Ínségben keresik az emberek Istent: 15 nap Dietrich Bonhoefferrel

15 nap imádság sorozatunk legújabb kötetében Dietrich Bonhoefferrel, a mártír evangélikus lelkésszel elmélkedhetünk végig két hetet. Bonhoeffer negyvenes években írt imái, versei már a 20. század második felének hangján szólalnak meg. A személyes Istenkapcsolat az az alapvetés, amibe gyökerezve a szerző mindent, még a börtönévek kegyetlen megpróbáltatásait is átéli.

insegben-keresik-az-emberek-istent-15-nap-dietrich-bonhoefferrel

 

 

 

 

 

Hívők és pogányok

Ínségben keresik az emberek Istent,
kérik, hogy testükön, lelkükön segítsen,
betegségtől, bűntől, haláltól mentsen,
így tesz minden, így tesz hívő s a hitetlen.

 

Ínségben találják az emberek Istent,
találják szegényen, hazátlan, étlen,
találják a bűntől, haláltól verten.
A hívők nem hagyják el a szenvedésben.

 

Ínségben az emberre rátalál Isten,
kenyérrel táplálja lélekben, testben,
hívőért, pogányért meghalt a kereszten,
kegyelme minden embernek készen.

 

 

1944. július 8-án, nem sokkal a Hitler elleni sikertelen merénylet előtt, amely megpecsételte Bonhoeffer sorsát, barátjának, Eberhard Bethge-nek írt levelében megírta legrövidebb versét, a „Hívők és pogányok” címűt. Első pillantásra ez a három, egyenként négysoros strófa nem ima: nincs benne „én”-ként vagy „mi”-ként megszólaló beszélő, nincs egyes szám második személyben Istenhez intézett megszólítás, nincs a Teremtővel való párbeszédnek semmilyen nyelvi jele, és nincs benne Istenhez intézett kérés, és nincs felkiáltás, kérdés, dicsőítés vagy hálaadás sem.

 

És mégis, ebben a megindítóan józan szövegben végig csak az Isten és az emberek (Menschen), a keresztények (Christen) és a pogányok (Heiden) közötti kapcsolatról van szó. Bonhoeffer rövid mondatokban és egyszerű kifejezésekkel, lenyűgözően foglalja össze benne az üdvösségtörténetet, miközben tudatosan kerüli a vallási kifejezéseket (az egyetlen kivétel a „bűn” szó).

 

A vers az imádkozó emberiség ábrázolásával kezdődik (1. strófa): akik pusztán csak segítséget kérnek mind testi („kenyér”), mind lelki („boldogság”) értelemben; ez a „boldogság” azonban számukra nem az Isten által adott öröm, hanem a boldogság állapota: azért boldogok, mert a kívánságaik teljesültek. Bonhoeffer ítélkezés nélkül írja le azt a jellemző vallásos hozzáállást, mely szerint Istenben csak a boldogság adományozóját vagy a nyomorúság enyhítőjét látjuk, vagyis azt, akinek az a feladata, hogy minden emberi vágyat kielégítsen. Ez a viselkedés jellemző azokra, akik könnyen megvannak Isten nélkül a mindennapi életükben, de a keresztényeket is érinti: A Bethgehez írt levelében Bonhoeffer leírja mind a szekularizáció folyamatát („amikor Istent kiűzték a világból, az emberi élet nyilvános szféráiból”; DBW 8,509), mind pedig egyes egyházi emberek szánalmas kísérletét arra, hogy „csalással” (DBW 8,511) újra bevezessék Istent oda, ahol az ember átéli gyengeségét.

 

A második versszakban szűkül a perspektíva: itt az emberek a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott paradox Istennel találkoznak: mindent tőle vártak, de most nyomorúságban és kisemmizve találnak rá. Így a legtöbben elfordulnak tőle, és csak a keresztények maradnak mellette, szenvedve. Éppen ez különbözteti meg őket a pogányoktól. Bonhoeffer erre csak utal a versében, majd néhány nappal később, 1944. július 16-án és 18-án Bethge-nek írt levelében ezt meg is erősíti:

 

„Itt van a döntő eltérés minden vallástól. A vallás szerint az szabadíthat meg bennünket a nyomorúságunkból, ha Isten hatalma megmutatkozik a világban – Isten: deus ex machina. A Biblia viszont Isten erőtlenségére és szenvedésére mutat – csak a szenvedő Isten segíthet rajtunk.

 

„A hívők nem hagyják el a szenvedésben” Istent, ebben különböznek a keresztények a pogányoktól. „Nem tudtok velem egy órát virrasztani? – kérdezi Jézus a Gecsemáné-kertben. Ez pont a fordítottja annak, amit a vallásos ember vár Istentől. Isten arra hív, hogy együtt szenvedjünk vele az istentelen világ miatt.

A keresztények „szenvedő Istenük mellett állnak”: ez a kifejezés „minden bizonnyal – magyarázta Bonhoeffer 1944. augusztus 10-én – a Kereszt gondolatából származik” (DBW 5, 562). A fogoly sokat gondolt a keresztre feszítésre és a Megfeszítettre, akit sokan elhagytak, és aki mellett csak néhány hűséges asszony maradt: „Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária.” (Jn 19,25). Bonhoeffer sorai kétségkívül utalnak egyik kedvenc zeneszerzőjének, Paul Gerhardtnak az Ó, Krisztus-fő (O Haupt voll Blut und Wunden) kezdetű híres himnuszára, ahol a hatodik versszak így kezdődik: Ich will hier bei dir stehen (’Itt akarok állni melletted’) Ez a néhány szó gazdag jelentéssel bír:

Az embert nem a [világtól elvonuló] vallásos aktus teszi kereszténnyé, hanem az Isten szenvedésében való osztozás a világi életben.

Ez a metanoia, amikor nem a magam bajaira, problémáira gondolok először, hanem hagyom magamat odarángatni a Jézus útjára […]

 

Bonhoeffer, aki akkor már majdnem másfél éve volt börtönben, joggal szállt volna szembe korának „pogányaival”, kezdve a Deutsche Christennel, azokkal a német protestánsokkal, akik úgy gondolták, hogy egy győzedelmes és német Isten nevében össze tudják egyeztetni a kereszténységet és a nácizmust. Ő, aki drágán megfizetett azért, amiért elkötelezetten „Jézus útján” jár, befejezhette volna versét a közönséges vallásosság és a hiteles kereszténység egyértelmű ellentétével.

 

Az utolsó versszak azonban, anélkül, hogy ellentmondana ennek az oppozíciónak, túlmutat rajta, elutasítva minden moralizmust: a példabeszédbeli (Lk 18,9-13) farizeus viselkedését felvenni annyit jelentene, mint semmit sem érteni a Passióból. Míg az első két versszakban a mozgás az emberektől Isten felé irányul, az utolsó versszakban ez megfordul: „az emberre rátalál Isten […]”. A perspektíva kiszélesedik, miközben feloldódik az „Isten a nyomorúságban” paradoxona: Isten az ő kenyerének gazdagságával – az ő megtört testével mint kenyérrel – táplálja az ember testét és lelkét; meghal mindannyiukért; e halál által bocsát meg nekik, és így az egész emberiséget megmenti a bűntől, a bűntudattól és a haláltól.

 

Isten így szuverén erőként nyilatkozik meg, és nem tesz eleget a hagyományos vallásosság szerinti elképzeléseknek: „Isten nem minden kívánságunkat teljesíti, de minden ígéretét beváltja, azaz a földön Úr marad, egyházát megtartja, hitünket mindig megújítja […] jelenlétével és segítségével megörvendeztet minket, imádságainkat meghallgatja, és a legjobb, legegyenesebb úton vezet magához. Ezt bizonyosan megcselekszi, s így szerez magának dicsőséget általunk.” (1944. augusztus 14-i levél).

 

Ennek az imádságos költeménynek tehát nem az a lényege, hogy különbséget tegyen keresztények és pogányok között. Sőt, ahelyett hogy az emberiség egyik részét szembeállítaná a másikkal, Bonhoeffer azt állítja, hogy a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott Isten a közöttük lévő különbséget akarja megszüntetni: „az emberre rátalál Isten […] kegyelme minden embernek készen.” A második tanulsága a versnek – amelyre az utolsó versszak vezet rá minket, ahol már Istennél a kezdeményezés – hogy az igazi keresztény élet és imádság nemcsak azt jelenti, hogy Isten mellett állunk a szenvedésben, hanem azt is engedjük, hogy Ő jöjjön hozzánk. A keresztény élet csak akkor lehet aktív, Jézus Krisztust követő élet, ha előbb befogadjuk Istent és kegyelmi ajándékait.

 

Vajon Bonhoeffer, amikor ezt a művet írta, gondolt-e arra, hogy megzenésíthetik és közösségben is imádkozhatják? A „Hívők és pogányok” című verset mindenesetre már 1970-ben megzenésítették, három évvel később bekerült egy énekeskönyvbe, 1996-ban pedig a würtembergi evangélikus egyház énekeskönyvének (Evangelisches Gesangbuch) „Passió” című részében is helyet kapott.

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: alamy.com

Forrás: Matthieu Arnold: 15 nap imádság Dietrich Bonhoeffer gondolataival, Új Város, Budapest, 2022.

Fordította: Bodroghi Csilla

Legújabb könyveink: