Teremtésvédelem Ferenc pápa szerint: a Laudato si’ enciklika üzenete

Bármilyen nézőpontból közelítik is meg tudományukat, az ökológusok egyetértenek abban, hogy az ember problémalátása és véleményalkotása attól függ, mekkora ablakból, milyen széles keretben látja a környező világot. Ferenc pápa enciklikája, melynek legfontosabb szava az integrált vagy átfogó ökológia, éppen erre mutat rá.

Szakértő pápa?

Nemrég egy riporter arról kérdezett, miért beszél az ökológiáról a pápa, ha ennek nem szakértője. Kifejtettem, hogy azért beszél róla, mert az emberiség bizonyos szempontból próbálta már megközelíteni az ökológiai problémát, de úgy látszik, ez nem kielégítő, mert nem vezetett eredményre. Az egyház az ökológiai kérdés tárgyalásának elindításához is hozzájárult, amikor VI. Pál pápa az ENSZ első környezetvédelmi konferenciájára 1972-ben bölcs hangú üzenetet küldött. II. János Pál pápa pedig azt mondta, hogy az ember az egyház útja és az egyház az ember szakértője. Szóval nem igaz, hogy a pápa nem szakértő, csak más oldalról közelíti meg a témát.

Arra hív meg, hogy úgy tekintsünk erre a problémára, mint amely az egész embert és környezetét – kedvelt szóhasználatunkkal az egész teremtett világot – érinti. Nem fogunk rá megoldást találni, ha nem az emberi identitásunkból indulunk ki.

XVI. Benedek pápa ezt nevezte humánökológiának, amely az embert állítja a középpontba, de nem úgy, mint a világ korlátlan urát, hanem úgy, mint aki szeretne Istennel, embertársaival, önmagával és a teremtett világgal is rendezett kapcsolatot fenntartani.

Párbeszédben

Az apostoli konstitúció után az enciklika a második legmagasabb rangú pápai dokumentum. Az utóbbi két évszázad enciklikái a koruk számára legfontosabbnak ítélt kérdésekről beszéltek. A görög eredetű „enkükló”, „mindenkinek szóló” szóból származik, de a pápák általában a püspököknek, és rajtuk keresztül a keresztényeknek címzik ezeket. Most fordul elő másodszor, hogy enciklikát nem a püspököknek, a papoknak és a híveknek, hanem minden embernek írja a pápa. XXIII. János volt az első 1961-ben, a kubai válság küszöbén, amikor a béke nagyon törékenynek látszott, hogy a békéről szóló Pacem is terris enciklikáját minden jóakaratú embernek címezte.

Az egyház nyitását, párbeszédre való hajlandóságát mutatja az is, hogy az enciklikát a pápa két imádsággal zárja le. Az elsőt minden emberrel közösen tudjuk imádkozni, aki Istenben, a Teremtőben hisz. A második a Krisztusban hívő keresztények imája.

A pápa a bevezetésben XXIII. Jánostól kezdve mindegyik elődjének szentel egy-egy bekezdést, ahol kiemeli, mi a legfontosabb tanításuk a teremtés védelmében. II. János Pálnál például az ökológiai megtérés, XVI. Benedeknél pedig az emberközpontú ökológia. Nagy jele az ökumenének, az egység keresésének, hogy ezután két pontot szentel Bartolomaiosz pátriárkának, akit nagy tisztelettel idéz. Először fordul elő az 1054-es egyházszakadás óta, hogy a római pápa katolikus tanítóhivatali szintre emeli egy ortodox pátriárka gondolatait.

A tudomány és az egyház feladata

Az enciklika mondanivalóját tekintve rendkívül radikális. Ferenc pápa nem megy bele a hangulatkeltésbe, hogy komolyan veszélyben van-e a világ. Azt írja, hogy vannak résztémák, amelyeket a tudomány vitat, és ezekben az egyház nem akar döntőbíróként fellépni, de egyben arra kéri a politikusokat és tudósokat, hogy őszinte és közérthető vitát kezdjünk a témában, tehát ne engedjük, hogy az érdekek eltereljék a figyelmet a valós problémákról. Párbeszédben akarunk lenni a tudománnyal azért, hogy azt, amit a tudomány mond, más füllel meghallva, más nézőponttal kiegészítve segítsük.

Az egyház felkínálja aktív segítségét abban, hogy az emberek szívéig eljusson, hogy valamit tennünk kell. Úgy fogalmaz, hogy a tudomány felkínálta eredményeket lelki füllel kell meghallani.

Tehát oda kell figyelnünk a világra, hogy miről beszél, mit kérdez, és azt egy isteni, lelki, közösségi füllel hallgatni. Majd hozzáteszi, hogy ez nem elég, hanem fontos, hogy a meditálás gyakorlati cselekvéshez vezessen. Magában az enciklikában is vannak mély, szinte költői szakaszok, és vannak egészen konkrét részek, például, hogy a hulladékkal valami teljesen mást kellene kezdeni, mint eddig.

Radikális változtatás kell

Az egész enciklikán kilenc szempont húzódik végig. Ezek közül a legjelentősebb, amely újra és újra visszatér – mintha ezt szeretné a középpontba állítani –, az a gondolat, hogy egészen máshonnan kellene kiindulnunk, mint eddig. Radikálisan meg kellene változtatni a nézőpontunkat ebben a teremtett világban, mert bebizonyosodott, hogy az eddigi nem vezetett célra. Nem jó a nézőpont sem a közösségek és nemzetek szintjén, sem egyéni szinten.

Amikor az elmúlt időszakban a teremtésvédelemről beszéltem, látszott, hogy legtöbbször egyetértenek az emberek a téma fontosságával, de ezzel együtt mégis meg akarják védeni azt az életformát, amiben most élnek, és be akarják bizonyítani, hogy az jó úgy. A pápa így ír:

„Jelenlegi berendezkedéseinket még ökológiailag is megpróbáljuk megvédeni felszínes, álökológia megteremtésével, ami arra szolgál, hogy megnyugtassuk magunkat, hogy végül is az, ahogyan most élünk, az jó és tovább folytatható.”

Márpedig azt mondja a pápa: NEM!

Innentől kezdve a lelkiismeret-vizsgálatnak lett egy negyedik pontja. Immár nemcsak azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy milyen volt a kapcsolatom Istennel, milyen volt önmagammal, milyen volt az embertársaimmal, hanem ugyanilyen komolyan fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy milyen volt a kapcsolatom a teremtett világgal. Azt is meg kell gyónnunk, hogy milyen bűnt követtünk el ellene. Keresztény ember számára elég jól érthető szintemelése ennek a problémának.