Az anyaságom új utakra hív

Amikor az ember lánya – esetleg sok-sok év tanulás és munka után – hirtelen egy gyerekektől nyüzsgő, folyton változó és kiszámíthatatlan élethelyzetbe cseppen, vérmérsékletétől, neveltetésétől és egyéni lelki kincseitől függően reagál.

Mirtill, aki tanárból lett dúla, majd képzésben lévő szülésznő

Az anyaságomat a folyamatos kihívás, újratervezés és elengedés jellemzi. Jól érzem magam benne, ahogyan tanárként is jól éreztem magam. Bár nem hiányzott semmi, az életem történései új utakra hívtak. Nem kerestem a dúlaságot, a dúlaság talált rám. (Dúla: olyan asszonytársi segítő, aki fizikailag, lelkileg és információval támogatja a nőket a várandósság és a szülés alatt és után.  – szerk. megj.) Követtem azt az utat, amit a szívem diktált és az átélt élmények vezettek. Azt hiszem, az alapkészségeket már a születésemkor megkaptam hozzá, és korábbi hivatásomban, tanárként is dúla voltam: az embertársakkal való törődés, figyelem nem szakmához kötődő. Békés Emőke kétéves dúlaképzése ebben csak megerősített, a dúlai hivatásom pedig megérlelte bennem a továbblépést, így jövőre már diplomás szülésznő is leszek.

_{„A dúlaság alapkészsége az embertársakkal való törődés, figyelem.” (képünk illusztráció)}

A környezetem szerencsére kíváncsisággal, támogatással reagált erre a váltásra. Biztos volt olyan is, aki nem jósolt nagy jövőt, de én bíztam benne, hogy ha a nekem kijelölt úton vagyok, akkor a pozitív megerősítések, kapcsolódások megmutatják. Ha pedig mégsem erre kellene mennem, akkor a csalódások. Ma persze már a családoktól jövő visszajelzések is hatalmas erőt és kitartást adnak.

Örök egyensúlyozás az életünk. A nehézségekben nagy védőhálót jelentenek a dúlaköri, baráti, családi közösségeim, de járok esetmegbeszélőre, szupervízióra, és az önismereti munkát is fontosnak tartom. Nagyon sok támogatást kapok a családomtól, beleértve a gyerekeket is. Ők belenőttek az én hivatásomba, nekik az a természetes, ahogy dolgozom. Ha úgy érezem, hogy nem jó nekik, akkor átrendezem a feladataimat, amik tervezhetőek. Ebben nagy előny, hogy a magam ura vagyok. A férjem támogatása nélkül nem is tudnám gyakorolni a dúlai hivatást, de nem is lenne értelme számomra.

Lilla, aki orvosként vegán családot nevel a Youtube-on

Nagyon szeretek édesanya lenni, bár ez a legnehezebb szerepem az életemben, mégis ez teljesít ki, és ez érlelt meg leginkább: önzetlenebb és asszertívebb lettem. Minden kisbaba után új emberré válunk: egy-, két-, háromgyermekes anyává. Én minden gyermekem születése után belekezdtem valami újba, amitől több lettem. Noha az ész érvek inkább azt diktálnák, hogy a kevesebb idő miatt redukáljam a teendőket, nekem az ellenkezőjére volt igényem.

A nagyfiunk születése után kezdtem futni, amitől sokkal erősebb, sportosabb lettem. Az első kislányunk születése után már maratonokat futottam, amitől a mentális erőm, önbizalmam lett erősebb. És a harmadik baba megszületése után kezdtem el kinevelni magamból azt a vállalkozót, aki lenni szeretnék. Aki abból él, amit a legjobban szeret és tud a világon: hogy édesanya, méghozzá vegán családot nevelő anyuka.

Nagyon féltem elindítani a Vegán családot nevelek Youtube csatornát: 38 éves fejjel legyek youtuber? Körbe fognak röhögni… Nem értek a digitális világhoz, a kütyükhöz, életemben nem készítettem videót, csak a gyerekeimről.

Azonban úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy a félelmeimre, meg a kinevetéstől való aggodalmaimra hivatkozva bele se kezdjek abba, amit fontosnak érzek: tudományosan megalapozott tényekkel gondolkodni a vegán életmódról és a növényi étrendről.

Mielőtt belekezdtem volna, olvasgattam, videókat néztem arról, hogyan kell videózni. De valójában amíg egy videót sem csinálsz, nincs miből megtanulnod, hogyan lehetne jobb. Minden feltöltésből tanultam valamit, és ez a mai napig így van.

_{„Lehet teljes értékű növényi étrenden egészséges, nem lemondó életet élni .”(képünk illusztráció)}

Az elején csak a férjem tudott róla, ő támogatott, hogy vágjak bele. Később a többi családtagommal is megosztottam, de ők még most is csak hobbinak tartják, egy új hóbortnak, ami majd lecseng. Persze maga a téma is elég stigmatizált, hiszen ez a vegánság a tágabb környezetet is érinti.

De éppen azért hoztam létre ezt a csatornát, hogy információkat adjak a magyar családoknak arról, hogy lehet teljes értékű növényi étrenden egészséges, nem lemondó életet élni. A misszióm fontos eleme az orvosi esküm is, hogy a lehető legjobb tudásommal szolgáljam az emberek egészségét. De az is motivál, hogy felelősséget vállaljak a gyermekeim jövőjéért, valamint, hogy példát mutassak nekik: kellő alázattal, kitartással, tudásvággyal és szorgalmas munkával bármit elérhetnek. De a legtöbb erőt az önmagamba és a Jóistenbe vetett hitem adja.

Igyekszem nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani az akadályoknak, hanem a folyamat természetes velejárójaként felfogni őket. Ez persze nem mindig megy könnyen a perfekcionizmusom miatt. De biztos vagyok benne, hogy ezeken túllendülve – mint egy szuperhős – új szupererőkkel haladok tovább, mert megerősítenek.

A legkisebb gyerekem még kicsi, a videók készítése közben a hátamon vagy a kezemben van. Amikor alszik, akkor vágom a videókat, éjjel írom a szöveget a posztokhoz. De van, hogy háromszor is nekiállok egy videónak, ha épp úgy igényelt a baba. Nagy tervem, hogy könyveket jelentessek meg a vegán családdá válás témakörében. Gyermekek részére is tervezek könyvsorozatot, több csoportos és személyes szolgáltatáson is gondolkozom. Biztos vagyok benne, hogy ebben a témában mindig lesz újabb és újabb ötletem.

Anna, aki közgazdászként a teremtésvédelemben mélyült el

Amikor anya lettem, úgy éreztem, a munkahelyi rendszer után nagyon leszűkült a tevékenységem hatóköre. Nem a társaság hiányzott elsősorban, hanem az, hogy kifelé valami értéket tegyek hozzá a világhoz. Azt hiszem, nekem nem való az, hogy évekig ki se lépjek – gondolkodás, közösségi tevékenység vagy munka szintjén – a családom keretei közül. Fokozatosan érkeztem meg az anyaságba. A második fiamnál éreztem azt, hogy igényem lenne az anyaságomhoz kapcsolódó, de nem szorosan a gyermekgondozás témakörében megjelenő kiegészítő tevékenységre, így talált meg a zöld téma (katolikus szakzsargonnal teremtésvédelem) is.

Mivel ez a terület elég népszerű kismamák és nem kismamák között is mostanában, először a plébániai közösségben kezdtünk mozgolódni hasonló igényű anyákkal: egy plébániai teremtésvédelmi  munkacsoport alakítottunk, elvégeztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete által hirdetett ökokör képzést, és azon dolgozunk, hogy a plébániai programok – farsang, bál, táborok stb – minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak, illetve egyéb teremtésvédelemmel kapcsolatos programokat szervezünk: gardróbcsere, zero waste csoport, stb.

_{„Azon dolgozunk, hogy a programok minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak.” (képünk illusztráció)}

Ha nem ebben találok hivatást, könnyen lehet, hogy valami más közösségi vagy civil irányba köteleződtem volna el, de persze az is igaz, hogy az ezen a területen tett erőfeszítések közvetlenül a gyerekeim érdekét is szolgálják.

Férjem eleinte kétkedve fogadta, hogy egyre jobban beleásom magam, de hamar nagy támogatóm lett. Most már gyakran tőle kapok ötletet vagy megoldási javaslatot. Azt látom, hogy a környezetem annak megfelelően ítéli furcsának vagy nem furcsának az új dolgaimat, hogy az illető maga mennyire tartja fontosnak a klímatémát.

A kis gyerekek és a széles családi kör mellett annyira dinamikus a családi életünk alakulása, hogy csak lazán tudok elköteleződni egy-egy téma mellett. Amikor újra babát vártam vagy éppen visszamentem a munkahelyre, akkor lazítottam a szálakon, és ha már úgy éreztem, megint van szabad kapacitásom, felvettem egy-egy elhagyott szokást.

Motivál, hogy a zöld dolgaim a családomat is szolgálják.

Mivel a plébániai teremtésvédelmi közösségben sok az anyuka, többnyire a programok, kezdeményezések is gyerekbarátnak mondhatók. A férjem támogatása sokat segít, de ez egyértelműen inkább az én ügyem.

Olyan gyorsan fejlődik ez a zöld terület, hogy biztos vagyok benne, hogy amit most mások furcsállnak, éveken belül már megszokott lesz. Nagyobb gyerekek mellett ugyan több időm lesz civil vagy közösségi részvételre, ugyanakkor az a hiányérzetem, amit kifejezetten a kisbabával való bezártság szült, betelik, ha visszatérek dolgozni, így azt feltételezem, a programok szintjén visszább húzódok majd az efféle tevékenységtől.

Andi, aki jogászként családi életre neveléssel és illóolajokkal foglalkozik

Nekem az anyaság egész fiatalon vágyott állapot volt: mindig sok gyereket szerettem volna – végül nyolc gyermekünk született –, és a társamat is így kerestem. Az Úr kegyelme, hogy olyan férjet adott mellém, aki maga is nagycsaládot szeretett volna, és a feleségében is szeretve szereti az anyát! Számomra az anyaság maga az élet, ha a feladataim, vágyaim között kell rendet raknom, mindig elsődleges rendezőelv! És ez sokszor nehéz, fárasztó, kevésbé kényelmes, és felülír egy csomó olyan dolgot, amiről azt hiszem, most van itt az ideje, de mégsem…

Amikor a gyerekek nagyobbak lettek, úgy éreztem, kezd megérni az idő arra, hogy kicsit nyitni kezdhessek olyan dolgok felé, amik érdekelnek: ekkor jött szembe velem a Családi Életre Nevelés képzés és az illóolajok. Szinte egyszerre érkeztek az életembe, és az a csodás, hogy mindkettő egészen mást ad, remekül kiegészítve egymást! Mindkettő szívügyem, csak kicsit máshogy!

Úgy érzem, a CSÉN-ben hiteles tudok lenni a fiatalok számára, hiszen 17 év gyereknevelés alatt sok mindent megéltünk: hideget, meleget, örömet, traumát és nagyon fontosnak érzem, hogy ezt a fiatalok elé élhessem. Ha csak annyiban tudok segítségükre lenni, hogy értéket közvetítek számukra egy remekül működő csapaton keresztül, már a helyemen vagyok. A CSÉN képzés tanfolyam keretében zajlik és én nagyon élvezem, hogy tanárok között lehetek. Próbálom ellesni azt a sok praktikát, amit ők nap mint nap alkalmaznak az ifjúság nevelésére! Sok mindent „viszek haza” ebből, és maga képzés is olyan támogató tud lenni egy-egy hétköznapi családi helyzet megoldásában, hogy ezért sok hála van bennem.

_{„Nemcsak illatosak, hanem a segítségünkre is lehetnek.” (képünk illusztráció)}

Az illóolajozás ennél kicsit önállóbb terület: itt akkor és úgy képzem magam, ahogy belefér. Az illóolajokért régóta rajongok az illatok miatt! De nemcsak illatosak, hanem az élet szinte minden területén segítségünkre is lehetnek, de ehhez bizony tanulnunk kell: mit, mire, hogyan! Ennek megtanulásában segítem a hozzám fordulókat. Nagyon szeretek kapcsolódni az emberekkel, és külön öröm olyanokkal találkozni, akik maguk is gyógyítók szeretnének lenni a családjukban. Mivel nagyon érdeklődő és az új ismeretekkel kapcsolatban igen lelkes alkat vagyok, sokat kérdezek mástól: ki hogyan csinálja, honnan tanulja. Amire szükségem van a munkához, ahhoz kapok segítséget egy jól működő, fiatalos és lelkes csapaton keresztül! A közös munka erősíti a személyiségemnek azt az oldalát, ami kicsit háttérbe szorult az itthon töltött 17 év alatt.

A férjem támogatása nélkül esélytelen lett volna bármit lépnem. Ő rögtön buzdított és örült, hogy hosszú idő után olyan dolgokra leltem, amik rólam is szólnak. El sem tudom mondani, .mennyire jól esik látni, hogy ő is szívügyének tartja, ami most nekem fontos. A gyerekek nehezebben fogadták el, hogy anya lassan elhagyja ezt a monumentális gépezetet. Sok beszélgetéssel sikerült a bizalmukat megnyerni, hogy a gépezet nem omlik össze, csak átalakul. Rengeteg munka, előre tervezés és tudatosság kell ahhoz, hogy a fókusz jó helyen legyen. Hiszek benne, hogy a terveinkhez szükséges lángot az Úr őrzi meg a szívünkben, de ehhez az kell, hogy a fókusz mindig rajta legyen, Ő legyen az első helyen.

_{A cikkünkben megszólaló új utakon járó anyák: Mirtill, Lilla, Anna és Andi}

Utóhang

Vannak, akik alig várják, hogy a „gyeses évek” mindennapjait a kicsik gondozása, nevelése, az otthon megteremtése töltse ki. Vannak, akik szívesen adják át ezeket az éveket a családnak, hogy aztán újult erővel vessék bele magukat a munka világába. Vannak, akik a kicsik érkezésével sem szeretnének visszavonulni és csökkentett üzemmódban folytatják a munkát. És vannak, akik kihasználják a lehetőséget, hogy valami teljesen újat tanuljanak vagy alkossanak. Ezer és ezer verziója lehet annak, ahogyan az anyaságot megéljük, ezer és ezer válaszunk arra, hogy a saját anyai énképünket hogyan alkotjuk meg, ezer és ezer módja, ahogyan az énerőnket megszerezzük vagy megtartjuk.

Már-már közhelyszerű a megállapítás: ha anya jól van, mindenki jól van. A mélyebb igazságtartalma azonban nagyon fontos: saját magunk vagyunk felelősek azért, hogy olyan legyen az anyaságunk, amelyben valóban komfortosak vagyunk, amely adni tud azoknak, akik a legfontosabbak: a férjünknek és a gyerekeinknek. Ezeket a kereteket azonban csak és kizárólag mi tudjuk megteremteni. Akár otthon, akár önkénteskedve, akár tanulva, akár dolgozva. A lényeg, hogy a miénk legyen.