Szinódus és az egység lelkisége

2023. október 4-től 29-ig kerül sor a szinódusi folyamat záró akkordjára, a püspökök gyűlésére, melynek Munkadokumentuma már júniusban elkészült, és számos nyelven olvasható. Augusztus 26-án Ferenc pápa az „È giornalismo” újságírói díj átvétele alkalmával kéréssel fordult az őt hallgatókhoz – úgy érezzük, hozzánk is: „alig több mint egy hónap múlva püspökök és világiak a világ minden tájáról találkozni fognak itt, Rómában: szinódust tartanak a szinodalitásról: együtt hallgatni egymást, együtt megkülönböztetni, együtt imádkozni…  Merészelek segítséget kérni tőletek, az újságírás mestereitől: segítsetek nekem, és a valóságnak megfelelően számoljatok be erről a folyamatról”.
Tehát nem magáról az eseményről, hanem a szinódusi folyamatról adni néhány csemegét. Az elkövetkező hetekben néhány cikkel az Új Város is szeretne a rá jellemző lelkiséggel és értékrenddel válaszolni a pápa kérésére. Az eheti írásban részleteket közlünk Margaret Karramnak, a Fokoláre Mozgalom elnökének még a szinódusi folyamat kezdetén, 2021 októberében a mozgalom felelőseinek nemzetközi találkozóján tartott beszédéből.

***

Ferenc pápa egy új szinodális utat hirdetett meg a püspöki szinódus XVI. rendes üléséhez. Ez azt jelenti, hogy meg kell nyílni a párbeszédre, és vissza kell térni minden szinten a testvéri kapcsolatokhoz…

Az előkészítő dokumentumot olvasva arra gondoltam, hogy valóban megszólítanak bennünket a világ mai sebei: gyász, egyenlőtlenség, üldöztetések, szenvedések. Az Egyház szeretne helytállni ezekben a törésekben úgy, hogy „meg akarja hallani a szegények kiáltását”. Nagy öröm volt felfedezni, mennyire összhangban van a nagygyűlésünk záródokumentumával, amely az elhagyott Jézus ezerféle arcáról ír, melyekkel a világ minden szegletében találkozhatunk! Egyre nyilvánvalóbb tehát, hogy ott rejlik a kegyelem ebben a sürgető meghívásban, hogy nyíljunk meg a szinodalitás előtt, és ez legyen az Egyház új életstílusa. Arra gondoltam, hogy komolyan kellene vennünk ezt a meghívást, és gyakorlatra váltani nekünk, akik az egység karizmáját kaptuk…!

Nagy hatással volt rám egy megállapítás az előkészítő dokumentum elején, ami ébredésre hív. Így szól: „Ahhoz, hogy együtt tudjunk haladni, fontos, hogy engedjük, hogy a Szentlélek valóban szinodális mentalitásra neveljen bennünket, és bátran és szabadon belépjünk a megtérés folyamatának közepébe”. Ez felhívás arra, hogy „felfedezzük a szinodális Egyház arculatát és formáját”, melyben „mindenkinek van mit tanulnia”. Így folytatódik a dokumentum: „A hívő népnek, a püspöki kollégiumnak, Róma püspökének  meg kell hallgatnunk egymást; és mindnyájan hallgatni a Szentlelket, az ’igazság Lelkét’ (Jn 14,17), hogy megismerjük, amit Ő ’mond az Egyházaknak’ (Jel 2,7).”^[1]

Megdöbbentett ez az annyira világos, a Szentírásra épülő meglátás, mely rámutat az igazi kapcsolatteremtésre, hogy teret tudjunk engedni a Szentléleknek abban a látásmódban, mely bevonja a népet és a hierarchiát egyaránt, természetesen megtérést és folytonos éberséget igényel, és természetéből fakadóan megnyílik a párbeszédre és az ökumenizmus útjára.

A Fokoláre Mozgalom mai tapasztalata

Hogyan valósul meg ez a folyamat a Mozgalomban?

Az iránytűt a statútumainkban találjuk, annak előfeltételében, mely így szól:

»A folyamatos kölcsönös szeretet – amely lehetővé teszi az egységet, és Jézus jelenlétét hozza a közösségbe – a Mária Művéhez tartozók életének alapja, életük minden vonatkozásában: ez a szabályok szabálya, minden további szabály előfeltétele«.

Tehát, a folyamatos kölcsönös szeretet kell legyen a szinodalitásunk stílusa ahhoz, hogy eljussunk az egyetértésre. Ferenc pápa erre buzdított minket, amikor február 6-án a Vatikánban fogadta Mária Műve általános nagygyűlésének résztvevőit. Többek között azt mondta: »A Mozgalmon belüli kapcsolatokat illetően arra biztatlak benneteket, hogy egyre jobban éljétek meg a szinodalitást, hogy a Mű minden tagja, aki ugyanannak a karizmának a hordozója, egyformán felelőse és részese legyen Mária Műve életének és speciális céljainak«.

Egy másik sajátosság, mely beleoltódik a mindenki, mindenféle életkorú emberek felé nyitott „Mozgalom” természetébe, a férfi–női kapcsolat. Mivel a Mű a köztünk lévő Jézus jelenlétére épül, vezetése minden szinten egy nőre és egy férfira, mint társfelelősökre van rábízva. Az elnöknek, aki a statútum szerint mindig nő marad, mindig egy férfi társfelelős lesz a munkatársa abban, hogy be tudja tölteni a Mű egységének biztosításához betöltött szerepét. Ez is a szinodalitás folytonos, gyümölcsöző iskolája.

Támpontok a a szinodális folyamat megvalósításához

Szeretnék most megemlíteni néhány olyan támpontot, melyek a tapasztalatunkból fakadnak, és lényegesnek tűnnek a szinodális folyamat megvalósításához. Tisztában vagyok vele, hogy ezek továbbra is kihívások maradnak, és rávezetnek minket, hogy amikor hibázunk, őszintén bocsánatot kérjünk és újrakezdjünk. Ezek a támpontok a következők:

– A kölcsönös szeretet szövetsége, melyet a döntések minden folyamatában megújítunk és alapnak tekintünk, odaadást jelent abban, hogy kész legyünk úgy szeretni egymást, ahogy Jézus szeretett bennünket. Ez megnyit minket a jószándékra, hogy értékelni tudjuk a másik pozitív tulajdonságait, megnyit a bizalom kultúrájára és a családi lelkületre.

– Tudjunk meghallgatni, úgy tekinteni a másikra, hogy »tanulhatunk tőle«, mert valóban van mit tanulnunk, ha hisszük, hogy Isten a másikat ajándéknak teremtette számomra, ahogy én is ajándék vagyok az ő számára.

– Mindenkit szeressünk. Elsőként szeressünk. Úgy szeressünk, mint önmagunkat. Váljunk eggyé a másikkal. Ez a kifejezés Szent Páltól való (vö. 1Kor 9,22). Jelentéssel és konkrétsággal teli hozzáállásról szól, mert magában foglalja, hogy adjunk teret a másiknak, értsük meg a látásmódját, és a kulturális valóságát. Olyan közeledést jelent a kapcsolatokban, mely megkönnyíti a közösségi döntést.

Egy következő támpont:

– Beszéljünk tisztelettel, ugyanakkor őszintén és világosan. Mert mindent meg lehet osztani parrésziával, úgy, hogy Isten elé állunk és élőn tartjuk az új parancsolat valóságát.

Ha felidézem a nagygyűlés időszakát, érzem, hogy a népben megnyilvánuló sensus fidei kegyelme működött, a nagygyűlés kegyelme. Statútumunk a nagygyűlést az irányítás legmagasabb rendű szervének tekinti. Természetesen, a kölcsönös szeretet szövetségén és a folytonos megtérésre való nyitottságon alapult az egész. Sikerének az volt a feltétele, hogy nem adtuk fel, hanem kitartóan meghallgattuk egymást szeretettel, egészen addig, hogy megtapasztaltuk a gyümölcseit, azt az inspirációt, amiben örömmel egyetértettünk, és a köztünk jelenlévő Feltámadott jelének éreztünk…

– Egy másik kiemelkedő példa a szinodális lelkület bejárásához, melyet felkínálhatunk az Egyháznak és a világnak – és ez az, amit folyamatosan igyekszem hangsúlyozni, ismételni ma is –, hogy a családi lelkület élő legyen mindenütt, a vezetésben is, a központban és helyi szinten egyaránt. Lelkiségünk lényegi része, hogy egyetemes szinten testvéri életstílust mutassunk be a világnak. Azt is különösen szívügyemnek tekintem, hogy a „szinodalitás” tapasztalatát éljük a Mozgalom vezetésében, tehát mindent a meghallgatás légkörében vigyünk véghez, és annak a testvéri, az igazságban és szeretetben megnyilvánuló érzületnek adjunk elsőbbséget az egymás közötti kapcsolatainkban, mely megvilágítja azt a helyet, amely mindenkinek kijár.

^{[1] Ferenc pápa a Püspöki Szinódus 50. évfordulójára, 2015. október 17.}