrálja Jézus a hegyen épült város és a vékatartóra tett lámpás képével. A tanítványok hivatását „a hegyen épült város”-hoz hasonlítja, amely a tanítványi körnek sajátos helyzetét is kifejezi: jelekké kell válniuk. Szegény tanítványok, nem is
tudják, mennyire exponálja őket mindez, s hogy évezredeken át emberek milliói fogják olvasni szavaikat, láthatják majd botlásaikat, ügyetlenkedésüket és próbálkozásaikat Krisztus követésében. Így adható vissza talán az eredeti szöveg jelentése: „Ha tanítványaim vagytok, akkor látszódtok, láthatóvá, nyilvánvalóvá váltok a világ számára.” Mint a város, amely hegyre épült – nem is tud nem látszódni: („nem tud elbújni a város”) A hegyen épült
városnak természetéhez tartozik az, hogy messzire látszik.

I. Krízis. De mi ebben a kihívás, hogyan érint mindez minket? A hegyen épült város – Isten népe, az anyaszentegyház – a tanítványok legtágabb közössége… s ebben elrejtve ott vagyunk mi is. Valamilyen módon a részei vagyunk mindannyian. A legnagyobb veszély az identitásvesztés. A nehézség abból fakad, ami az alapállás: Isten népe láthatóságából. Ez a küldetése, de ehhez kapcsolódik a legtöbb kísértés és félresiklás, céltévesztés is. Mert bármilyen kellemetlen, de tény, hogy Isten népe nem tökéletes.
Krisztus megtisztította, megváltotta, de még nem tökéletes. Így fogalmaz egy írásmagyarázó: „Krisztus népe számára nem az üldözések, a nagy próbatételek jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem a szekularizáció. Ez akkor történik meg, ha ’a hegyen épült város’, azaz a Krisztus közössége, az egyház a világhoz lesz hasonlóvá, ha annyira keveredik a világgal, hogy már megszűnik ’jel’ lenni. Ebben az esetben nem az egyház hat a világra, hanem a világ az egyházra. A történelem folyamán sokszor annyira hasonlított a világra, hogy szinte össze lehetett vele téveszteni. Jézus pedig az ízét vesztett sónak nem ígért holnapot.

II. Mire hív ez minket? Önvizsgálatra. Ezt olvastuk a 87. zsoltárban: “Körtáncban éneklik: Minden forrásom belőled fakad.” – ennek a hiánya, a forrástól való elszakadás az, ami fenyeget, s amiben ma újra Istenhez fordulhatunk. Fogadd el, aki vagy Krisztusban! Ismerjük fel saját ellentmondásosságunkat, hogy miközben Istenre mutatunk, nem vagyunk
tökéletesek. Engedjünk el minden hamis elvárást. Ne akarjunk másnak látszani, mint amik valójában vagyunk! A hitelességünk forrása az önazonosság: az vagy, akivé Isten formál, ahol éppen tartasz. A mi dolgunk, hogy a magunk részét beletegyük életünk alakításába.

 III. A program. A hegyi beszédben Jézus programot ad, a tanítványok feladatát mondja el. Amikor Jézus a tanítványok közösségét hegyre épített városhoz hasonlította, nem feltétlenül csak hegyre gondolt. Talán arra utalt, amit János evangéliuma végén olvashatunk: „Arról ismerik meg, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn,13.34). A krisztusi közösség megszületésének első fázisa, hogy megtanuljuk elfogadni egymást Krisztus szeretetével. Elfogadni azt is, aki nehéz, ellenszenves, de építeni akarja Isten Országát.

A program második fázisa. Ebből az egymást szerető közösségből kinőnek a közösség felelősséghordozói, felelősséget hordozó csoportjai. Egymás ellen nem lehetünk keresztények, csak együtt. Ha vállaljuk az együttélés keresztjét, ha mindennap újra kezdünk, akkor leszünk hegyre épített város. Mert Ő közöttünk lesz. Akkor Ő fog vezetni bennünket, Ő fog működni közöttünk. Akkor tudunk tanúságot tenni arról, hogy Isten szerető Atyánk, mi pedig testvérek vagyunk

Nem az a fontos, hogy mekkora a város, hanem az, hogy hegyen épüljön. Nem az a fontos, hogy hányan vagyunk a keresztény közösségben, hanem az, hogy akik ott vagyunk, tanítványi életet éljünk. Így válunk jellé a világ számára. A II. Vatikáni zsinat fontos megfogalmazása: „Az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének”.

Pintér Béla: Hegyen épült város

Ének szól az éjszakában,
A remény éneke.
Azt mondja itt a hajnal nemsokára,
Tarts ki, ne add fel!

Hiszen,
Hegyen épült város vagy,
Hát hadd lássák fényed.
A világ vár, hogy megoszd végre
Élő reményed.

A fogságban lévőknek mondd el:
Itt a szabadság.
A sötétben ülőknek hirdesd:
Van világosság.

Mondd el a jóhírt százszor,
Ezerszer, hogyha kell!
Ne kíméld magad,
Csak hirdesd, hirdesd!
Kiáltsd szíved mélyéről:
A mennyben sok a hely!
Világíts bátran és
Hirdesd, hirdesd!

Ének szól az éjszakában,
A remény éneke.
Azt mondja itt a hajnal nemsokára,
Tarts ki, ne add fel!