Szövetség, visszavonhatatlan hűség

Olvasási idő: 3 perc

Jeremiás prófétát Isten küldte Izrael népéhez egy fájdalommal teli időszak, a babiloni fogság idején, amikor minden elveszett, ami a kiválasztottságát jelezte: a föld, a templom, a törvény.

A próféta szava azonban átszakítja a fájdalom és a csüggedés fátylát. Igaz, hogy Izrael hűtlen volt az Istennel kötött szeretet szövetséghez, hagyta, hogy szétszórják, de íme, itt az új szabadság, a menekvés, Isten örök és soha vissza nem vonható szeretetében a népének tett új szövetség ígérete.

„Örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat” (Jer 31,3).

Az örök és visszavonhatatlan hűség Isten szeretetének egyik legfőbb tulajdonsága: Ő minden emberi teremtmény Atyja, aki elsőként és örökre odaadóan szeret. Hűsége mindnyájunkra vonatkozik, és lehetővé teszi, hogy őrá vessük minden aggodalmunkat, ami lefékezhetne.

Az ő végtelen és türelmes szeretete teszi lehetővé számunkra, hogy növekedhessünk és tökéletesedjünk a kapcsolatban vele és a többi emberrel.

Tudjuk jól, hogy törekvésünk, hogy szeressük Istent és a testvéreinket őszinte, ám sokszor ingadozó. Az Ő hűsége azonban ingyenes, mindig elénk siet, és nem nézi a mi „teljesítményünket”. Ezzel az örömteli bizonyossággal emelhetjük fel tekintetünket, és indulhatunk útnak minden nap, hogy mi is tanúságot tegyünk erről az „anyai” gyengédségről. Ahogyan Isten az emberiségre tekint, abból megérthetjük nagyszerű tervét, mely Jézusban teljesedik ki, akiben mind testvérek vagyunk. Ő ugyanis szavaival és mindenekelőtt egész életének példájával tanúságot tett Isten szeretetébe vetett bizalmáról. Megnyitotta előttünk az utat, hogy az Atyát utánozhassuk a mindenkire irányuló szeretetben (vö. Mt 5,43), és feltárta előttünk, hogy minden férfi és minden nő hivatása, hogy befogadásra és párbeszédre kész kapcsolatokat építsen saját környezetében.

„Örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat” (Jer 31,3).

Hogyan éljük meg az élet igéjét ebben a hónapban (ebben az időszakban)?

Chiara Lubich arra hív bennünket, hogy anyai szívvel forduljunk mindenkihez: „Egy anya mindig befogad, mindig segít, mindig remél, mindent betakar. […] Egy anya szeretete nagyon hasonló – ahogy Pál mondja – Krisztus szeretetéhez. Ha egy anya szíve lenne bennünk – vagy pontosabban, ha elhatároznánk, hogy a legrendkívülibb anya – Mária – szíve legyen bennünk, akkor mindig, minden körülmények között készek lennénk szeretni a többieket, és így a Feltámadott mindig élne bennünk. […]

Ha ennek az anyának a szíve lesz bennünk, akkor mindenkit szeretni fogunk, nem csak a saját egyházunk tagjait, hanem a többi egyház tagjait is. Nem csak a keresztényeket, hanem a muzulmánokat, a buddhistákat, a hindukat is. A jóakaratú embereket is. Minden embert, aki a földön él […].”¹

Egy fiatalasszony meséli, aki elkezdte élni az evangéliumot: „Korábban soha nem ismert örömöt tapasztaltam, és végtelen vágyat, hogy ezt a szeretetet továbbadjam az otthonunk falain kívül is. Emlékszem, hogy rohantam a kórházba egyik kollégám feleségéhez, aki öngyilkosságot kísérelt meg. Már egy ideje tudtam, hogy nehéz a helyzetük, de lekötöttek a saját problémáim, és nem foglalkoztam azzal, hogy segítsek neki. Most viszont magaménak éreztem a fájdalmát és nem nyugodtam, amíg meg nem oldódott az a helyzet, ami miatt erre a lépésre szánta el magát. Ehhez az eseményhez kötődik, hogy változtatni kezdtem a hozzáállásomon. Megértettem, hogy ha szeretek, akkor mindenki számára, akivel találkozom, kicsinyke visszatükröződése lehetek Isten szeretetének”. Isten hűséges szeretetének segítségével mi is szabadon, ezzel a belső magatartással viseltethetünk mindenki iránt, akivel a nap folyamán találkozunk.

Ez a cikk egy életige magyarázat, mely nyomtatott formában már megjelent az Új Város 2018. július-augusztusi számának 28. oldalán, és megtalálható archívumunkban.

_{[1]  Chiara Lubich, Ami odafönt van, Új Város, Budapest, 1994, 37.}