Súlyos válságban a munkahelyek Latin-Amerikában

Március 15-én este a chilei hatóságok elrendelték az iskolák, az egyetemek és a bevásárlóközpontok bezárását, megtiltották a csoportosulásokat, és bejelentették a személyes távolságtartásról szóló óvintézkedéseket. Miközben ezek hallatán Észak-Chilében, a Peñuelas di Coquimbo Outlet-ben dolgozó kézművesek, kisiparosok nekiláttak lebontani a standjaikat, fészket vert a fejükben a kérdés, hogy fogják kihúzni a hó végéig munka nélkül. Egy héttel később Francisco, aki a feleségével, Tamarával addig édességeket árult, megrakta az autóját gyümölccsel és zöldséggel, és vitte a környéken árusítani. Három lányukkal, akik mind jól kezelik a számítógépet, készítettek egy szórólapot, ahol leírták a fajtákat, árakat és felkínáltak egy whatsapp-alkalmazást is a házhozszállításhoz. „Ez volt az első, ami eszembe jutott, mert ha az emberek otthon maradnak, valakinek el kell őket látni az alapvető élelmiszerekkel és iparcikkekkel”. A házaspár teljesen átállt termékek házhozszállítására, és kínálatukban immár szerepel saját kezűleg készített maszk, kesztyű, alkoholos spray, műanyag zacskók is.  „Nem ugyanaz, mint az édességárusítás, de boldogulunk, öten vagyunk otthon” – mondja.

Fernando mással próbálkozott és nem is tudott ilyen gyorsan váltani. Ő azelőtt otthon készült édességeket és szappant árult. Próbálkozott a pizzaárusítással, de sikertelenül. Most csak a szülei segítségével tudja megvenni a napi betevőt.

Lucia viszont bizsut árult, és eddig a nyári szezon kimondottan jól ment. „Voltak tartalékaim, így mindent szüneteltettem március-áprilisban, de május óta online árusítom a termékeimet. Nincs annyi bevételem, de a nyugdíjjal együtt van annyi bevételem, amennyi elég”.

Miközben ezt meséli nekem, becsönget egy virágföld-árus.

Tíz perccel később halljuk, ahogy egy furgonból hangosbeszélővel takarítószereket reklámoznak, aztán hasonlóképp jön egy kisteherautó, amiből Berlín-eket adnak el (ez egy tejszínnel vagy dulce de leche-vel töltött fánkféleség).

Mindenütt akad, aki csak egy csepp szolidaritásért kopogtat, és nem is hiába. Lucia mosolyogva, de a távolságtartást nem feledve, átad egy kiló rizst, aztán sok szerencsét kíván.

„Ez így van minden nap. És ha nem is tudunk vásárolni, legalább egy mosolyt ajándékozunk mindenkinek. Udvariasan mondunk nemet a vásárlásra.”

Sokaknak jut egy tál meleg étel a katolikus vagy más felekezetű plébániákon, amelyek Chilében mindent megmozgatnak a rászorulók érdekében. Lucia és a szomszédai létrehoztak egy whatsapp-csoportot, ahol mindenről értesítik egymást: állásajánlatoktól az étel-házhozszállításig. Egyik vasárnap például akciós volt a lasagna: a dupla adag 2500 Ft, négy adag csak 3500 Ft-nak megfelelő összeg.

Tucatjával írhatnánk le a hasonló történeteket.

Chilében, Argentínában, Peruban és Latin-Amerika más részein ezekben az időkben a felszínen maradást olyan művészire fejlesztették, mint még soha. És ez nem újdonság, sőt! A járvány előtt a chilei munkavállalók 30 %-a nem volt hivatalosan bejelentve: legyen szó szezonális és ideiglenes munkákról, mozgóárusokról, ételek vagy akár tisztítószerek otthoni előállításáról… Akármeddig folytathatnánk a sort. Nehéz ma pontos számokat mondani. Az utolsó statisztikák szerint kétmillió chilei munkavállaló vesztette el az állását. Ugyanakkor nem is a chilei számok a legdrámaibbak:

Peruban a munkavállalók fele feketén dolgozik, Kolumbiában a családok 48 %-a függ a nem hivatalos bevételektől, ugyanez Brazíliában 41 %, Argentínában pedig szintén eléri az 50 %-ot.

2019-ben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Latin-Amerikában és a Karibi-térségben száznegyvenmillióra becsülte a feketén foglalkoztatottak számát. Az ILO becslése szerint mára Latin-Amerikában negyvenhétmillióan vesztették el a munkájukat.

A nem hivatalos munka sok mindennel jár. Többek között ugye azzal, hogy így tömegeknek nem jár a társadalombiztosítás. A TB rendszer egyébként is szűkös forrásokkal rendelkezik, csak a legnehezebb szükséghelyzeteket oldja meg, de ezen felül nem tudja kezelni például a jelenlegi elbocsájtási hullámot. Nem beszélve arról, hogy a Covid-19 esetek száma a régióban már meghaladta az európai országokét. Hogy nézzenek szembe egy ilyen nagy arányú szükséghelyzettel?

A járvány nyilvánvalóvá tett egy tényt: a világ tényleg egy nagy falu, az emberiség tényleg egy nagy család. Ebből az alagútból senki sem jön ki egyedül. Az ENSZ főtitkára, António Guterres felhívja a figyelmet arra, hogy Latin-Amerikának „a nemzetközi közösség, különösen is az északi, a fejlett országok szolidaritására” van szüksége.

Segíteniük kell csökkenteni annak a gazdasági válságnak a hatásait, melyet a CEPAL, az ENSZ latin-amerikai térségért felelős gazdasági bizottsága a történelem legsúlyosabb válságának tart.

A szükséghelyzetnek e nehéz hónapjaiban az első nagylelkű gesztus az lenne, ha felfüggesztenék a térség országainak hiteltörlesztéseit, és ezáltal fontos pénzforrások szabadulnának fel. Ez jó alkalom, hogy segítő kezet nyújtsanak azoknak, akik az egyre mélyülő szakadék szélén próbálnak egyensúlyozni. Segítő kézre van szükség, nem arra, hogy a hitelező csak a markát tartsa.

A szerző olasz újságíró, aki évek óta Dél-Amerikában (Uruguayban, Argentínában, és jelenleg Chilében) él. Dolgozott európai és latin-amerikai televíziókban, rádióban és nyomtatott sajtóban is. Szakterületei a politika, a nemzetközi kapcsolatok és a szociális piacgazdaság.