Genfest 2000 – a nagy Ifjúsági Jubileum

Ma már középkorúak azok a lelkes fiatalok, akik az alábbi élményeiket megosztották az Új Várossal a 2000. októberi számban. Ezen a nyáron egybeesett a pápa által összehívott Ifjúsági Világtalálkozó, a 2000. év nagy jubileuma és a 9. Genfest, mely egy volt a pápával való találkozást előkészítő események között.

Az idei, Braziliában megrendezendő, immár 12. Genfestre készülve felidézzük az akkori fiatalok emlékeit. Vajon ég még mai is a láng abban a két és fél millió szívben, mely együtt dobbant ott az ezredfordulón II. János Pál körül Tor Vergata ege alatt?

Augusztus 14. hétfő, este 21:45.

Kigördülnek a buszok a Népstadion pályaudvaráról. Irány Róma.

Augusztus 15. kedd

Egy kis kitérő a Fokoláre mozgalom Firenze melletti városkájába, Loppianóba. Ezt a 800 fős városkát olyan emberek alapították, akik hittek-hisznek abban, hogy az Evangélium élhető, életre váltható a mindennapokban. A világ minden pontjáról, napról-napra érkeznek ide emberek, hogy megtapasztalják, mit jelent szeretni, és szeretve lenni.

“Találkoztunk az ott lakó emberekkel, akik elmesélték, hogyan élnek. Nagyon jó volt látni, hogy ahol Jézus nevében vannak együtt, ott valóban jelen van Ő.”

Augusztus 16. szerda

“A hosszú utazás és az összezártság mély beszélgetésekre indított. Voltak, akik elmesélték örömeiket, bánataikat. Mások bátorították a többieket; ezzel is segítve egymást. Minden reggelt elmélkedéssel, és imával kezdtünk, és választottunk egy-egy gondolatot, amit egész nap éltünk (elsőként szeretni; mindenkit szeretni…).”

Dél körül érkeztünk Rómába, ahol nem mindennapos látvány fogadott. Az Örök Város lakosságát mintha elnyelte volna a föld. Amerre néztünk mindenütt csak mi voltunk, fiatalok és fiatalok, valamint a rend felvigyázói.”

“Az önkéntesek, a rendőrök és a tűzoltók a fárasztó munkájuk közben is mosolyogtak és integettek nekünk, pedig a napon állva legalább 50 C° volt. Hogy hűtsék a népet, tűzoltó autóból vízágyúval lőtték a tömeget, amit mindnyájan nagyon élveztünk.”

Azt a néhány rómait pedig, aki mégis itt maradt, elkapta a szeretet forgószele. “Fantasztikus volt, hogy bárki, akit megszólítottam, mosolyogva megállt, meghallgatott, és ha akadt olyan nyelv, amelyen mindketten értettünk, elbeszélgetett velem. Az mindegy volt, ki honnan jött, a brazilokkal, chileiekkel vagy éppen Fülöp-szigeteikkel egyformán megértettük egymást. A közös cél közelebb hozta a világ különböző tájain élő embereket. Amikor például az egyik lány rosszul lett, egyszerre öten, teljesen ismeretlenek, ugrottak oda segíteni.”

Másfél órás gyaloglás után eljutottunk a Szent Péter térre, és átmentünk a Szentkapun. “Magamban átgondolva az elmúlt éveket, nagyon sok kép villant fel előttem: az öröm és a fájdalom pillanatai. De most úgy éreztem, hogy minden szeretet volt, s különösen a fájdalom pillanatai, mert általuk kerültem igazán közel Istenhez. Végtelen hálát éreztem a szívemben és végtelen örömet azért, hogy mindent Neki adhatok!”

Este elfoglaltuk a szállásunkat Montefiascone városában, ami Rómától 100 km-re fekszik.

Augusztus 17. csütörtök

Rómában délelőtt volt a magyar katekézis, amire csak egy kis képviseletünk tudott elmenni. Délután az Örök Város utcáit koptattuk és megtekintettük néhány nevezetességét. “Az emberek az utcán, a buszokon, a metrón gitároztak, énekeltek, mosolyogva beszélgettek. Ahogy mentünk, váratlanul egy tömött busz állt meg mellettünk. Csodálkoztunk, mert buszmegállót se közel, se távol nem láttunk. A sofőr kedvesen integetett, hogy szálljunk fel. Nagy nehezen felpréselődtünk, és a busz nyitott ajtókkal vitt végig a városon.”

Este a Flaminio stadionba mentünk a Genfestre, ami lelkiségünk fiataljainak 5 évente megrendezett világméretű találkozója. Idén ez az ünnepünk a jubileumi hét keretében megrendezett alternatív programok sorába illeszkedett. Az est folyamán különböző népek táncokkal, énekekkel mutatták be kultúrájukat, koreográfiák segítségével jelenítették meg megélt tapasztalataikat. Mindannyian kitörő örömmel fogadtuk Chiara Lubichot, aki életéről és legutóbbi afrikai útjáról mesélt nekünk.

“A Genfest hiteles tanúságtételt jelentett számomra és azt hiszem sokak számára, az Egyházban ma élő dialógusokról. Az első részben olyan fiatalok beszámolóit hallgathattuk, akik akár életüket is adták a békéért, mint például az a kolumbiai fiatal, aki nem volt hajlandó egyetlen bandához sem csatlakozni a városában; vagy a burundiaiak, akik az országukat megosztó polgárháború közepette mindenki megdöbbenésére egyaránt segítik és szeretik hutu és tutsi társaikat.”

Lelkesítő és reménykeltő volt a nem keresztény fiatalok jelenléte és tapasztalataik. Biztosan tudjuk immár, hogy nem csak mi keresztények akarunk egy testvériesebb világot, hanem sok-sok muzulmán, buddhista és hindu fiatal is.

“Igazi ünnep volt az egész este, ahol egymás különbözősége ajándéknak bizonyult. Megdöbbentő élmény volt például azt látni, hogy a magyar és román fiatalok együtt, egymás mellett lengetik zászlóikat, körbeadják a kekszet, együtt csápolnak.”

“Egész este forró volt a hangulat, hullámzott a tömeg. De amikor Chiara Luce Badano neve elhangzott, az egész stadionban megállt a levegő. Chiara Luce (egy olasz lány) fiatalon, 18 évesen csontrákban halt meg, de rövid élete fénylő példa előttünk a szentté válás felé vezető úton (most folyik boldoggá avatási pere). Az életét hallva megdöbbentett, hogy milyen egyszerű, tiszta szeretettel fogadta a szenvedés pillanatait, Jézust szerette bennük. Megértettem, hogy ha követni akarom Jézust, a legegyenesebb út a kereszten át vezet. A kereszten át, ahol már nem a fájdalmat, szenvedést találom, hanem egy élő Személyt, Jézust, akit teljes szívemmel szerethetek. Úgy éreztem, hogy ott, akkor, Chiara Luce összekötötte az eget a földdel.”

Nem csak lelkesedéssel, hanem konkrét tervekkel indultunk el. Chiara útnak indította az Afrika Akciót!

Augusztus 18. Péntek

A társaság nagy része Montefiasconeban maradt, és az olasz nyelvű katekézisbe kapcsolódtunk be, amit egy templomban tartottak. A padokat is kivitték, hogy minél többen férjünk be. A fiatalok a földön ültek szorosan egymás mellett, beterítve az egész templomot az oltártól az ajtókig. Mi magyarok közvetlenül az oltár előtt kaptunk helyet. Három fiatal tanúságtételét hallgattuk meg. Egy szicíliai lány mesélt, hogyan tüntettek ő és társai a maffia ellen. Egy előkelő, gazdag családból való Fülöp-szigeti lány elmondta, hogyan kezdett el beszélgetni és segíteni saját alkalmazottaiknak. Egy rákbeteg olasz srác arról beszélt, hogyan volt képes elfogadni és felajánlani betegségét. “Hallgatva ezeket a tanúságtételeket – majd a misét ott az oltár előtt – azt láttam, hogy mindenkinek a saját élethelyzetében, a saját erejéhez mérten kell megtenni lépéseit, és méghozzá azonnal.”

A déli mise után szabad program következett; városnézés, fagyizás, pihenés… Késő délután keresztúton vettünk részt, amelynek az volt a különlegessége, hogy minden stációnál más nyelven elmélkedtünk. A tizediket mi, magyarok olvastuk.

Este Montefiascone főterén a Fokoláre lelkiség fiataljai koncertet rendeztek, hogy ezzel is megköszönjék-megköszönjük a város lakóinak vendégszeretetét.

Augusztus 19. szombat

Az egész hét csúcspontja – sokak szerint – a pápával való virrasztás volt. Több mint 2 millióan gyűltünk össze Tor Vergata völgyében, ahol felejthetetlen és szavakkal elmondhatatlan élményben volt részünk. Délelőtt 10-től kezdték feltölteni a szektorokat. A színpad néhány 100 méteres körzetében már délben akkora volt a tömeg, hogy meg sem le­hetett mozdulni. Maga a virrasztás este 8 óra után kezdődött. Addig egyfolytában özönlöttek az emberek a Róma-Nápoly autópálya lezárt szakaszának teljes szélességében. “Olyan érzésem volt, mintha egy hatalmas folyamnak lennék a része, mindenki ugyanarra tart, ugyanazt szeretnénk. Számomra már ez is az egységes világegyház megtapasztalása volt.”

A program már reggel elkezdődött: a színpadon előadások, tanúságtételek, énekek követték egymást. A pápa este 8 körül érkezett helikopterrel. Ezután 40 percig körözött a fiatalok között a pápamobilon, de még így sem jutott el minden szektorhoz, így hozzánk sem. Aztán kiszállt, fölment a színpadra, és helyet foglalt, sokak által körülvéve. Néhányan, mi magyarok is, akik előrementünk, viszonylag közelről láttuk őt. A többiek monitorról követték a programot. Az est folyamán tanúságtételek hangzottak el a megélt keresztény életről, melyeket a pápa egy-egy könyörgése követett. Népek táncai, énekei tették színesebbé az együttlétet. Komoly, színvonalas, de ugyanakkor modern, vidám és fiatalos volt az est.

“A pápát – bár mindig nézem a karácsonyi és a húsvéti köszöntőit – soha nem láttam ennyire boldognak és fiatalosnak. A virrasztás alatt mondott beszédében nagyon határozottan szólt hozzánk. Buzdított, hogy válaszoljunk Jézus hívására, ne féljünk felvenni a keresztet! A világ problémáit látva ne legyünk tehetetlenek, ne legyen nyugtunk addig, amíg egyetlen éhező is van a földön, s tegyük azt lakhatóbbá mindenki számára! Beszélt a tisztaságról is, amelynek napjainkban nagyon fontos üzenete van minden fiatal számára. Megdöbbentett, hogy mennyire bízik bennünk!”

A pápa, Tamás apostol feltámadás utáni történetét elmélkedte végig, és ennek kapcsán azt mondta “mindegyikünkben van egy kevés az ő hitetlenségéből. Ezért, hogy higgyünk, és Tamás apostollal együtt mondhassuk, ‘én Uram, Istenem’, szükségünk van az Isten megtapasztalására, aki maga a Szeretet.”

“Ezen a találkozón valóban kézzelfoghatóan éreztem az Ő jelenlétét. Egyrészt azon az idős emberen keresztül, aki annyira emberi, és mégis egy kapocs az ég és mi köztünk. Másrészt azon a közösségen keresztül, ami azon az estén és azokban a napokban, valóban egy nép volt, mert Ő tett minket azzá.

És ott volt a zarándoklat során a többi testvérben, aki meghallgatott, és akit meghallgathattam. Soha nem éreztem még ennyire a ‘ha ketten vagy hárman’ ige valódiságát.”

“Nagyon sok kegyelmet kaptunk Istentől, melyek kamatoztatásával egymást segítettük. A sok apró szeretet-tett, melyeket a nap folyamán véghez vittünk boldoggá tett minket és ez a boldogság segített továbbra is szeretni.”

“Számomra a virrasztás volt a legszebb és legemlékezetesebb este, bár a Szentatya szavait nem tudtam igazán követni a fáradtság, a nehezen hallható fordítás és egyéb fizikai tényezők miatt. Ami megmaradt tehát – a szavak és gondolatok helyett – az egy kép: a pápa, és az őt körülvevő fiatalság. Olyannak tűnt, mint egy jóságos nagypapa, akit körülülnek a szeretett unokák. A köztük lévő szeretet – látható módon – állandó, folyamatos dinamizmusban van; mindkét fél ad, és elfogad. A földi dolgok mögé pillantva valamiképp a Mennyei Atya és az emberiség kapcsolatát véltem meglátni. A pápa, mint a Mennyei Atya, aki mindent ad, a végsőkig is elmegy, Jézust adja a világnak. Jézust, aki az embereket összekapcsolja, egymás testvéreivé, és az Atya gyermekeivé teszi őket. Az elhagyott Jézus alakja is itt vált megfoghatóbbá számomra. ‘Benned ott az egész Mennyország a Szentháromsággal, és az egész Föld az emberiséggel.'”

Augusztus 20. vasárnap

A szabad ég alatt töltött éjszaka után, vasárnap, a Szentatya visszatért közénk, és misét celebrált. Ti vagytok az örömem és a koronám – búcsúzott tőlünk, és mi ezekkel a szavakkal szívünkben indultunk útnak.

“A pápát hallgatva megértettem, hogy már nem a mi kis életünkről van szó, mert ő az egész emberiséget bízta ránk. Úgy éreztem, hogy olyanok vagyunk, mint egy nagy háló, amely körülöleli a földet: mindannyiunk kis lépése, mint minden csomó, nélkülözhetetlen; együtt teszünk tanúságot a köztünk élő Istenről, s Vele képesek leszünk rá, hogy ezt a földet az Ő országává alakítsuk át.”

“Nekem nagyon sokat jelentett ez a hét. Végre kiléptem ebből az itthoni rohanó világból és átkerültem egy teljesen új világba, ahol nem számított, hogy ki milyen fáradt, ki milyen nyelvet beszél, mert a szeretet kötött mindent össze. Most, hogy visszajöttünk, nem szeretném, hogy ez az új világ csak egy emlék maradjon. Rajtunk áll, hogy itthon is megvalósítsuk.”

“Nem fogom elfelejteni azt az örömet, ami a pápa arcáról sugárzott, és a hangján is érződött amíg beszélt. Örült, látva az egyház erejét, ezt a rengeteg embert, akik egy dologért jöttek ide. Atyai szeretettel nézett ránk, az egyház következő generációjára, akik Rómában Jézus nevében gyűltünk össze. Ő ott volt közöttünk, megtapasztalhattuk mindannyian személyesen: ‘Az Ige testté lett, és közöttünk élt.”