Eltérő meggyőződések, közös értékek: párbeszéd a közjóról

Nem vagyok gazdasági szakember, csak a hírek szintjén és a hétköznapi életemen átszűrve értem és érzékelem a nemzetgazdaság működését. Ezért kissé bizonytalanul foglaltam helyet a KETEG képzés által meghirdetett vitaesten, mint az Új Város Online újságírója. Odafele menet még gyorsan átolvastam Laura nővérrel készült interjúnkat, és a másik vitapartnernek, Pogátsa Zoltánnak a munkásságát is igyekeztem áttekinteni.

Így aztán bizonytalanságom kíváncsisággal vegyült: tényleg tud egymással beszélgetni és eszmét cserélni ma Magyarországon két ennyire más hátterű ember? Egy domonkosrendi apáca, aki a katolikus Egyház Társadalmi Tanításából indul ki és egy szociáldemokrata beállítottságú politológus-szociológus, aki a skandináv országok gyakorlatát és jólléti modelljét tekinti a követendő mintának?

Nem árulok zsákbamacskát: szót tudtak érteni, sőt a beszélgetés elején úgy tűnt, szinte mindenben egyetértenek. Nem győzték megerősíteni a másikat, hogy mennyire igaza van, mennyire hasonló a látásmódjuk.

A vita tartalmáról itt nem számolok be, megtette ezt már a Szemlélek magazin, és a KETEG képzés Youtube oldalán az egész este visszanézhető. Inkább igyekszem összefoglalni, miben értettek egyet a felek, miben nem, illetve milyen kimondatlan különbségeket véltem megérteni a két szemlélet között.

Először is kiemelek néhány közös elvet, ami alapot adott az egyetértésre:

A két szemlélet hasonló alapvetésből indul ki: a politika célja az egyén kibontakozásának (Pogátsa Zoltán), illetve boldogságának (Baritz Laura) biztosítása.

Laura nővér hangsúlyozta, hogy nem anyagi elvű, hedonista boldogságfogalommal dolgozik, hanem az erkölcsi jó megtételéből fakadó boldogságéval. Míg Pogátsa Zoltán szerint a politikának kell csökkentenie az emberek örökölt társadalmi hátrányait azáltal, hogy a javakat mintegy szétteríti a társadalomban.

Ezen célok eléréséhez mindketten fontosnak tartották az oktatást, a civil társadalom szerepvállalását, a kis- és középvállalatok megerősítését.

Mindkettejükre jellemző a globális kapitalizmus kritikája. Míg Pogátsa Zoltán a klasszikus baloldali eszmerendszerre hivatkozva bírálja azt, addig Laura nővér a katolikus társadalmi tanításra, elsősorban Ferenc pápa Laudato si’ és Fratelli tutti enciklikáira hivatkozik.

Nem tagadható, hogy megkönnyítette a kulturált vitát, hogy két olyan ember beszélgetett, aki távol áll mindenféle döntéshozástól, mindkettőjük élhetett azzal a luxussal, hogy elvekről beszélgessen.

Dr. Baritz Laura OP és dr. Szilas Roland

Azért jócskán előjöttek eltérő álláspontok is. Ezek elsősorban a jelenkori magyar helyzet értékelésére vonatkoztak, amit Pogátsa Zoltán sokkal szigorúbban bírált, míg Laura nővér igyekezett felmutatni az eredményeket.

Érdekes volt, mennyire más összbenyomása volt a két embernek a társadalomban tapasztalható szolidaritás meglétéről vagy hiányáról. Míg Pogátsa Zoltán inkább az atomizált társadalomról és a gyenge civil együttműködésről beszélt, addig Laura nővér úgy véli, létezik a szolidaritás az emberek között itthon. Nyilvánvalóan mindkettejüknek igaza lehet, talán az okozza az eltérő percepciót, hogy Laura nővér az egyházon belül is az egyik legdinamikusabb részközösség, a szerzetesség tagja, mely mondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedben az egyházi gondolkodás és társadalmi cselekvés egyik legaktívabb szereplője, így őt sok pozitív élmény érheti e téren.

Egy nagyon érdekes, megválaszolatlanul maradt kérdés merült még fel az este folyamán: mi lehet az oka annak, hogy a legszebbnek tűnő gondolatok is borzalmas politikai rendszerekhez vezettek a történelemben? Ez érthetően elsősorban a baloldali gondolkodókat aggasztja, hiszen a kommunista diktatúrák élménye még itt él velünk, de nem tagadhatjuk, hogy a kereszténységre hivatkozva is épültek ki diktatúrák még a huszadik században is (pl. Franco diktatúrája Spanyolországban).

Számomra ez a megválaszolatlan kérdés összefügg egy kimondatlan kérdéssel, ami mintegy búvópatakként jelen volt a beszélgetésben.

Hogyan lehet elérni, hogy a mindenkori döntéshozók a politikának ezt a közjót a szolgáló szemléletét kövessék?

A szociáldemokrata elképzelés az – bár erről mint mondtam nem volt kifejezetten szó – hogy a kisembereknek kell rászorítaniuk a vezetőket erre. Ezt szolgálja a szakszervezeti mozgalom, ennek eszközei lehetnek a sztrájkok, a demonstrációk, stb.

A keresztény tanítás bár nem tiltja a fenti eszközöket, inkább a belső motivációt kialakítva szeretné szerintem elérni, hogy a keresztény lelkület vezesse az elitet. Az erkölcsi jó követéséből fakadó lelki megelégedettség lenne a jó vezetők jutalma. Ezért sok keresztény ihletettségű gazdaságmegújító mozgalom az önkéntességre alapul, ilyen például a Fokoláre Mozgalom berkeiben kifejlődött Közösségi Gazdaság modellje is, ahol a cégtulajdonosok önkéntesen döntenek úgy, hogy megosztják javaikat. Ezt a szemléletváltást pedig szemléletformáló képzésekkel igyekeznek elérni, például ezt a célt szolgálta az ifjú közgazdászok napokban megrendezett Economy of Francesco elnevezésű találkozója is, melynek során több ezer fiatal vállalkozó és közgazdász találkozott Ferenc pápával.

Nem nehéz belátni, hogy ez utóbbi módszer valószínűleg lassabban vezet eredményre, és talán kevésbé hatékony, de kevésbé kockáztatja az erőszakba fordulást is.

dr. Pogátsa Zoltán és dr. Szilas Roland

A két nézetrendszer között az is alapvető – bár a vita során nem kimondott különbség, ami miatt Laura nővér bizonyos értelemben nehezebb vitapozícióban volt: az emberközpontú gazdaság általa képviselt fogalma egy a katolikus társadalmi tanításból fakadó elv, míg Pogátsa Zoltán egy már a skandináv országokban többé-kevésbé megvalósult konkrét társadalmi-politikai berendezkedést mutatott be, sokkal kézzelfoghatóbb javaslatokkal.

Előnye viszont a keresztény tanításból fakadó elvnek, hogy valószínűleg sokféle gazdasági rendszerben megvalósítható lehetne, vagy legalábbis az elvei inspirálhatnak különféle színezetű piacgazdaságokat, kapitalizmusokat.

Mindezen különbségek ellenére volt egy pont, ahonnan tovább lehetne lépni együtt: a nemnövekedés elve.

Ez volt az a tétel, ami leginkább úgy tűnt, mindkét előadónak a szívén fekszik és itt csillant meg az a lehetőség előttem, hogy lehetne közös lépéseket is elképzelni különböző ideológiából táplálkozó, de ebben az adott kérdésben egyetértő emberek között. A gazdasági növekedés mint elvárt állandó ma meghatározza a világgazdaság működését, a GDP növekedése az a mutató, amivel leginkább leírják egy ország gazdasági teljesítményét. Mindkét előadó egyetértett abban, hogy ezen változtatni kell, ez a muszáj növekedés nem fenntartható. Mint Pogátsa Zoltán elmondta, ha 2100-ig minden évben a most minimálisan elvárt 3%-kal nő a gazdaság, az azt jelenti, hogy addigra a mai 11-szerese lesz. Tizenegyszer annyi terméket fogunk előállítani és elfogyasztani.

Laura nővér itt vezette fel az immateriális javak fontosságát, mint amelyek birtoklása éppúgy meghatározza a jóllétünket, mint az anyagi javaink.

Persze mindez rengeteg további kérdést vet fel, attól kezdve, hogy milyen szinten kell a növekedést leállítani? De a vitázó felek és a szervezők folytatást ígértek, amit most már még nagyobb izgalommal várunk.