Gondolatok március idusán – mit jelent nemzeti ünnepünk ma?

Mit jelent az Új Város munkatársai számára március 15. 2022-ben? Mi a nemzeti ünnepünk üzenete, milyen érzések fűznek hozzá minket? Ha igaz, hogy „tízmillió vélemény országa” vagyunk, akkor nem meglepő, hogy egyénenként milyen sokféleképpen látjuk ugyanazt a kérdést különféle családi hátterünk, élettörténetünk és tanulmányaink lencséjén keresztül. Öt szemlélet – mindegyik máshogyan szól az összetartozásról és az emberség: a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje melletti kitartásról. És a reményről, hogy a világ lehet egy jobb, krisztusibb hely.

***

A Hazáról, a haza iránti szeretetről, nemzeti ünnepeinkről nehéz szólni, mert oly fontosak számunkra, mint az édesanyánk, mint a szülőhelyünk: a vérünkké váltak, identitásunk mélyrétegéhez tartoznak, rejtve hordozzuk magunkban.

Gyermekkorom első tíz évében, az ötvenes években a nyarakat Egerben töltöttük. Már kisgyerekként elbűvölt az egri vár izgalmas világa, a kazamata-rendszer rejtelmei, majd az Egri csillagok c. Gárdonyi regény alapozta meg hazafiságomat. Ezt az alapot erősítette a vasárnapi misék végén elénekelt Himnusz és a ritkábban, de akkortájt rendszeresen felhangzó Szózat. A ’60-as évek első felében, a felső tagozat irodalom- és történelemóráin szívünkig hatolt a Nemzeti dal, a reformkor szabadságvágya. Piarista tanáraim erősítették tovább az elköteleződést, hiszen tőlük az évtized második felében hallottunk Trianonról is, s bennem a ’48-49-es szabadságharcot végleg letörő és az aktuális megszálló hatalom képe azonosult. Lukasóráinkban és a tanítás végén gyakran betértünk barátaimmal a Nemzeti Múzeum kertjébe, ami közelivé tette az egykori történéseket, a „Talpra magyar!” szinte ott visszhangzott a levegőben.

A ’70-es évek „találmánya”, a forradalmi ifjúsági napok (48 és 1919 összekapcsolása) bennem tovább növelték március idusának jelentőségét – bár politikai célja egyértelműen az ellenkezője volt.

Az akkori fiatalok – a márciusi ifjak – kiállása, bátor fellépése ébresztgette bennünk a vágyat, hogy tegyünk valamit mi is egy jobb társadalomért, s reményt is nyújtott, hogy nem lehetetlen ez.

Fiatalon egy-egy dal sorai jelszóvá váltak a számomra. Az egyik például így szólt: „El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít!” – mindezt egy olyan korban, amikor éppen ezt akarták velünk elhitetni.

Március ünnepe, a tavasz első jelei, a természet ébredése ezt a vágyat és ezt az akaratot erősítik bennem, hogy tegyek valamit a körülöttem lévő világ megváltoztatására, jobbítására. Ne másokra várjak, hanem másokkal fogjak össze ennek megvalósítására.

Körmendy Imre

***

A történelmet mindannyian írjuk. Nem csak a hatalmasok, kisemberek nélkül hatalom sem létezik.

Kiskunfélegyházán születtem, ahol Petőfi tiszteletét még az én időmben is őrizték. Jól emlékszem kisiskolás koromból a márciusi ünnepségekre, amikor fehér blúzban, sötétkék rakott szoknyában és már a fagyok enyhültével fehér térdzokniban vettünk részt az iskolai ünnepségen, természetesen otthon vart kokárdával a szívünk felől.
Ez beleivódik az ember lelkébe. Bár a „Talpra magyar”-t szavaltuk, de ebben benne volt a hajdani forradalom és szabadságharc egésze is.

Jóval később, már gimnazistaként Budapesten részt vettem néhány tüntetésen a Petőfi szobornál.

Ez már egy másik korszak önkénye elleni lázadás volt. Petőfi a lázadás szimbólumává vált.

Osztálytársaimmal elmentünk a hajdani Pilvax termébe is, ahol összegyűltek a márciusi fiatalok…

Már felnőttként ismerkedtem meg Szabad Györggyel, az első szabadon választott országgyűlés elnökével. Ő nagy Kossuth rajongó és kutató volt. Szavai nyomán a hajdani szabadságharc egy másik arca bontakozott ki előttem.

Még később a sors összehozott Habsburg József Árpáddal és kedves feleségével, az olasz származású Mária főhercegnővel. József Árpád a Habsburg dinasztia ún. magyar, nádori ágából származott. Mindketten rendkívüli és szív-lélek emberek voltak, mély istenhittel. Sajnos már nincsenek közöttünk, az alcsúti köztemetőben nyugosznak.
Ez volt a nádori ág birtoka, ahol gyermekkorukat töltötték.

Hogy miért tartottam fontosnak mindezt felsorolni?

Mert a történelem a mi személyes történetünk is. Nehéz tisztán látni és eligazodni a hatalmi harcokban és törekvésekben.

Ami biztos, hogy Ady szavaival embernek kell maradnunk az embertelenségben is.

Fialovszky Magda

***

Mit jelent nekem március 15-e ünnepe? Elsőként egy Petőfi-vers első két sora ugrik be:  „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem.”

Nem is prózában, hanem énekelve szól bennem, Koncz Zsuzsa jellegzetes hangján, ahányszor csak eszembe jut. Nem az egész verset zenésítették meg, csak ezt a két sort emelték be a refrénbe, mint két olyan értéket, melyekben akkor is hinni kell és lehet, ha már nem maradt semmi sem. Gimnazistaként nagyon megragadott és ifjúi hévvel teljes mértékben azonosulni tudtam vele: azt gondoltam, hogy ha ez a kettő megvan, megvan minden. Ez a kettő kell, ezt követlejük, harcosan és tiszta szívvel, mint ahogy Petőfit képzeltem a Nemzeti Múzeum lépcsőjére.

Csakhogy a vers nem csak ennyi. No, nem sokkal több, hiszen egy hatsorosról beszélünk, de talán nem véletlen, hogy velem együtt sokan csak az első két sorra emlékeznek, és hogy abba a bizonyos dalba is csak azt emelték be.

A folytatás ugyanis így szól: „Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom /Szerelmemet.”

Ez már nem egy jól énekelhető, zászlóra tűzhető szlogen, inkább zavarba ejtő, különösen egy olyan világban, amely az individuumot helyezi középpontba, ahol a nekem jár logikája elsődleges. E sorokban számomra a kereszténység logikája jelenik meg.

Ha szeretek valakit, áldozatot hozok érte, mert fontosabbá válik számomra saját magamnál.

A házasság szentségében egész valónkat ajándékozzuk a másiknak, önként, szeretetből. De a költő itt nem áll meg: számára van még a szerelemnél is nagyobb érték, a szabadság. És a 1847. jan. 1. keltezésű vers nem pusztán szóvirág: Petőfi 1848 szeptemberében kezdi meg katonai szolgálatát, december 15-én fia születik, ekkor szabadságot kap, és már Bem apó erdélyi seregébe tér vissza. 1849 tavaszán újabb szabadságot kér, hogy eltemesse szüleit, gondoskodjon a családjáról, de az orosz támadás hírére visszatér a seregbe, ahol július 31-án Segesvárnál elesik.

Életét áldozta a szabadságért. Számomra ez mindig olyan megfoghatatlan, távoli eszmény volt. De most az Ukrajna elleni orosz háború kapcsán megrendítő látni a híradásokban, hogy számos ukrán férfi, miután elkísérte a családját a határig vagy akár vonattal Budapestig, vagyis biztonságban tudja őket, visszafordul, hogy harcoljon a hazájáért.

Szabadság, szerelem!

E kettő kell nekem.

Szerelmemért föláldozom

Az életet,

Szabadságért föláldozom

Szerelmemet.

Sisák Zita

***

Március 15-e számomra a többi nemzeti ünnephez képest a jókedvű ünnep volt, az ehhez kapcsolódó népdalok lendületesek, vidámak, és azzal, hogy külön emlékezünk meg az aradi vértanúkról, valahogy a végső kudarc élménye levált ennek a tavaszi napnak a képzeletvilágáról.

A sikeres, békés forradalom ünnepe ez, úgy gondolok rá, mintha nem is ismerném a történet folytatását.

Idén még nem is nagyon gondoltam arra, hogy közeleg március közepe, amikor egyik délután hazafelé sétálva a nyolcéves kisfiam rázendített az iskolában az ünnepre tanult énekre:

Állj be Berci katonának

jobb dolgod lesz, mint apádnak

nem kell kaszálni, kapálni

csak a lányok után járni.

Az ukrajnai háború kitörésének egyik első napján olyan disszonánsan szólt ez a verbunkos az egyébként békés, napsütéses Stefánia úton.

Hogy-hogy létezik ének, ami élteti a katonaéletet? A harcot, a háborút? Hogy-hogy ezt tanítják most a nyolcéves gyerekeknek? Szinte fájón belém hasított, hogy a márciusi ifjak anyukái mit érezhettek?

Hogy ez a nagy heppeningnek tűnő nap, a lelkesedésével, az ifjonti hevével végül is egy háborúba torkollott, ahol éppúgy, mint ma, a szomszédunkban családok szakadtak szét, anyagi értékek, épületek, termés és jószág semmisültek meg.

Mégis azok az értékek, amikor akkor, 1848. március 15-én olyan fontosnak tűntek,

hogy érdemes volt értük kockáztatni, és az utókor, bennük én is, tulajdonképpen máig az ő bátorságuknak, talán vakmerőségüknek és az egész lakosság szenvedésének köszönheti, hogy ezek az értékek – szabadság, önrendelkezés, jogegyenlőség – többé-kevésbé kibontakozhattak. Most a felelősségem az, hogy éljek velük.

Paksy Eszter

***

A március 15-i forradalomra – szabadság, testvériség, egyenlőség – és a szabadságharcra nemes ügyként tekintünk, fontos mérföldkövek az újkori értelemben vett nemzetté formálódásban. Hősök, halál és családi traumák kötődnek hozzájuk, majd az elnyomás évtizede következett. Máig meghatározó a magyarság öntudatában és önképében.

Pont tíz éve írtam egy verset az ünnep kapcsán, amelyet így zártam:

Tízmillióból

Csak húsz maradt.

Még a víz is kozmopolita.

A nemzet már csak statisztika.

Azóta egészen máshogy látom március 15-ét, különösen most, az orosz-ukrán háborúval a közvetlen közelünkben. Többnemzetiségű felmenőkkel a családfámon meglehetősen kettős érzéseim vannak.

A magyar nyelv és kultúra számára roppant termékenyen hatottak a reformkor törekvései – ez vitathatatlan. De miért kellett nyelvi alapon szervezni a nemzetet a 19. században, miért nem Szent István intelmei alapján? Hiszen többkultúrájú, többnyelvű ország volt a Magyar Királyság már a kezdetek óta… Mit jelent a nemzeti szuverenitáshoz való jog? Ehhez joga van az osztrákokkal szemben a magyaroknak, de nincs joguk a magyarokkal szemben a tótoknak, horvátoknak, oláhoknak, rácoknak?

Mit jelent az elnyomás? Mit jelent a szabadság? Küzdünk a Habsburg fennhatóság ellen, és közben meglepődünk, hogy Bécs ellenünk fordítja a nemzetiségeket?

Mindenki szabad lehet, ha magyarra vált, és elhagyja az anyanyelvét a „szabadságért?”

Persze, ez a nemzetiségek számára sem volt fekete vagy fehér, közülük is sokan harcoltak a magyarok oldalán. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a sokféle vezetéknév az aradi vértanúk emléktábláján…

Utólag, 170 valahány év távlatából könnyű okosnak lenni, könnyű hibáztatni. A történelemben nincs igazság, a múltat pedig nem tudjuk megváltoztatni, de a jelent és legfőképpen a jövőt még van esélyünk. Örülnék neki, ha a szabadság, egyenlőség és testvériség nem csak egy kiváltságos többségé lenne, hanem minden emberé. Ha ezek az eszmék nem csak vezényszavak maradnának, hanem hiteles és önazonos meggyőződések.

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” Mt 7,12

Antal Gergely