Elhunyt David Sassoli, hiteles ember és politikus

2022. január 11-ére virradó éjszaka elhunyt az Európai Parlament (EP) elnöke. Nagy űrt hagy maga után azok szívében, akik az igazságos és demokratikus európai integrációért dolgoznak.

David Maria Sassoli 2019. július 3-a óta volt az EP elnöke. Mandátuma most, 2022. január közepén járt volna le, hiszen a 2019-es megállapodás értelmében az ötéves elnökség 2 és fél év elteltével az Európai Néppárthoz kerülne. Ennek szükségességét a szocialisták egy része megkérdőjelezi, attól tartva, hogy csökken a befolyásuk a testületben, de Sassoli már tavaly december 15-én kijelentette, hogy nem pályázza meg újra a strasbourgi parlament legmagasabb posztját, hogy ne okozzon törést az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) pártcsalád és a zöldpártiak között. Így indokolta döntését: „Nem kockáztathatjuk, hogy az európaista frontban megosztottság jöjjön létre. Ez ellentmondana az általam képviselt eszméknek, a mi meggyőződéseinknek, harcainknak.”  Emellett bizonyára gyengülő egészségi állapota is hozzájárult a döntés meghozatalához. December 26-án került kórházba, mivel immunműködésében súlyos problémák léptek fel. Mindenki mély fájdalommal gyászolja az elhunytat.

A firenzei születésű David Sassoli a katolikus demokratáknak abból a vonulatából merítette szemléletét, melynek korábban olyan jelentős képviselői voltak, mint Aldo Moro és Giorgio La Pira.

Odaadóan munkálkodott a Rosa Bianca-ban, egy politikai szövetségben, mely katolikus ifjúsági társulásokat (pl. az Olasz Katolikus Akciót, a FUCI egyetemistáit, cserkészeket) tömörített zászlója alá. Maga Sassoli az AGESCI, az Olasz Katolikus Cserkészszövetség soraiban köteleződött el.

David Sassoli elsősorban újságíró volt: a ’80-as években az írott sajtóval kezdte, különböző újságoknál, napilapoknál dolgozott. Kezdettől fogva aktívan lépett fel az alapvető emberi jogokért. Az Articolo 21 néven a sajtószabadságért küzdő mozgalom egyik alapítója volt. A huszadik század utolsó és a huszonegyedik század első évtizedében az olasz televízió egyik ismert arca lett, szerkesztő, aztán a TG3 és a TG1 híradójának műsorvezetője, egyszersmind sok beszélgetős műsor házigazdája.

^(Wikimedia)

David Sassoli politikai tevékenységét a közjóért való cselekvés fémjelezte. A 2009-es Európai Parlamenti választásokon az olasz Szociáldemokrata Párt (Partito Democratico) színeiben indult, és a közép-olaszországi régióban ő jutott be a legtöbb, 405.967 szavazattal. Akkor döntött úgy, hogy élete hátralévő részét a politikának szenteli. 2014-ben választották meg az EP alelnökének, és ebben a tisztségében 2017-ben újra bizalmat kapott. Sassolit a közlekedés, költségvetés, európai-mediterrán kapcsolatok, az átláthatóság, a kiadások nyomon követhetősége és az alapvető emberi jogok témái foglalkoztatták leginkább. 2019. július 3-án választották meg az EP elnökének.

A visszaemlékezésekben sokan említik kedvességét és őszinte emberségét. Ezek nem rögtönözhető jellemvonások, sokkal inkább a felebarát felé igaz figyelemmel fordulás hosszú évek során megérlelt attitűdje. Barátai és közvetlen munkatársai a következő bejegyzést írták a hivatalos Facebook oldalára: „Sokféleképp lehet élni és meghalni. David Sassoli az utolsó percéig harcolt és dolgozott, várta a híreket, aktívan, érdeklődéssel és csillapíthatatlan szenvedéllyel vett részt a közjóért való munkában”.

^{Ursula Von der Leyennel 2019-ben (Wikimedia)}

Carlo Cefaloni cikkében visszaemlékezik egyik találkozásukra: „A 2018 karácsonya előtti napokban a Città Nuova (olasz Új Város, szerk.) az EP római székhelyére megszervezett egy nyilvános alkalmat, ahol a jemeni háború céljára Szaúd-Arábiába küldött olasz fegyverek kérdése, az az elleni tiltakozás került terítékre. Sassoli, az akkori EP-képviselővel, Silvia Costával együtt nem hátrált ki a kényelmetlen téma elől, pedig itt Olaszország felelőssége és az általa képviselt párt ellentmondásos álláspontja volt a probléma fókuszában. Utóbbi azért volt ellentmondásos, mert Európában a háborúba szánt fegyverek megállítására szavaztak, míg Olaszországban a miniszterek és államtitkárok révén lassították a döntést… Az eseményen megrendültségének adott hangot, és egyszerű szavakkal tett tanúságot az elkötelezettségéről. Megismerhettük szavaiból a nehéz társadalmi és politikai kontextust, ahol a tárgyalófelek jó része nem áll a sürgős ügyek mellé. Márpedig tudjuk, mennyit számítanak a választói képviselet számai, a vélt politikai realizmus abba az irányba halad, hogy relativizálja vagy megtagadja a legészszerűbb beadványt is…”

Sassoli az élet nagy iskolájába járt, és gondolati téren a Rosa Bianca fiataljai (a magányos német fiatalok, akik szembeszálltak a náci rendszerrel) és a Barbiana iskola fiataljai (Lorenzo Milani atya oktatási kísérlete 1954-67 között – szerk. megj.) voltak számára a vonatkozási pontok.

Mindez EP-elnöki székfoglaló beszédéből is kiviláglik. A különböző nemzetekből származó kollégáihoz így szólt: „Én egy olyan férfi gyermeke vagyok, aki húszévesen más európaiak ellen harcolt, és egy olyan édesanya gyermeke, aki – szintén húszéves korában – más családoknál talált menedéket. Tudom, hogy sokak családtörténete hasonló… Azt is tudom, hogy ha közösbe tennénk a történeteinket, és azokat egy pohár bor vagy sör mellett elmesélnénk, soha nem állítanánk, hogy a történelem egy tragikus eseményének a gyermekei vagy unokái vagyunk. Azt mondanánk inkább: a történetünk gyökere a normandiai partoknál megölt brit fiatalok fájdalma és vére, Sophie és Hans Scholl szabadság utáni vágya, a varsói gettó hőseinek járó igazságszolgáltatás vágya vagy a keleti országaink tankokkal levert forradalmai, és az a testvériség utáni vágy, melyet mindig ott találunk, ahol a lelkiismeret arra szólít fel, hogy ne mondjunk le az emberségünkről, ahogy rávilágít arra is, hogy az engedelmesség nem tekinthető erénynek.”

^{David Sassoli temetésén január 14-én, Rómában (cittanuova.it  – Mauro Scrobogna /LaPresse)}

Sassoli szelíd volt, de nem „moderált” politikus. Azt vallotta, hogy nem lehet nehézségek és akadályok nélkül, pusztán nyilatkozatok útján történelmet írni.

Ez a feszültség tetten érhető a (youtube-on elérhető) videóiban is, abban az üzenetében is, melyet Chiara Lubich születésének századik évfordulójára küldött, és amelyben összehasonlította saját ifjúkora égető kérdéseit a Fokoláre Mozgalom fiataljait ma érintő súlyos problémákkal, kezdve a migráción, egészen az emberi jogokig.

Az általa benyújtott javaslatok arra irányultak, hogy újratárgyalják a köztartozás kezelésének szigorú politikáját. Vállalta a világjárvánnyal való szembenézést, mely elkerülhetetlenül a leggyengébb zónákat sújtotta, ahol nem tudnak alternatív gazdasági intézkedéseket hozni, a liberális dogmával szemben.

Nem elég, hogy megsiratjuk, életének példája új, hiteles politikai hivatások születésére sarkall. Sassoli egyik kedves idézetével élve: „hogy az emlékezetéből áldás fakadjon”.

Temetését Rómában tartották, január 14-én, egy napsütéses délelőttön, a család, a barátok és rengeteg tisztelője jelenlétében. A légkörből érezhető volt egy olyan ember „szép” élete, aki „jó pályát” futott be, ahogy a cserkészek jókívánsága is szól. Gyászbeszédében az egykori gimnáziumi iskolatárs, ma bolognai püspök Matteo Zuppi, ezt mondta: „David pártember volt, de mindenkit képviselt, az emberek pártján állt.”