Carlo Acutis az édesanyja szavaival: új könyvünkről

„A te lelkedet is tőr járja át…” (Lk 2, 35). Amíg Antonia, Carlo Acutis édesanyjának fiáról írt könyvét olvastam, az agg Simeon prófétai szavai jutottak eszembe, melyet Máriának mondott Jézus templomi bemutatásakor, előre jelezve Mária anyai fájdalmait, amelyet Fia szenvedése és halála miatt kell átélnie. Máriának, mint Jézus Anyának, s egyben Jézus követő tanítványnak végig kellett járnia Krisztus példája nyomán a saját kiüresedésének útját. Ez a teljes kiüresedés a legmélyebb lelki szegénység. A kereszt tövében teljesedik be Simeon jövendölése, amely nem csupán a szenvedés tényét, de annak értelmét, célját is előre feltárta: „…hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”

A 2020. október 2-án boldoggá avatott Carlo Acutis édesanyja, Antonia is Máriához hasonló anyai drámát élt át, amikor 15 éves gyermekét egy gyors lefolyású leukémiás megbetegedés következtében, hirtelen elveszítette. Ez a könyv ennek az édesanyának, Antoniának a tanúságtétele, aki végig kísérte haldokló fiát utolsó óráiban, aki átélte a megtörtség, az elhagyatottság és az elszakítottság mélységes fájdalmát, amely gyökerestül megváltoztatta az életét. Egy olyan anyának a tanúságtétele ez a könyv, akinek fia születése előtt nem volt hite és nem élt különösebb lelki életet, de fiának Istennel való kapcsolatában, életszentségében és szenvedésében mégis Jézus lábnyomait vélte felfedezni, mely Istenhez vezette őt, s megmutatta számára, hogy idejét miként éljen az örökkévalóság fényében. Ez a könyv egy anya visszaemlékezése és tanúságtétele arról, hogy miként fedezte fel fia rendkívüli lelki mélységének titkait, melyek számra is új távlatokat nyitottak, hiszen segítettek megvilágítani az evangélium üzenetének aktualitását és megérteni az Egyház tanításának szépségét. Ez a könyv tehát egy tanúságtétel, egy anya tanúságtétele, melyben fia lelkiségének és életszentségének legfontosabb alkotóelemeit foglalja össze.

A következőkben Carlo Acutis lelkiségének négy legfontosabb alappillérét mutatom be édesanyja könyve nyomán a teljesség igénye nélkül, mely talán segíthet megvilágítani számunkra ennek a 15 éves, boldoggá avatott fiú szívének gazdagságát.

Életszentség

Carlo Acutis életszentségének híre halála után csakhamar futótűzként terjedt. Istennel való mély kapcsolata, az emberek iránt való szeretetteljes viszonyulása és a szenvedés nehéz óráiban is megmutatkozó hite Jézus mély vágyának visszhangját keltette sokakban: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5, 48) Jézus mindannyiunknak szóló felhívása nem kevesebbre, mint a szentté válásra hív meg bennünket. Carlo Acutis lelkiségéből feltárul számunkra, hogy az életszentség nem egy messzi, elérhetetlen cél, hanem egy dinamikus, folyamatos úton levés, haladás a Krisztushoz való formálódás ösvényén, hiszen Krisztus maga az Út, Akin keresztül az mennyei Atyához juthatunk. Az életszentségre való meghívás nem csupán a szerzetesek és papok kiváltsága, akiknek több idejük és terük van az Istennel való kapcsolatra.

Az életszentség minden keresztény legfőbb feladata, mely lehetséges a hétköznapi tevékenységeink és kötelességeink mellett is, hiszen az Isten ismer minket, és abban életállapotunkban akar egyre jobban velünk lenni és tökéletessé tenni, amiben most jelenleg élünk.

A szeretet az, ami megváltoztat: a hétköznapi dolgok továbbra is hétköznapinak tűnnek, de amikor szeretettel végezzük őket, rendkívülivé válnak.

Szenvedés

Carlo Acutis Jézus iránti lángoló szeretetéről a szenvedésében tett leginkább tanúságot. Fia küzdelmeit látva Édesanyja ekkor fedezi fel a kereszt értelmét: „De ha megtehette volna, hogy szenvedés nélkül vált meg minket, akkor miért választotta a halált, ráadásul a kereszthalált? Az egyetlen válasz, amire rátalálok, hogy Jézus csak szeretetből fogadta el ezt az erőszakos halált. És én is, Isten titokzatos tervei szerint arra vagyok meghívva, hogy átöleljem ezt a keresztet Krisztussal.”1 Krisztus áldozata radikálisan megváltoztatja és értelemmel tölti meg a halálról és a szenvedésről alkotott elképzeléseinket. Keresztényként el kell köteleződnünk az élet igenlése mellett, a keresztény hit számára nincs életre méltatlan élet. A keresztény hit nem rohan bele a halálba és a szenvedésbe, nem keresi azt, ám tudja, hogy szenvedés nélkül nem jut el az élet a maga teljességére, s bezárja maga előtt önnön beteljesülésének ajtaját. A szenvedés megtapasztalása az egyetlen út, melyen keresztül megérthetjük az életet a maga mélységében, szépségében és a Krisztus halálából és feltámadásából fakadó reményben.

Halál

Mindennapi életünk tapasztalt valósága felgyorsult világunk a halál és a szenvedés fogalmát tudatosan kiiktatni szándékozó, illetve azt materialista módon bagatellizáló törekvése. A fogyasztói kultúra az egészséget és a fiatalságot használja fel eszközül saját gazdasági céljainak elérésére, elhomályosítva ezzel az ember transzcendentális távlatba nyúló egzisztenciáját. Ám az élet mindennapos küzdelmei, egy szeretett személy elvesztése, vagy akár a most aktuálisan kibontakozó világjárvány tapasztalata mégis kardinális kérdések feltételéhez vezetik az embert. Olyan szituációk ezek, amikor hívők és nem hívők egyaránt ugyanazokat a kérdéseket teszik föl:

Mi a halál? Hová tartok? Beteljesül-e valaha is tapasztalt valóságunk töredékessége? Értelmet nyer-e az életem valaha is a sokszor tapasztalt, látszólagos értelmetlenségben?

Carlo Acutis sokat elmélkedett a halál valóságáról, megérezve, hogy az ő életében a vártnál korábban fog elérkezni az átlépés az örök életbe. „Isten eredeti tervében nem szerepelt a halál, mert a halál egy negatív valóság, míg Isten az élet és a jó dolgok Istene. Ennek ellenére a halál létezik, tény, de Istennel együtt is át lehet élni.”2 A halált soha sem önmagában szemlélte, hanem a krisztusi megváltás és az örök élet fényében, s mindig reménnyel tekintett rá: „Nem tekinthetjük a halált mint mindennek a végét. Nem a vég. Nem az összeomlás. Nem fatális végkövetkeztetés. Hanem az átlépés a társöröklétbe. Ha ezt a világot átmenetnek tekintjük, ha úgy viselkedünk benne, mint ami ideiglenes, ha a fentiekre vágyunk, ha létünket a túlvilágra építjük, akkor minden a helyére kerül, kiegyensúlyozott lesz, irányt nyer és reménnyel telik meg. Ha a holnapra, mint egy előkészítendő közeljövőre tekintünk, akkor belép a játékba a lelkiség egyik legfontosabb erénye: a remény. A remény nem költői érzületként, nem érzelmes fordulatként és nem is mint menekülés a felelősségvállalás elől, hanem ami valójában: a második teológiai erény, amit magként megkaptunk a keresztségben.”3

Eucharisztia

Az Eucharisztiában valóságosan jelenlévő Jézussal való személyes, mély kapcsolat volt Calro Acutis lelkiségének alapja. Ez kötötte szorosan össze őt az Egyházzal, melynek szintén csúcsa és forrása az Eucharisztia. „Az Eucharisztia rámutat, hogy az egyház és az emberi nem jövője Krisztustól függ, ő az egyetlen igazán szilárd szikla, semmi más. Krisztus győzelme tehát az, ha Krisztus népe hisz az Eucharisztiában, ünnepli és belőle él.” Ezt a számára igen kedves mondatot a 2005-ös püspöki szinódust előkészítő dokumentumban találta. Az Eucharisztia utáni szeretete másokat is megérintett, és édesanyjával kezdődően sokakat segített, hogy felfedezzék: „Az Eucharisztia Krisztus, igazi Isten és igazi Ember. Az Élet kenyere Krisztus. A mennyből alászállott kenyér. Az Örökkévalóságból az időbe. Az Égből a Föld bolygóra. Leszállt: fentről lejött. A fent megnyílik az idők beteljesedésével és kommunikál a lenttel. A Szentáldozás: az élet lényeges és lényegi injekciója a létbe. Összefoglalva: Jézus lényegileg van jelen Testben, Vérben, Lélekben és Istenségben, a kenyér és a bor színe, megjelenése alatt.”4

A könyv hamarosan megrendelhető itt: https://ujvarosonline.hu/konyvek/antonia-salzano-acutis/a-fiam-titka/carlo-acutis-eletszentsege-es-lelkisege

¹ Acutis, A. S.–Rodari, P., A fiam titka. Carlo Acutis életszentsége és lelkisége, Új Város, Budapest 2022, 45–46.
² Uo. 35.
³ Uo. 36-37.
⁴ Uo. 278.