Az agg Simeon remélt, várt és aggódott

Ha arra a kérdésre, hogy mi az öregkor, Isten újszövetségi igéiben keressük a választ, azt találjuk, hogy a „palaiosz” (öreg, régi szónak többféle jelentése is van. Az ószövetségi embereket, főképp a prófétákat, sokszor egyszerűen „a régiek”-nek nevezik (Mt 5,21.33 stb.)… De „régi”-nek nevezik az olyan életet is, amelyet Krisztus nem újított meg: ld. régi ember (Róm 6,6; Ef 4,22; Kol 3,9. stb.)… Végül – és elmélkedésünkben most erről van szó – a „palaiosz” jelenti egyszerűen az öreget, aki sok évig élt. Itt most három személyről szólunk, hogy általuk világossá váljon, mi a terve Isten tervében az öregkornak. Ez a három alak: Simeon, Nikodémus és Simon Péter, akit Jézus már akkor előkészít az öregségére, amikor még ereje teljében van. (…)

Idézzük emlékezetünkbe az ismert jelenetet: Jézus 40 napos. Szülei Betlehemből Jeruzsálembe viszik. Az út körülbelül kilenc kilométer. Mária és József felmennek a templomba, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak: be akarják mutatni az áldozatot az anya tisztulásáért és az elsőszülött fiúért, akit a törvény szerint Istennek kell szentelni.

Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, 31melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”  (Lk 2,25-28)

Simeont – akinek neve azt jelenti: meghallgatásra talált – Lukács igaz és istenfélő emberként mutatja be ebben a szövegben…

Erre a találkozásra sem véletlenül kerül sor. Simeon „a Lélek indítására megy a templomba”.

Más izraelitákkal együtt várja a Messiást, népének vigaszát, ahogy azt a próféták ígérték. A Szentlélek tudtára adta, hogy nem hal meg, amíg meg nem látja a Messiást. Már nagyon öreg, egyre közeledik az óra, amikor el kell búcsúznia az élettől. Hányszor mehetett fel a templomba és kérdezhette magától: csakugyan meg fogom még látni a Messiást?

Simeon remélt, várt és aggódott…

És a Szentlélek hangja, mint már sokszor, most is a templomba hívja. Ám ez alkalommal találkozik ott egy fiatal anyával és újszülött gyermekével… Akit most reszkető karjában tart, az egész életének reménye, az, akire népe már 1800 éve várakozik. Ebben a gyerekben, akiben alig lehetett felismerni a nagy ígéretet, Simeon felfedezi sóvárgó vágyakozásának beteljesülését.

Ekkor valami rendkívüli dolog történik: önmaga helyett erre az új életre tekint.

Az élet már mögötte van – s a beteljesülést másban találja meg. Képes arra, hogy ebben a gyerekben dicsőítse és magasztalja az Istent. Nem fél attól, hogy ha egyszer felnő, meghiúsítja majd az ő reményét. Teljes hittel, aggodalom nélkül nyílik meg e találkozás előtt, és fogadja be ezt a lehető legnagyobb újdonságot, amellyel Isten megajándékozta.

(…)

Ez a három alak az öregkor három fő jellegzetességét mutatja be:

Az öregkor – a párbeszéd a várakozás és a beteljesülés között. Ezt képviseli Simeon.

Az öregkor – párbeszéd az érettség, az élettapasztalat és az újrakezdés bátorsága között. Ez derül ki Jézus és Nikodémus beszélgetéséből. (Jn 3,1-11)

Az öregkor – párbeszéd a függetlenség, az aktív odaadás és a függőség között, mely abból áll, hogy hagyjuk, hogy más vezessen bennünket: ezt szemlélteti Péter új meghívása. (Jn 21, 15-19)

Ez a háromféle párbeszéd voltaképp nem korlátozódik az öregkorra; látszólag más és más formában, de megtalálható úgy a gyermek- és felnőttkorban is. Ezzel el is érkeztünk az Újszövetség öregségre vonatkozó legfontosabb kijelentéséhez: az Evangélium nem ismeri a nemzedékek közötti konfliktust. Az öreg-fiatal ellentét teljesen háttérbe szorul a régi és az új ellentétéhez képest. Gondoljunk csak azokra a helyekre, ahol a régi és az új emberről, a régi borról és az új tömlőről, az új öltözetről stb. van szó. Ezen a síkon, Isten országában mindnyájan gyermekek vagyunk, új nép, új város, új Jeruzsálem. Keresztények között is tapasztaljuk ezt:

az az idős ember, aki Istenben él, fiatalnak látszik, tele van élettel.

Egy gyermek pedig, aki szereti Istent, természetes korát messze meghaladó érettséget mutat. Viszont vannak gyerekek és fiatalok, akik szívükben valóságos aggastyánok. Szent Pál így fogalmazta meg ezt az életszemléletet: „Bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul”. (2Kor 4,16) Az a dolgunk tehát, hogy kamatoztassuk ennek az új, isteni életnek az éveit.