Tarján Gabriella a Mécses Szeretetszolgálat elnöke munkatársaival együtt hiánypótló szolgálatot végez. Elítéltekkel leveleznek hosszú évekig, akiknek a külvilággal minden kapcsolatuk megszakadt. Ezek a levelek a reményt, olykor ...
Elviselni az elkerülhetetlen bizonytalanságot – Wirthné Diera Bernadett történész az ügynökaktákról
November 4-től bárki számára online elérhetők a kommunista állambiztonság nyilvántartásai az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) által kezelt www.nyitottaktak.hu honlapon. Mit is jelentenek az ügynökakták, és hogyan viszonyuljunk ezekhez a napvilágra került dokumentumokhoz? Interjú Wirthné Diera Bernadett történésszel.

Olvasási idő: 8 perc
1962: képkocka a Belügyminisztérium Filmstúdiójának az ügynökbeszervezés módszertanát, a technikai jellegű részleteket oktató filmjéből (fotó: Fortepan / BM Filmstúdió)
A társadalmi hatások kezelésére Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szakértői testületet kért fel, amelyben történészek, szociológus, pszichológus és lelki gondozó is helyet kapott. A hat fős grémium tagjai közösen dolgoznak ki szakmai ajánlásokat a múlt feldolgozásának segítésére. Egyikük, Orvos-Tóth Noémi szerint lesznek családok, amelyeknek át kell írniuk a saját történetüket, és identitáskrízis is előfordulhat, mert a felszínre kerülő titkok megrendíthetik a szülőkbe, nagyszülőkbe vetett hitet. Az Új Város részéről Wirthné Diera Bernadett történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) munkatársával Szalma R. Botond beszélgetett erről a szerteágazó és szenzitív témáról.
Hogyan érdemes megközelítenünk ezt a kérdéskört?
Egy diktatúra működése komplex folyamat, számos érdekkel és egymásra ható személyi viszonyokkal. Fontos hangsúlyozni, hogy ne csak az ügynökök személyén keresztül próbáljuk megérteni a történteket, hiszen ők a belső hálózatban csupán egy kategória voltak. Mellettük létezett nem szerződéses állomány is, akik tevékenységének semmilyen nyoma nincs! Nekik munkájukból, társadalmi helyzetükből adódóan „hivatalból” kellett információkat szolgáltatni az állambiztonság számára. Gondoljunk csak egy házmesterre, aki rálát a lakók életének számos eseményére, észreveszi, ha valahová idegenek érkeznek, csupa olyan információ birtokában van, amiről egy diktatúra – ami a társadalmat totális megfigyelés alatt tartja – tudni akar. Engem mindig megdöbbent, amikor azt tapasztalom, hogy a közbeszédben gyakorlatilag nem esik szó azokról, akik „hivatalból” működtek együtt állambiztonsággal, csak azokra irányul figyelem, akiket ilyen-olyan módon rábírtak a titkos együttműködésére. Látni kell, hogy a hatalom részéről az emberek kontrollálásának igénye mindent felülírt, és minden lehetséges forrásból gyűjtötték az állampolgárokra vonatkozó információkat.

Wirthné Diera Bernadett (fotó: Váci Egyházmegye)
Mindenki jelentett, aki a nyilvántartások szerint az elnyomó rendszer része lett?
Nincs erről adatunk, egyszerűen azért, mert a nyilvánosságra került iratok hiányosak és töredezettek, ezért nincs rálátásunk az egészre. Tudunk olyan esetekről, amikor a beszervezés után valaki megtagadta a további együttműködést és nem adott jelentést. Arra is van példa, hogy beszervezés után „dekonspirálta” magát az illető, azaz elmondta a barátainak, hogy milyen feladattal bízták meg – így megszűnt a lehetőség az információszerzésre, tehát kizárták a hálózatból. Számos estben azért nem maradtak meg jelentések, mert maga az állambiztonság semmisítette meg, mivel már értéktelennek ítélték őket. Erről azért a legtöbb esetben vezettek nyilvántartást, így legalább azt tudjuk, hogy egyes dossziék miért nincsenek meg. A meglévő hálózati jelentéseket pedig forráskritikával lehet és érdemes kezelni.
Mit bizonyít a 6-os karton megléte?
A 6-os karton a hálózati nyilvántartásba vételt igazoló dokumentum, csupán arról tanúskodik, hogy az állambiztonság együttműködőként tekintett valakire. A hatos karton egyik oldalán a személyi adatok szerepelnek, a másik oldalon pedig a beszervezést végző operatív tiszt neve, rendfokozata, a beszervezés dátuma és a foglalkoztatás célcsoportja. A további kutatáshoz adhat támpontot, ha B- vagy M-dosszié számot találunk. Önmagában, csak a 6-os karton alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a kartonon szereplő személy végzett-e, és ha igen, akkor milyen tevékenységet.
Mi az ügynöki együttműködés leghitelesebb forrása?
A beszervezési dosszié (B-dosszié) a hálózati együttműködés leghitelesebb forrása, mivel a személyre vonatkozó összes anyagot, a beszervezést megelőző felkészülési időszakot, a leendő hálózati személyről készült környezettanulmányokat és a beszervezési (titoktartási) nyilatkozatot is tartalmazza. A B-dosszié bepillantást nyújt a hálózati személy és a kapcsolattartó tiszt, az úgynevezett tartótiszt együttműködésébe, vagy utal annak problémás részeire. Talán nem véletlen, hogy ebből az irattípusból került a legkevesebb az ÁBTL kezelésébe. Pontos számot 2027. február 25-e után tudunk mondani, mert addigra kerülnek adatbázisba a B-dossziék. Az arányokat tekintve már most kijelenthetjük, hogy 1945 és 1990 között legalább 150.000 embert szerveztek be, napjainkig mintegy 25.000 hatos karton és 9.000 beszervezési dosszié került a levéltár kezelésébe. Ezek a számok világosan megmutatják tudásunk határait. Számtalan módon alakulhatott a beszervezés utáni kapcsolat. A történeti kutatás a különböző típusú együttműködési formákat széleskörűen feltárta, ennek irattári lenyomatait mutatja be többek között Kónyáné Kutrucz Katalin és Petrikné Vámos Ida Ügynöksorsok című kötete.
Milyen következményei voltak az együttműködés megtagadásának?
Ez attól is függött, hogy mikor történt a beszervezési kísérlet. Egészen más retorziós eszközökkel nézett szembe az, aki az ötvenes években, vagy az 1956-os forradalom utáni megtorlás idején mondott nemet, mint az, aki a hatvanas-hetvenes években utasította vissza az együttműködést.
Sokszor nem látható módon nyúltak a „renitensek” után, de az egyén tudta az okát annak, hogy miért gátolták iskolai tanulmányait vagy szakmai karrierjét.
A következmények súlyosabbak is lehettek, biztosan tudok olyan esetről is, amikor valakit perbe fogtak és meghurcoltak azért, mert nemet mondott a besúgásra.
És mit takar az M-dosszié?
A munkadosszié (M-dosszié) a hálózati személy által adott jelentéseket tartalmazza, amelyek közül csak az ügynök kézírásával megmaradtak tekinthetők egyértelműen hitelesnek. Az operatív tiszttel történt találkozókon elhangzott szóbeli információkat sok esetben a tiszt utólag írta vagy íratta le. Az akár többszörös áttétel után rögzített információk már joggal vethetnek fel kérdéseket: vajon úgy és azt mondta-e, vagy egyáltalán mondta-e az ügynök?
Hol került sor ezekre a titkos találkozókra?
Legtöbbször nyilvános helyeken, kávézókban vagy „fedett” lakásokban. Utóbbiakat az állambiztonsági szervek bérelték abból a célból, hogy zavartalan és jól dokumentálható körülmények között kerüljön sor az információk átadására.
Hogyan érdemes az érintett egyházi személyeknek az „átkosban” elkövetett bűneikhez és gyarlóságaikhoz viszonyulnunk?
Az egyházi közösségekben is szükség van olyan fórumokra, ahol őszinte párbeszéd kezdődhet a múltról. Az evangélikusok már 2005-ben létrehoztak egy tényfeltáró bizottságot, amely az egyház kommunista állambiztonsággal való kényszerű együttélését és érintettségét kutatja. A bizottságban történész, levéltáros, jogász, teológus és mentálhigiénés szakemberek dolgoznak együtt. A levéltári dokumentumok szisztematikus feltárást és az érintettek megszólaltatását egyaránt feladatuknak tekintették, így kialakították a múltfeldolgozás egy sajátos útját. A két évtizedes szisztematikus feltárás eredményeit a Háló című sorozatukban jelentették meg. A szembenézésről és a feldolgozás lehetőségeiről írt Joób Máté evangélikus lelkész 2024-ben megjelent könyvében, ami arról szól, hogy ő hogyan szembesült az édesapja hálózati tevékenységével. A feldolgozás jó irányának tartom ezt, amikor több tudományterület képviselői minden érintett irányában tisztelettel és empátiával törekszenek arra, hogy megértsék cselekedeteik mozgatórugóit.
Úgy tűnik, hogy az evangélikusok által kidolgozott módszert az egész társadalom számára felajánlják, és remélhetőleg megkezdi működését az a testület, ahol pszichológusok, történészek segítik az egyéneket és közösségeket a feldolgozásban.
Empátiára van szükségünk, ítélkezés-mentességre és jó értelemben vett információgyűjtésre. Amennyiben van érintett családtagunk, akkor próbáljuk egyben látni az ő személyiségét, ne hagyjuk, hogy az állambiztonsággal való együttműködés uralja az emlékeinket. Sok esetben már nem tudunk személyesen beszélgetni a családtagunkkal, és nekünk csak egy 6-os karton marad, ami mögött – adott esetben – semmilyen más információval nem rendelkezünk. Nagy feladat ezzel a „tudatlansággal” szembesülni, pláne elfogadni. Komoly munkát igényel, leginkább önmagunkon, hogy el tudjuk viselni az elkerülhetetlen bizonytalanság okozta feszültséget.
Mit szoktál mondani azoknak az ismerőseidnek, akik ezekben a hetekben kérik ki a témáról a véleményedet?
Az elmúlt 30 évben a történész szakma letett annyit az asztalra, hogy aki akar, az részletes, strukturáltabb ismereteket szerezhet a témában. Nem az a kérdés, hogy tartós nyomás hatására megtörünk-e, hanem az, hogy ma mit kezdünk ezzel. A hálózati személyek sebeket kaptak és okoztak.
Egy család meghurcoltatása, vagyonának elkobzása vagy valamelyik tagjának titkosszolgálati együttműködése több nemzedék életére is hatással lehet, mert az elhallgatott történetek nem feltétlenül tűnnek el az érintettek halálával.
A történész, a pszichológus és a lelki gondozó szakmának ezért érdemes most szorosan együttműködnie annak érdekében, hogy gyógyuljanak a szétzilált társadalmi szövetek. Sok múlik azon, hogy milyen irányba mennek ezek a traumafeldolgozások, amelyeket a családban vagy egy szűkebb, bizalmi közösségben érdemes elkezdeni.
***
Hálózati kisokos [Új Város gyűjtés]
Ki minősült hálózati személynek?
A 2003. évi III. törvény 1. paragrafusának 2. bekezdése 5. pontja szerint „hálózati személy az a személy, aki az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült.”
Hogyan zajlott a beszervezésük?
A beszervezést kétféleképpen hajtották végre: gyors módszerrel vagy fokozatos bevonással. Gyors módszer alkalmazása esetén az operatív tiszt az első találkozáskor meggyőzte a jelöltet a titkos együttműködés szükségességéről. Fokozatos bevonás esetén személyes kapcsolatot létesített vele, és az állambiztonsági munkához kapcsolódó részfeladatokat adott neki. A beszervezés kivitelezése attól függött, hogy az illető hogyan hajtotta végre ezeket a feladatokat.
Hol került sor ezekre az alkalmakra?
A jelöltet úgy kellett a beszervezés helyére „irányítani”, hogy az se benne, se a környezetében ne keltsen gyanakvást. Terhelő adatok alapján történő beszervezés esetén kézenfekvő volt egy idézés, útlevélért folyamodáskor pedig behívás személyes átvételre.
Mi számított terhelő adatnak?
Például az, ha valakiről büntetőeljárás kezdeményezésére alkalmas adatok álltak a szolgálat rendelkezésére, illetve olyan információkat tudtak róla, amelyek felhasználása a jelölt anyagi vagy erkölcsi érdekeit súlyosan veszélyeztették, mint a házasságtörés vagy a homoszexualitás.
Milyen okai voltak még a beszervezéseknek?
Hazafias alapon vették rá az együttműködésre azt a személyt, aki eszmei, politikai beállítottsága alapján vállalta az állambiztonsági munkát, továbbá anyagi érdekeltség is alapja lehetett a beszervezésnek. A vonatkozó szabályzat megfogalmazása szerint: „Olyan anyagi és egzisztenciális érdekek, igények vagy szükségletek részben vagy egészben való teljesítésének a felajánlása, amely a jelöltet a titkos együttműködés vállalására ösztönzi, vagy készteti”. Ez magasabb beosztásba jutáshoz segítést, felsőfokú intézménybe történő felvételt, Nyugatra utazások lehetővé tételét jelentette.
Mire használta a szovjet típusú diktatúra a hálózati személyeket?
A rendszer arra használta a köznyelvben ügynöknek nevezett embereket, hogy megfigyelje és elhallgattassa azokat, akik veszélyt jelentettek a működésére. A hálózati személyek három alapkategóriába voltak sorolhatóak: informátor, rezidens, ügynök. Az informátor megbízható, a rendszerhez hű személy volt, egyfajta külső megfigyelő. A rezidens az állambiztonság titkos munkatársának számított. Erre nem mindenki alkalmas: magas érzelmi intelligencia és aktív nyelvtudás is szükségeltetett hozzá. Mindannyian szervezett keretek között segítették az állambiztonsági szervek munkáját, az operatív tisztek utasításait végrehajtva.
Források: Ügynöksorsok – Ügynök? Sorsok? A hálózati lét sokfélesége és a megismerés korlátai (2017), a Zarándok Plusz podcast november 3-i adása, lutherkiado.hu, ugynokaktak.hu, nyitottaktak.hu.
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: nyitókép: Fortepan / BM Filmstúdió; belül: Váci Egyházmegye
