Hogyan álljunk a szenvedéssel, a részvéttel és a szeretettel

Olvasási idő: 5 perc

A lelkész

Fülep rendkívül széles körű és nemzetközi szintű műveltséggel rendelkezett. Bölcsészdoktori oklevele megszerzése után képezte magát Firenzében, Párizsban, Rómában és Londonban is. A Kossuth-díjas művészettörténész, művészetfilozófus mindent, amivel foglalkozott, komolyan vett. Így volt ez lelkészi hivatásával is, amelynek gyakorlásában a rábízottak hitbeli s emberi felemelését egyaránt szem előtt tartotta.

A református teológiai főiskola elvégzése után lelkészként szolgált Medinán, Dombóváron, Baján és Zengővárkonyban. Útkereséseit Az élet értékei című írásában fogalmazta meg: az ember azért dolgozik, hogy pihenhessen, azért pihen, hogy dolgozhasson: „Nos, a mi korunknak úgy látszik az az igazi jellemvonása, hogy a puszta létet tartja legfőbb értéknek. Mert mindaz, amit a technika produkál, végeredményben az élet elfogadhatóvá, simává, kényelmessé tételét célozza… Amire még ezen túl telik, az nem valami határozott és közös ideál, hanem luxus, mintegy pótléka és fűszere az életnek, s ide tartozik a művészet, a filozófia, a vallás.” (Egybegyűjtött írások III. 52.o.) Nem pusztán teológiai tudásának pallérozása volt a célja, hanem az emberek szolgálatára kívánt lenni, hogy ezáltal felismerhessék hivatásukat, küldetésüket, feladatukat a világban:

Nem diplomáim számát akartam a lelkészivel szaporítani, hanem testestől-lelkestől Krisztus és az egyház szolgálatába szenteltem magam.”

Néhányan úgy vélték, hogy időtöltésből vagy menekülésből lett lelkész. Babus Antal kutatásai szerint ez a megállapítás nem helyes. Fülep az egyszerű, hétköznapi bölcsességgel és józan paraszti ésszel megáldott embereket tekintette igazán evangéliumi embereknek. Az ő felemelésüket tűzte ki célul. Ezért kívánt lelkész lenni, elsősorban falvakban vagy kis városokban. Sőt, úgy gondolta, hogy mi is tanulhatunk tőlük az evangéliumi egyszerűség útján. Diplomáival, nyelvismeretével, tapasztalataival Európa egyetemein is taníthatott volna, de nem ezt az utat választotta.

_{Zengővárkonyi református templom belső}

Fülep és Siénai Szent Katalin

Az 1900-as évek elején Firenzében tanult. Itt megismerkedett a város neves gondolkodóival: Papinivel, Amendolával, Marucchi-vel, és nagy hatást gyakorolt rá Madame Gordiagiani. Így írt naplójában (Firenze, 1909, 7.o.): „A legkritikusabb pillanatban ő adta kezembe a Theologia Deusch-t, Molinost, s ami mindennél fontosabb: Santa Caterina da Sienát. Ez a legnagyobb jótétemény az életemben.” Gyakran együtt olvastak, s utána részletesen meg is beszélték, „elemzték” az olvasottakat. Nagy hatással volt tehát az életére Sziénai Szent Katalin.

Egy alkalommal előadást tartott a Biblioteca Filosoficában Nitzsche-ről. Elgondolkodott a keresztény morállal szembeni kritikájáról, a szenvedésről és a részvétről, amit Nitzsche veszedelemnek és rabszolgaerkölcsnek tartott. Fülep szerint azonban a legnagyobb szentek szenvedései egyúttal a részvétüket is jelentik. „Gondoljunk Szt. Ferencre vagy Sienai Szt. Katalinra.

Keresztyénnek lenni nem éppen azt jelenti-e, hogy részt veszünk a fájdalomban, amely egyszersmind elmélyít és megnemesít minket, s amely újjáteremtette az emberiséget?

Nem a részvét-e a szenvedés legkifinomultabb, leghaladottabb, leginkább összetett formája?” (Egybegyűjtött írások II., 117.o.) Talán ez a gondolat is hozzájárult ahhoz, hogy Fülep keresse a legszegényebbel való közösséget, az ő szolgálatukat lelkészként.

Ez az eszme újra megjelenik egy töredékben megjelent Dante elemzésben, ahol összekapcsolja a részvétet és a szeretet. Szerinte ezekből születik meg a szentek tevékenysége, különösen is Szent Katalinnál, vagy akár Szent Ferencnél is:

Az ő részvétük elütő minden más részvéttől, s ugyanígy a szeretetük: mindkettőnek gyökere a szenvedés; mindkettőnek gyümölcse a cselekvés.

Az ő részvétük és szeretetük mindeneket meg akar tanítani a földi szenvedésből a magosba emelkedésre, az istenre, megnyitni mindeneknek az utat az örökkévalósághoz, mindeneket magával vinni a magosabb isteni örömhöz, mely diadalmaskodjék minden nyomoron. Ebből a részvétből, ebből a szenvedésből, s a megváltás e munkájából az emberiségben új reménységek sarjadnak, újra magasabb jelentőséget ad az életnek, újra örül neki.” (Egybegyűjtött írások II. 408.o.)

A Szellem című filozófiai folyóiratot 1911-ben alapították barátaival. A lap hitvallása Fülep tollából származik, melyben megfogalmazza, hogy gondolkozni valót kívánnak adni az embereknek, „módot a magukra térésre, a benső életre, oly kérdésekkel foglalkoztatni őket…” Ehhez jónak látták Szent Katalin leveleinek a felhasználását is. (Egybegyűjtött írások II. 122-123.o.)

_{Giotto: Szent Ferenc prédikál a madaraknak (freskó, assisi Szent Ferenc-templom)}

Kapcsolata Assisi Szent Ferenccel

Firenzei tartózkodása idején Madame Gordigiani Szent Ferenc életét, a Fiorettit is kezébe adta. Ferenc élete annyira megragadta Fülep Lajost, hogy maga is hozzáfogott egy monográfia megírásához. A Károlyi-kormány idején, amikor olasz irodalmat és nyelvet tanított a pesti egyetemen, Szent Ferenc életéről és tanításairól adott elő. Ami talán még érdekesebb, hogy előadássorozatot tartott a bajai református templomban is Szent Ferenc életéről és műveiről. Állítása szerint mind a református egyházközség tagjai, mind a katolikusok örömmel hallgatták beszédét. (Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III. 291.) Ferenc hatását tanulmányozta Giotto festészetén keresztül, valamint a strassburgi protestáns tudósnak, a Szent Ferenc-társulat elnökének, Paul Sabatier-nek a művein keresztül is, és ezekről ír Assisi Szent Ferenc című írásában. Ami nagyon megragadta Szent Ferencben, azt a Naphimnuszhoz fűzött magyarázatában fejtette ki:

Ferenc nemcsak az embereket szerette testvérként, hanem testvéreinek nevezte s úgy is szerette Istennek minden teremtményét,

a bárányokat, mik őt a világ Megváltójára emlékeztetették, a fákat, mert fából ácsolták a Megváltó keresztjét, a Napot, melynek éltető melege és fényessége Isten mindenekre kiáradó atyai jóságát s mennyei világosságát hirdette neki…” (Egybegyűjtött írások III. 295.o.)

Tovább gondolva a Szent Katalinnál megkezdett szenvedésről és részvétről szóló gondolatmenetet, Szent Ferencnél az isteni gondviselés munkájáig jutott el: „Az isten választottainak privilégiuma – szemben azokkal, akikben a démon lakik –, hogy a szenvedéseket, megpróbáltatásokat, a világ rosszaságát etc. nemcsak hogy türelmesen elviselik, belátják annak szükségét, mindenütt az isteni gondviselést látják, nem lázadnak –, hanem legyőzik e dolgokat, javukra tudják fordítani, mivel bennük isten lakik, s efeletti örömük a legnagyobb erejük.” (Egybegyűjtött írások II. 472.o.)

Fülep Lajos nyomán is felfedezhetjük újra Sziénai Szent Katalin írásait, leveleit, valamint Szent Ferenc életrajzait, műveit.

Ajánlott és felhasznált források:

Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I-III. Budapest

Babus Antal: Miért választotta Fülep Lajos a magyar falut a világvárosok helyett? In: Kortárs, 1990. 2. sz.