Valentintól a hírzárlatig

Hiába telt el 7 vagy 5 év, bizonyos társadalmi kérdések ma is jelen vannak, helyenként egészen fölerősödve. Három rövid írás 2017-ből, illetve 2019-ből a közelgő Valentin-nap-adta apropón kiindulva.

Valentin-görcs

A hagyománynak nem kell több száz év, hogy kialakuljon. Én például múltkor azon lepődtem meg, hogy az adventi koszorú, melynek valódi karácsonyváró szimbolikájáról hittanos koromban is tanultam, csupán 1989 után terjedt el ilyen széles körben Magyarországon. A rendszerváltáskor pedig olyan hagyományok is megjelentek nálunk, amelyek nem feltétlenül, vagy csak áttételesen köthetőek a kereszténységhez. Nincs ez másképp a Valentin-nappal sem, amelyet történetesen február 14-én ünnepelnek ma már világszerte. Az ókorban meglepően két Szent Bálint is volt, akiket vértanúként kivégeztek, és bár egyiküket sem avatták hivatalosan szentté, mindkettejük emléknapját ugyanakkor tartják. (A Bálint-nap pedig ismert volt a magyarok körében is, mint időjárás-előrejelző, madáretető alkalom.) Az Angliából származó Valentin-nap azonban Terni Szent Bálint püspök legendáján alapszik, miszerint az epilepsziások és lelki betegek mellett a szerelmeseket (méghozzá a titokban házasodókat) is előszeretettel veszi pártfogásába.

A Valentin-nap lenne tehát manapság az egyetlen nap az évben, amikor a szerelmesek megemlékeznek egymásról? Idén valahogy teljesen eluralkodott a téboly a városon. Mindent elárasztottak a csokiszívek, virágok és egyéb romantikus kellékek. A metró zsúfolásig megtelt, és a jobb kávézókban csak óriási szerencsével lehetett asztalt szerezni. Mintha fél Budapest szabályos Valentin-görcsbe rándult volna. Hogy miért írok kissé gúnyosan erről a jelenségről? Talán azért, mert egy viharos, szürke, netán kirakatba képzelt párkapcsolatban ilyenkor mézes-mázas hangnemre váltunk, és egyetlen napra úgy teszünk, mintha közöttünk minden a legnagyobb harmóniában és boldogságban telne? Mindezt a közösségi médiában kiposztolva persze.

Hagyományok születnek, elfelejtődnek, de mégis, jobb lenne, ha nem abból teremtődne tradíció, hogyan kell egyetlen napig tökéletesnek tűnni!

Ha már ünnepelni érdemes, lehetne minél több nap ünnepi. És Szent Bálint maradhatna békében a lelki kórokkal küzdők mentsvára…

Kiüresedett képek

Minden az enyém, amiről csak képet készítek? Manapság a fényképező funkció minden telefon sajátja, már nem csak hivatásos fényképészek vagy művészek, hanem bárki bármikor fényképezhet. Akár 2000 képet is ellőhetünk egy nap mondjuk a Riviérán vagy a Copacabanán. A fotók egy része a közösségi oldalakon landol filterezve, hiszen egyik elsődleges célja a dokumentálás, a státusszimbólum bizonyítása: én itt jártam, megenged­hetem magamnak, ennyire jól érzem magam. De a legtöbb kép csak a tárhelyet foglalja, a kutya se néz rájuk többet. Nem is csoda: olyan mennyiség készül, ami már befogadhatatlan.

Több reklám is próbálta már fölhívni a társadalom figyelmét: ne csak a kis nyíláson, képernyőn keresztül, de a saját szemével is élje át a (tucattá vált) látványt! A fiatal korosztály egy egzotikusabb kiruccanás után talán már nem is találja olyan vonzónak az otthoni kiserdőt, a szép felhőket a vonatablakból, a szomszéd ház szecessziós ablakait…

Már nem is vesszük észre a szemet gyönyörködtető apróságokat, ha állandóan „fogyasztjuk” a látványosságokat.

Igaz, ezekből a látványosságokból is sokkal több belénk ivódik, ha hagyunk időt magunknak elmélyülni, földolgozni. Negyven éve az ember ritkán mehetett külföldre, sokkal élénkebbek az emlékek abból az időszakból, mert megbecsült volt az utazás, és azt követően évekig lehetett min nosztalgiázni. Ehhez képest én magam már húsznál is több országban jártam! Viszont amióta lustaságból és elvből nem fényképezem, az én memóriakockáim is sokkal élesebbek, meghittebbek. Ha már fényképezésre adom a fejem, szeretném megfontolni, miről készítek képet. Leggyakrabban a felhők, az ég és a Nap vagy a Hold viszonya szokott megragadni, ezeket olykor a fejemben raktározom, máskor alkalmam nyílik meg is „örökíteni”. A kép azonban sokszor nem adja vissza azt, amit személyesen nyújtott számomra a nézőpont. S bár „megörökítés”, semmi sem tart a földi világban örökké, a fénykép megfakul, a memóriakártya meg véletlenül letörlődik vagy megsemmisül…

Néha eszembe jut, hogy be kellene szereznem egy tekercses fényképezőgépet, hogy a majdani családi albumunkba értékes és kiemelt képek kerülhessenek, melyeket befogadható mennyiségben lehet megmutatni az utókornak.

Hírbuborék

Az internet világában, mikor azt hinnénk, az információk, hírek és tények áramlása milyen szabad, észre sem vesszük, hogy a közösségi oldalak és a keresőmotorok micsoda burokban tartanak minket. Minden hirdetés és ajánlott tartalom az alapján jön velünk szembe, hogy mire kattintottunk, mit olvastunk korábban.

Így lehetséges az, hogy a társadalom egyes részeihez csak az általuk preferált hírek jutnak el, anélkül, hogy érzékelnék a részben saját maguk által támasztott cenzúrát. Mit is jelent ez? Ha nem vagyunk elég figyelmesek, akkor egy idő után csak a saját buborékunkat építjük a neten, és nem tájékozódunk arról, hogy mi zajlik a világ azon részében, amely számunkra nem tetsző, elutasítandó, káros vagy ijesztő. Teljesen érthető módon az ember igyekszik megszabadulni attól, ami folytonos idegeskedésnek teszi ki.

Ha viszont a világunkban tudatosabban szeretnénk élni, szükségünk van a „nem egyoldalú” szellemi táplálékra is ahhoz, hogy ne lehessen olyan könnyen félrevezetni minket, vagy féligazságokat, álhíreket tényként elfogadtatni velünk. Ennek egyik vetülete a tudományos tézisek és innovációk megkérdőjelezése. Az interneten a sületlenségek sokkal hamarabb szárnyra kelnek, így terjed az a téves állítás, hogy az egyébként savas citrom lúgosító hatású. Fontos tehát több helyről tájékozódni, mielőtt valamit tényként fogadunk el.

Oroszországból indult el az a hullám, amely internetes kacsák (hoaxok) terjesztésével kezdte befolyásolni a nyugati világ tömegkommunikációját és webes felhasználóit. Azóta olyan blogokat, Facebook-oldalakat és profilokat hoztak létre világszerte orosz mintára, amelyek ontják magukból a félrevezető, nem ritkán káros ismeretanyagokat.

Az interneten pedig nem az számít, mi a valódi, hanem az, hogy mi a népszerű. Jelentős hatásokat értek el a politikai eszmék és propagandák internetes terjesztésével.

Ugyanígy a mostanában divatos ideológiák (például a nemek közti különbségek eltörlése) is széles rétegekhez – főleg tizenévesekhez – könnyűszerrel eljutnak.

Elővigyázatosnak és megfontoltnak kell lennünk abban, mikor mire kattintunk, és legyünk óvatosak azzal kapcsolatban, hogy a hozzánk eljutó tartalmak milyen forrásból és indíttatásból születtek! Lehet, hogy nem is észleltük még a körülöttünk létrejött információs buborékot.