Utazás a Mennyországban 9/12: A föld az én mennyországom

Folytatjuk különleges nyári utazásunkat: Fabio Ciardi atya segítségével végigjárjuk Chiara Lubich 1949-es nyarának rendkívüli utazását. A Mennyei Atya különleges kegyelméből megmutatta neki Országát. Ebben a rendkívüli, fénnyel teli időszakban született írások, amelyek még kiadatlanok, de Ciardi atya közelről tanulmányozhatta őket, adják ezen írások hátterét. Chiara visszatér Rómába és ezzel együtt a földre is. Azonban a Mennyországot sosem hagyja el és még nagyobb egységben tud lenni vele.

utazas-a-mennyorszagba-9-12-a-fold-az-en-mennyorszagom

Leereszkedés a Mennyből, és pillantás Róma városára

 

Rövidülni kezdtek a nappalok Primiero völgyében, és a vörösfenyők sárgába hajló színpompát öltöttek. Megenyhült a forró nyár az ősz beköszönte előtt. A természet ruhát cserélt, de Chiara mintha mit sem vett volna észre. Egészen belemerült az ég szemlélésébe, inkább befelé élt, mint kifelé.

 

Igino Giordani meséli, hogy amikor azokban a napokban felkereste, annyira Istenbe merülten találta, annyira elmerülten a saját belső életébe, hogy komolyan aggódni kezdett az egészségéért: még a kis hegyi házikóban főzött szegényes ételt sem vette magához. Egyik este az erdei sétából hazaérkezve bátorságot merített, és így szólt hozzá: „Nem azt tanítottad nekünk, hogy a legmagasabb rendű szeretet az elhagyott Jézus? Akkor hát, Érte és Vele, hagyd el Istent Istenért, hagyd el a Mennyországot a földért, ahol sok-sok lelket segíthetsz a Menny felé. Hagyd ott egy kicsit az angyalokat, és térj vissza hozzánk, emberekhez, az elhagyott Jézus iránti szeretetből.” Chiara sírva fakadt: „El kell hát hagynom a Mennyországot?” „Igen, Chiara, ezt kérik tőled a gyermekeid.” Erre visszavonult a szobájába, és egyedül Istennel megszülte szerelmi vallomását, amely a lelkiség lényege: „Egyetlen jegyesem van a földön: az elhagyott Jézus. Nincs más Istenem rajta kívül. Benne ott az egész Mennyország a Szentháromsággal, és az egész föld az emberiséggel.” 1949. szeptember 20-a volt. Így történt, hogy Chiara otthagyta a Dolomitokat, hogy visszatérjen Rómába.

 

Ha figyelmesen olvassuk a ’49-es Mennyország című könyvét, érzékelhető belőle, hogy már néhány nappal korábban felfigyelt egy vonzásra, egy hívásra, a „szenvedő emberiség” felé. Sokatmondó a szeptember elsejei imája: „Uram, add nekem az összes magányost… Megéreztem szívemben, micsoda szenvedés szorongatja a tiédet mindazért az elhagyatottságért, amelybe az egész világ elmerül. Szeretek mindenkit, aki beteg és magányos, még a szenvedő növényeket is sajnálom…, és a magányos állatokat. Ki vigasztalja őket könnyeikben? Ki siratja el lassú halálukat? Ki szorítja szívére a kétségbeesett szívet? Add meg nekem, Istenem, hogy szereteted kézzelfogható szentsége legyek a világban: legyek a Te karod, amely magához öleli és szeretetével föloldja a világ minden magányát.”

 

Ez az összes nagy misztikus tapasztalata: minél közelebb kerülnek Istenhez, annál inkább elárasztja őket az Ő szeretete az emberiség iránt; minél magasabbra hatolnak, annál inkább érzik az ösztönzést az alászállásra. Ők is bejárják az Isten Fiának útját, aki otthagyta az Istennel való egyenlőségét azért, hogy velünk együtt éljen.

 

Chiara, igaz, hogy fájdalomban, de felfogta, hogy „ami Isten öröksége és ajándéka volt a Léleknek – azaz neki magának és mindazoknak, akik ugyanannak az ajándéknak voltak részesei, és egyetlen lélekké váltak –, most mindegyikünkbe behatolt. Azért térünk vissza a világba, hogy felépítsük a Művet, mindannyian ugyanazt a Mennyországot hordozva a szívünkben”.

 


Chiara otthagyta Tonadicót, de nem hagyta ott a Mennyországot, vagy még igazabb, hogy a Menny nem hagyta el őt. A fénynek a hegyekben megélt tapasztalata folytatódott Rómában is. Az az 1949. szeptember 20-i szöveg – Egyetlen jegyesem van a földön –, amire szokásosan úgy tekintünk, mint a megvilágosodás időszakának lezárására, valójában a ’49-es Mennyország felénél található, amely után Chiara folytatja az írást, tovább mesélve a tapasztalatát egészen 1951. szeptember 22-ig.

 

Inkább arról van szó, hogy ettől fogva a Menny valóságait új módon kezdték megélni, kapcsolatba lépve a háború utáni nehéz állapotok hétköznapi életével. Róma a korabeli társadalmi problémák terén is tipikus helyzetben volt: nem volt elég lakás, nem volt munka, rengeteg menekült érkezett főleg délről, és nem volt felemelkedési terv. Végeredményben a város úgy anyagi, mint erkölcsi szempontból degradálódott, lecsúszott. „Ha elnézem ezt a Rómát, és látom, hogy milyen, akkor Ideálomat távolinak érzem… elárasztja a világ minden hívsága és szennye, betör az otthonok rejtekébe, ahol felüti fejét a gyűlölködés, a nyugtalanság és mindenféle bűn.” Ezt a látásmódot viszont „felülírta” a szeretet mennyei látásmódja, amely lehetségesnek látta Róma és az egész emberiség feltámadását, ha elárasztja Isten szeretetének tüze.

 

Új szakasza volt ez a „Mennybéli utazásnak”. Megvalósulása annak, amit szemlélt, ahogyan le is írta ezt: „A Mennyet tehát, amit láttam és éltem is odafönn, most idelenn élem, az élet nagyobb teljességével. Akkor inkább látomás volt, mint élet, vagy élet és látomás egysége, de nem annyira egy, mint amilyen most vagyok. Most sicut in caelo et in terra. A föld az én Mennyországom.”

 

Ízelítő a ’49-es Mennyországból

 

»Arra van szükség, hogy Istent újra életre keltsük és életben tartsuk önmagunkban, és hagyjuk, hogy mint az Élet, kiáradjon belőlünk másokra, és feltámassza a halottakat.
S azáltal, hogy szeretjük egymást, életben tartjuk Őt magunk között. (…) És ez forradalmasítja az élet minden területét: a politikát és a művészetet, az oktatást és a vallást, a magánéletet és a szórakozást. Mindent.«

 

A keresztény élet még a legmagasabb szemlélődésében is tényleges elköteleződés. Az a célja, hogy a társadalom és az emberi igazi jelentését visszaadja. A kereszténység életre hívja közöttünk Istent, hogy Ő mindent megújíthasson és beteljesíthessen.

 

A teljes könyv megvásárolható itt.

 

 

Forrás: Fabio Ciardi: Utazás a Mennyországban. Új Város, Budapest, 2020.

Fordította: Ferenczy Zoltán

Legújabb könyveink: