Folytatjuk Chiara Lubich gondolatainak feldolgozását a tavasszal megjelent Az egység lelkisége című könyve kapcsán. Ezúttal társadalomtudósokat hívtunk, hogy értelmezzék, helyezzék tudományuk kontextusába Chiara társadalmi ...
Elhunyt David Sassoli, hiteles ember és politikus
Az Európai Parlament napokban elhunyt elnöke megmutatta, hogyan lehet a politikában feddhetetlenül és elkötelezetten szerepet vállalni. Korunk súlyos problémái közepette sohasem tévesztette szem elől a közjó szolgálatát.
2022. január 11-ére virradó éjszaka elhunyt az Európai Parlament (EP) elnöke. Nagy űrt hagy maga után azok szívében, akik az igazságos és demokratikus európai integrációért dolgoznak.
David Maria Sassoli 2019. július 3-a óta volt az EP elnöke. Mandátuma most, 2022. január közepén járt volna le, hiszen a 2019-es megállapodás értelmében az ötéves elnökség 2 és fél év elteltével az Európai Néppárthoz kerülne. Ennek szükségességét a szocialisták egy része megkérdőjelezi, attól tartva, hogy csökken a befolyásuk a testületben, de Sassoli már tavaly december 15-én kijelentette, hogy nem pályázza meg újra a strasbourgi parlament legmagasabb posztját, hogy ne okozzon törést az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) pártcsalád és a zöldpártiak között. Így indokolta döntését: „Nem kockáztathatjuk, hogy az európaista frontban megosztottság jöjjön létre. Ez ellentmondana az általam képviselt eszméknek, a mi meggyőződéseinknek, harcainknak.” Emellett bizonyára gyengülő egészségi állapota is hozzájárult a döntés meghozatalához. December 26-án került kórházba, mivel immunműködésében súlyos problémák léptek fel. Mindenki mély fájdalommal gyászolja az elhunytat.
A firenzei születésű David Sassoli a katolikus demokratáknak abból a vonulatából merítette szemléletét, melynek korábban olyan jelentős képviselői voltak, mint Aldo Moro és Giorgio La Pira.
Odaadóan munkálkodott a Rosa Bianca-ban, egy politikai szövetségben, mely katolikus ifjúsági társulásokat (pl. az Olasz Katolikus Akciót, a FUCI egyetemistáit, cserkészeket) tömörített zászlója alá. Maga Sassoli az AGESCI, az Olasz Katolikus Cserkészszövetség soraiban köteleződött el.
David Sassoli elsősorban újságíró volt: a ’80-as években az írott sajtóval kezdte, különböző újságoknál, napilapoknál dolgozott. Kezdettől fogva aktívan lépett fel az alapvető emberi jogokért. Az Articolo 21 néven a sajtószabadságért küzdő mozgalom egyik alapítója volt. A huszadik század utolsó és a huszonegyedik század első évtizedében az olasz televízió egyik ismert arca lett, szerkesztő, aztán a TG3 és a TG1 híradójának műsorvezetője, egyszersmind sok beszélgetős műsor házigazdája.
(Wikimedia)
David Sassoli politikai tevékenységét a közjóért való cselekvés fémjelezte. A 2009-es Európai Parlamenti választásokon az olasz Szociáldemokrata Párt (Partito Democratico) színeiben indult, és a közép-olaszországi régióban ő jutott be a legtöbb, 405.967 szavazattal. Akkor döntött úgy, hogy élete hátralévő részét a politikának szenteli. 2014-ben választották meg az EP alelnökének, és ebben a tisztségében 2017-ben újra bizalmat kapott. Sassolit a közlekedés, költségvetés, európai-mediterrán kapcsolatok, az átláthatóság, a kiadások nyomon követhetősége és az alapvető emberi jogok témái foglalkoztatták leginkább. 2019. július 3-án választották meg az EP elnökének.
A visszaemlékezésekben sokan említik kedvességét és őszinte emberségét. Ezek nem rögtönözhető jellemvonások, sokkal inkább a felebarát felé igaz figyelemmel fordulás hosszú évek során megérlelt attitűdje. Barátai és közvetlen munkatársai a következő bejegyzést írták a hivatalos Facebook oldalára: „Sokféleképp lehet élni és meghalni. David Sassoli az utolsó percéig harcolt és dolgozott, várta a híreket, aktívan, érdeklődéssel és csillapíthatatlan szenvedéllyel vett részt a közjóért való munkában”.
Ursula Von der Leyennel 2019-ben (Wikimedia)
Carlo Cefaloni cikkében visszaemlékezik egyik találkozásukra: „A 2018 karácsonya előtti napokban a Città Nuova (olasz Új Város, szerk.) az EP római székhelyére megszervezett egy nyilvános alkalmat, ahol a jemeni háború céljára Szaúd-Arábiába küldött olasz fegyverek kérdése, az az elleni tiltakozás került terítékre. Sassoli, az akkori EP-képviselővel, Silvia Costával együtt nem hátrált ki a kényelmetlen téma elől, pedig itt Olaszország felelőssége és az általa képviselt párt ellentmondásos álláspontja volt a probléma fókuszában. Utóbbi azért volt ellentmondásos, mert Európában a háborúba szánt fegyverek megállítására szavaztak, míg Olaszországban a miniszterek és államtitkárok révén lassították a döntést… Az eseményen megrendültségének adott hangot, és egyszerű szavakkal tett tanúságot az elkötelezettségéről. Megismerhettük szavaiból a nehéz társadalmi és politikai kontextust, ahol a tárgyalófelek jó része nem áll a sürgős ügyek mellé. Márpedig tudjuk, mennyit számítanak a választói képviselet számai, a vélt politikai realizmus abba az irányba halad, hogy relativizálja vagy megtagadja a legészszerűbb beadványt is…”
Sassoli az élet nagy iskolájába járt, és gondolati téren a Rosa Bianca fiataljai (a magányos német fiatalok, akik szembeszálltak a náci rendszerrel) és a Barbiana iskola fiataljai (Lorenzo Milani atya oktatási kísérlete 1954-67 között – szerk. megj.) voltak számára a vonatkozási pontok.
Mindez EP-elnöki székfoglaló beszédéből is kiviláglik. A különböző nemzetekből származó kollégáihoz így szólt: „Én egy olyan férfi gyermeke vagyok, aki húszévesen más európaiak ellen harcolt, és egy olyan édesanya gyermeke, aki – szintén húszéves korában – más családoknál talált menedéket. Tudom, hogy sokak családtörténete hasonló… Azt is tudom, hogy ha közösbe tennénk a történeteinket, és azokat egy pohár bor vagy sör mellett elmesélnénk, soha nem állítanánk, hogy a történelem egy tragikus eseményének a gyermekei vagy unokái vagyunk. Azt mondanánk inkább: a történetünk gyökere a normandiai partoknál megölt brit fiatalok fájdalma és vére, Sophie és Hans Scholl szabadság utáni vágya, a varsói gettó hőseinek járó igazságszolgáltatás vágya vagy a keleti országaink tankokkal levert forradalmai, és az a testvériség utáni vágy, melyet mindig ott találunk, ahol a lelkiismeret arra szólít fel, hogy ne mondjunk le az emberségünkről, ahogy rávilágít arra is, hogy az engedelmesség nem tekinthető erénynek.”
David Sassoli temetésén január 14-én, Rómában (cittanuova.it – Mauro Scrobogna /LaPresse)
Sassoli szelíd volt, de nem „moderált” politikus. Azt vallotta, hogy nem lehet nehézségek és akadályok nélkül, pusztán nyilatkozatok útján történelmet írni.
Ez a feszültség tetten érhető a (youtube-on elérhető) videóiban is, abban az üzenetében is, melyet Chiara Lubich születésének századik évfordulójára küldött, és amelyben összehasonlította saját ifjúkora égető kérdéseit a Fokoláre Mozgalom fiataljait ma érintő súlyos problémákkal, kezdve a migráción, egészen az emberi jogokig.
Az általa benyújtott javaslatok arra irányultak, hogy újratárgyalják a köztartozás kezelésének szigorú politikáját. Vállalta a világjárvánnyal való szembenézést, mely elkerülhetetlenül a leggyengébb zónákat sújtotta, ahol nem tudnak alternatív gazdasági intézkedéseket hozni, a liberális dogmával szemben.
Nem elég, hogy megsiratjuk, életének példája új, hiteles politikai hivatások születésére sarkall. Sassoli egyik kedves idézetével élve: „hogy az emlékezetéből áldás fakadjon”.
Temetését Rómában tartották, január 14-én, egy napsütéses délelőttön, a család, a barátok és rengeteg tisztelője jelenlétében. A légkörből érezhető volt egy olyan ember „szép” élete, aki „jó pályát” futott be, ahogy a cserkészek jókívánsága is szól. Gyászbeszédében az egykori gimnáziumi iskolatárs, ma bolognai püspök Matteo Zuppi, ezt mondta: „David pártember volt, de mindenkit képviselt, az emberek pártján állt.”
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Wikimedia (3), Città Nuova (1)
Forrás: A cikk főként a cittanuova.it oldalon, Fabio di Nunno és Carlo Cefaloni tollából megjelent 3 cikkből merít.
Fordította: Péterfi Eszter