Fekete-fehér gondolkodásmód – van-e alternatíva?

Az elmúlt hetekben néhány cikkben belebotlottam az újnak talán nem nevezhető, de aggasztó „kultúrháború” kifejezésbe. Ferenc pápa évek óta beszél arról, hogy darabjaiban a harmadik világháború zajlik, utalva a katonai konfliktusok és erőszakra épülő rendszerek burjánzására. A „kultúrháború” más, de nem kevésbé súlyos, bizonyára mélyebb, és gyakran vezet háborús konfliktushoz.

Például ezt olvasom: „Egy olyan társadalomban, ahol a kapcsolódás óriási méreteket ölt, megnövekszik bármilyen ügynek az álláspontok – pro és kontra – szembenállásaként való érzékelése: vegetáriánusok kontra húsevők, vírustagadók kontra járványügyi szakértők, férfiak kontra nők, progresszívak kontra konzervatívok”. Elég, hogy egy progresszív stílusáról ismert személy (legyen az bölcsész, művész vagy teológus) úgy dönt, hogy az állatvédelemmel foglalkozik (csak hogy egy példát mondjak), azonnal átsorolódik a vérmesen konzervatívok táborához.

Az uralkodó közgondolkodás ítélőszéke könyörtelen.

Kedvenc tárgyalóterme pedig a közösségi média, például a Twitter, ahol kevés szót használnak, hogy elkerüljék az érvelés mindenféle formáját. Ilyen módon aztán fel sem merül, hogy az ember küzdhet úgy a társadalmi igazságtalanság ellen, hogy egyidejűleg védi az életet, annak minden szakaszában; vagy hogy tiszteletben tartja minden személy férfi vagy női identitását, ugyanakkor hisz a hagyományos család értékeiben. Nem, a kultúrháborúban a kétértékű (bináris) logika uralkodik, az abszolút igaz és abszolút hamis logikája^[1].

Kevesen tudják kivonni magukat a szabály alól, mely mindenkit arra kényszerít, hogy válasszon, melyik oldalon áll. Naivnak van kikiáltva, aki azt vallja, hogy minden becsület vezérelte gondolkodási módban van valami igazság. A „kultúrháború” így az intolerancia felmagasztalásává válik. Ha ez csak a beszédek és viták szintjén maradna, nem lenne olyan nagy súlya, de az a gond, hogy megmérgezi a mindennapi kapcsolatainkat, megosztottságot, szétválásokat, töréseket okoz. Ha valaki elveszít egy kultúrküzdelmet, erkölcsi büntetést von magára, méltatlanná válik arra, hogy egy adott társadalmi csoporthoz tartozzon.

Nagyfokú ideologizálás, diszkvalifikálás, kétértékű logika: íme a bennünket körbevevő kulturális légkör összetevői.

Ezek láttán, úgy gondolom, fontos felmutatni a valóságot az ideológia helyett, a másik ember megbecsülését (akkor is, ha másképp gondolkodik) a lebecsmérlése helyett, a háromértékű (ternáris) logikát a kétértékű logika helyett (kapcsolati, antropológiai értelemben véve)^[2].

A háromértékű logika ugyanis sokoldalú,: ez alapján elfogadható a lehetőség, hogy nem tudunk mindent, hiszen a valóságnak csak egyes részeit fogjuk föl, és hogy lehetőséget adunk az eltérőnek és az ismeretlennek. Ez a „kultúrbéke” alapja, mely hozzásegít a harmonikus, tiszteletteljes, plurális és baráti együttéléshez.

^{[1] Maga a hagyományos, Arisztotelészi logika két igazságérték – igaz vagy hamis – létezésén alapul.}

^{[2] Többértékű logika: Az igazságértékek számossága alapján megkülönböztethetünk háromértékű (Łukasiewicz, Kleene ), 3-nál több értékű (Post többértékű rendszere), vagy végtelen (fuzzy logika) lehetséges értéket tartalmazó logikákat.}