Háború Moszkvából nézve: ami a tudósításokból kimarad

E cikk szerzőjének nevét az orosz sajtó felkapta két évvel ezelőtt, mikor 200, a rendőrség erőszakos fellépése elől menekülő tüntető fiatalt fogadott be Moszkva belvárosában álló templomába. Nemrég jelentette meg oroszul nagysikerű „Szerzetes karanténban” című naplóját, melyben Oroszországról és Nyugatról, ortodoxiáról és katolicizmusról, irodalomról, történelemről, teológiáról és lelkiségről ír, és mindennek a koronavírus időszaka alatt megélt személyes tapasztalatai adnak keretet. A könyvből alig két hete – még a békés időkben – jelentettünk meg egy részt magyarul, mit sem sejtve arról, hogy az ukrajnai háború szomorú apropót ad annak, hogy fájdalmas sorait olvassuk. (Megj. A szöveg március 2-án, szerdán jelent meg olasz társlapunkban. Azóta Kijev is ostrom alá került, Oroszországban pedig életbe lépett egy törvény, amely akár 15 év börtönnel is sújthatja azt, aki nyilvánosan szembemegy az orosz kormánysajtó nézeteivel, miszerint Ukrajnában nem háború, hanem „különleges hadművelet” zajlik.)

Sokan teszik fel nekem a kérdést, hogyan éljük meg a háborút itt, Moszkvában. Nem könnyű erről beszélni. Nem könnyű Dávid és Góliát összecsapásáról szólni, ha az ember, bár nem ő döntött róla, nem így akarta, mégis Góliát oldalán találja magát… Talán ma éjjel vagy holnap az orosz csapatok ostrom alá veszik Kijevet. Donbasz, Harkiv, Mariupol, Bergyanszk, Csernobil, Herszon, Odessza után… édes Istenem!

Ez az egész egyszerre bűntett és őrültség. A fájdalmon túl sok orosz emberhez hasonlóan engem is eltölt a szégyen és a közös bűntudat sötét réme. Elkeserítő, még a nemzetközi jog megszegésénél is szomorúbb a kegyetlenségek hivatalos hírek szerint többszáz, de valószínűleg többezer áldozata, mindkét oldalon. Számuk exponenciálisan növekedhet az elkövetkező napokban. Aztán pusztítás, romok, ártatlan, reményvesztett, kétségbeesett, síró, szülőföldjükről menekülő gyermekek, nők és férfiak.

Mit mondhatna az ember erről az őrületről, mikor napnál világosabban látja, hogy a rossz oldalra került, és kétségbeesve teszi fel magának a kérdést, hogy vajon mit tehet, hogy mindezt megállítsa? Oroszországban hosszú évek óta minden kormánymédia (azaz az összes újság, rádió, tévécsatorna, híroldal) démonizálja Ukrajnát és a Nyugatot, és a „patriotizmus” új állami ideológiáját hirdeti.

Ez a propagandatermék a szovjet éra nosztalgiája, az ortodox vallásosság, az imperializmus és a sztálinizmus salátakeveréke.

Egyre jobban üldözik, gyakorlatilag törvényen kívül helyezték a csenevész, óvatos ellenzéket. Az alig néhány, kormánynak nem behódoló Youtube-csatornának és internetes híroldalnak minden egyes bejegyzés elejére hatalmas nyomtatott nagybetűvel kell feltüntetnie: „A szövetségi kormánytól idegen szolgáltatónak nyilvánítva”.

Mostanára beszüntették a legnagyobb ellenzéki internetes rádió- és tévécsatornát. Törvényi szabályozás alapján szigorúan büntetendő „a történelem meghamisítása”, azaz minden olyan értelmezés, ami nem egyezik a hivatalos kormánynarratívával. Ezekben a napokban tilos olyan szavakat használni, mint „háború, megszállás, civil áldozatok”. Hisz ez egy „katonai akció Ukrajna felszabadítására és nácizmusának megfékezésére”.

A vezetékes és mobiltelefonok nagy részét lehallgatják, a közösségi médiát és az üzenetküldő alkalmazásokat ellenőrzik, az utóbbi napokban sokkal lassabb az internet. Moszkvában és néhány más városban a hadműveletek első napjától tüntetők vonultak az utcákra, skandálták és hirdették plakátjaikon: Hет войнe!, azaz „Ne legyen háború!”. A rendfenntartók szétzavarták őket, többezer tüntetőt letartóztattak, börtönbe hurcoltak, elítélték és pénzbírságra kötelezték őket. A tüntetéseken résztvevő diákokat kizárják az egyetemről, a dolgozókat elbocsájtják munkahelyükről. Azokat is letartóztatták, akik saját transzparensekkel tüntettek, pedig ez nem ütközik törvénybe.
A legfőbb ellenzéki vezetőket esténként felkeresik a rendőrök, és figyelmeztetik őket, hogy semmilyen nyilvános rendezvényen nem vehetnek részt.

_{Egy háború-ellenes tüntetőt vezetnek el a rendőrök Szentpéterváron, 2022. február 27-én.
(AP Photo/Dmitri Lovetsky via Città Nuova)}

A rubel értéke már a nemzetközi szankciók életbelépése előtt lezuhant, egy nap leforgása alatt több hónapnyi megtakarítás lett a semmivel egyenlő. De még egész biztosan hátra van a legrosszabb. Az emberek fejvesztetten rohannak a bankokba, hogy felvegyék a pénzüket, attól való félelemben, hogy befagyasztják vagy megszüntetik a bankszámlájukat. Tudjuk, a gazdasági válságnak ez még csak a kezdete. Mit tehet majd Oroszország? Még ha sikerülne is Ukrajnát térdre kényszerítenie, akár az egészet elfoglalnia? Ukrajna hatalmas területű ország, több mint 40 millió igen büszke lakossal. Olyan néppel, amelyet csak megtorlással és terrorral lehetne alárendelt pozícióba kényszeríteni. Ez Oroszország számára azt jelentené, hogy belemegy egy partizánháborúba, mely óriási kiadásokkal, veszteségekkel, és minden valószínűség szerint a saját határain belüli terrorizmussal járna. Abszolút sötét ez a katonai akciót követően kirajzolódó forgatókönyv Oroszország számára is: gazdasági válság, a népesség elégedetlensége, az ellenzék térhódítása, minden nézetkülönbség erőszakos eltiprása, a rendszer összeomlása, esetleg polgárháború.

Végül a legszomorúbb azok számbavétele, akik most életükkel fizetnek… Nem csak ukrán részről, hanem nagy valószínűség szerint mostanáig sokkal többen orosz részről. Különböző források többezer meggyilkolt orosz sorkatonáról számolnak be.

Egy ukrán ortodox püspök az orosz hatóságokhoz fordult, kérve, szállítsák vissza földi maradványaikat, hogy eltemethessék őket, de a szövetségi kormány tagadja, hogy akár egyetlen áldozata is lenne az ütközeteknek.

Tartózkodóan nyilatkozik a hivatalos orosz ortodox egyház is. A legmagasabb egyházi tisztségviselők megszólalásai óvatosak, általában kétértelműek, és a távolságtartásról, semlegességre törekvésről árulkodnak. Onufrij kijevi metropolita, az ukrán ortodox egyház (moszkvai patriarchátus) feje ellenben nyilatkozataiban egyértelműen elítéli a háborút, és arra buzdít mindenkit, hogy támogassa a területi integritást és Ukrajna függetlenségét. Jómagam az orosz ortodox egyház szerzetes papja vagyok, több mint 35 éve élek Oroszországban, és arra várok, hogy megkapjam az állampolgárságot. Az olasz külügyminisztérium nyomatékosan ajánlotta állampolgárainak, hogy hagyják el Oroszországot. Nagy részük valóban így tett, különben filmbe illő kalandok révén, minthogy a légiforgalmat Európa egész területén lezárták az Oroszországból érkezők elől. Az olasz Tg2 tévéhíradó készített velem egy interjút, amit aztán a RaiNews-on és a RaiPlay-en is leadtak.

Az újságíró arról mesélt nekem, hogy itt Moszkvában nagyon nehéz olyan olaszt találniuk, aki hajlandó megszólalni, még úgy is, ha biztosítják a névtelenséget és kitakarják az arcát. Hisz a félelem olyan járvány, mely gyorsan terjed… Nekem eszem ágában sincs elmenni innen. Maradok, hogy osztozzak az itt élők életében, örömeiben és fájdalmaiban. És tehetetlenségükben, szégyenükben, bűntudatukban.

Azon a napon, amikor orosz csapatok lépték át az ukrán határt, arra gondoltam, nyilvános imát szervezek a békéért. De miután konzultáltam néhány szerzetestársammal, rájöttem, hogy szörnyen meg vannak ijedve még csak a gondolattól is, hogy a templomban ilyet tartsunk. Ezért úgy döntöttem, hogy itthonról imádkozom, és saját Youtube-csatornámon közvetítem a rövid szertartást, amin végül körülbelül ötszázan vettek részt a képernyők mögül. Két nappal később, a félelmen felülkerekedve elkezdtük minden este megtartani ezt az imát a templomban. Egy kezemen meg tudom számolni azokat az ortodox papokat, akik nyilvános petícióval ítélték el a háborút és hívtak fel a békére. Alig pár órával azután, hogy üzenetük felkerült az internetre, több mint 200 hittársuk írta alá. Hasonló petíciókat jelentettek meg neves személyiségek a kultúra világából és más szakmákból.

Az oroszok és az ukránok pravoszlávok, hittestvérek, hisz őseik együtt kapták meg a keresztséget Kijevben, amelyet oroszul „az orosz városok szülőanyjának” hívnak.

Jövő héten (megj.: a magyar cikk megjelenésekor: ezen a héten) kezdjük mi, ortodoxok a Nagyböjtöt, mely a hívek számára nagyon fontos, komolyan átélt időszak. Meg fogjuk tudni állítani a háborút még előtte? Ha nem, hogyan tudunk majd vasárnap ukrán testvéreink szemébe nézni?

„Annak felismerésére hívjuk fel a párbeszéd ellenzőit – írják az ortodox papok nyilvános üzenetük végén –, hogy az erőszaknak nincs másik alternatívája. Csak akkor remélhetjük, hogy országaink vissza tudnak térni a szakadék mélyéről, amelybe néhány napja zuhantunk bele, ha képesek leszünk meghallgatni a másik felet. Adjátok meg magatoknak és mindannyiunknak, hogy a hitnek, a reménynek és a szeretetnek ezzel a lelkületével léphessünk be a Nagyböjtbe! Állítsátok le a háborút!”