Michelangelo Pietája

Május utolsó hetét kezdjük Máriával: aki évszázadok óta megihleti a művészeket. Chiara Lubich írása a híres Pietát szemlélve született és a művészet lényegét kutatja egy belső párbeszédben.

michelangelo-pietaja

Ott állsz, Michelangelo szép Madonnája, a Szent Péter-bazilika oldalkápolnájában, és ahányszor csak látlak, mintha egyre szebb lennél. Múlnak a napok, hónapok, századok, a világ minden tájáról idesereglenek az emberek, hogy téged lássanak, és te a lelkükben magasztos, édes érzést hagysz. Az, aki téged csodál, boldogságot érez: mintha te minden emberi lélek mélyét megérintenéd, és ez az égi sugár, ami tőled származik, csókkal illetné az ember halhatatlan lényegét: ma, tegnap és örökké. Amikor az emberi tragédiák elkeserítenek, amikor a televízió műsorai emberi értékeket ugyan hordoznak, de nem emelik fel a lelkemet, amikor a napilapok mindig ugyanolyan híreikkel egykedvűvé tesznek, amikor testemet és lelkemet fájdalom járja át, téged nézlek, és megkönnyebbülök.

[…] A művészet az, amikor egy festménybe, egy szoborba, egy zenébe át tudunk ültetni valamit a lélek halhatatlanságából. Ez a „valami” teszi a műalkotást örökérvényűvé, és ezért múlnak hiába az évek, változnak a stílusok, a módszerek, hiába fejlődik a technika, hiába sokasodnak a felfedezések, a mű tovább él, mert halhatatlan, isteni nyomokat hordoz magában.

Ma, amíg téged néztelek, szép Madonna, arra gondoltam: milyen fenséges és isteni egy műalkotás hatása. A lélek halhatatlanságáról tanúskodik, mert ha a kőből faragott tárgy nem hal meg, ha éppen azért művészet, mert halhatatlan (abban az értelemben, hogy nem avul el, amíg létezik), az, aki ezt alkotta, szintén nem halhat meg. És úgy tűnt nekem, hogy a művészet soha nem gondolt magasságokba tör, és a szép, akárcsak a jó és az igaz, a ránk váró Mennyország alapanyagai, és az igazi művészek tudtuk nélkül apostoli küldetéssel bírnak. Remekműveik láthatatlan és csendes angyalokként mutatják az utat az Ég felé…

Megértettem, hogy csak a Szép a szép és a Művészet művészet, vagyis hogy a szép csak akkor szép, ha egyetemes és örök, különben nem létezik.

S bár a műalkotás tanúskodik a lélek halhatatlanságáról, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a művészet vallás lenne abban az értelemben, hogy a művésznek feltétlenül vallásosnak kellene lennie. Természetesen az igazán vallásos művész – abból fakadóan, hogy kapcsolatban áll Istennel, aki az Ő képére teremtett lelkének alkotója – könnyebben rátalál a művészethez vezető útra (ezt számtalan vallásos jellegű remekmű is tanúsítja).

Elég azonban, hogy a művész lelkéből átöntsön valamit művébe, a művész lelke pedig, akár hívő, akár hitetlen, mindenképpen halhatatlan.

Halhatatlan és lelki: egy. Úgy hiszem, ebben áll a művészet legfőbb forrása.

A filozófia tartalma az igazság, a művészeté a szépség. A szépség pedig harmónia, a harmónia pedig „magasztos egységet” jelent. Márpedig ki tudná jobban harmóniába rendezni egy kép színeit és részeit, ha nem a művész lelke, mely az őt teremtő Isten egységének mása?

[…]

A művész áll talán legközelebb a szenthez. A szent azért szent, mert Istent tudja adni a világnak, a művész pedig bizonyos értelemben a föld legszebb teremtményét adja: az emberi lelket.

Erről elmélkedtem előtted, Michelangelo szép Madonnája.

Fotó: pixabay.com

Forrás: Chiara Lubich: Az egység lelkisége. Új Város, 2020. 428.

Fordította: Paksy Eszter

Legújabb könyveink: