A digitális eszközök előnyeiről és buktatóiról

Gondolatok az Új Város magazin online felületté alakulása apropóján.

a-digitalis-eszkozok-elonyeirol-es-buktatoirol

Az Új Város nyomtatott magazinnal csak egy éve találkoztam először, amikor a Fokoláre Mozgalom rendezvényén egy szerkesztőségi tag megállított, hogy egy kérdőív keretében az olvasási szokásaimról és az újságról alkotott véleményemről kérdezzen. Több kérdésére nem tudtam válaszolni, hiszen az újságot nem ismertem – talán a nagynénéméknél láttam az asztalon –, de arra emlékszem, hogy tiszta szívvel a nyomtatott fennmaradására szavaztam. Lehet, hogy nem gazdaságos, lehet, hogy a digitalizáció a jelen és a jövő, de számomra az újság az kézbe vehető, lapozható, és látom rendesen a betűket. Ekkor még fogalmam sem volt arról, amit később nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy az újságban két írásom is megjelenik, s végre elejétől végéig elolvasom ezeket a lapokat fotelben, pokróc alatt, a délelőtti csendes nyugalomban, ami számomra az olvasás igazi örömét hozza. Már kezdtem tervezgetni a következő cikktémáimat, amikor kiderült, hogy megszűnik a nyomtatott újság, és honlapként folytatja tovább.

 

Abba a generációba tartozom, melynek tagjai huszonévesen láttak először számítógépet. Kortársaim közül sokakat azonnal beszippantott ez az új világ, amihez én csak lassan tudtam kapcsolódni. Körülöttem már mindenki használt mobiltelefont, amire én csak akkor szántam rá magam, amikor tudatosult bennem, hogy a telefon van értem, amit ki is lehet kapcsolni. Huszadik éve folytatom úgy a szakmai életemet ügyvédként, hogy kizárólag az irodámban van internet. Ezt annyiban változtattam meg a magam kényelmére, hogy a most már „okos” telefonomon is látom a leveleket, és a tavalyi amerikai utam során végképp megértettem, hogy a messenger, viber mire is való. Száz szónak is egy a vége, folyamatosan tanulom, hogyan és mit tudok ebből a számomra idegennek tűnő digitális világból beépíteni a személyes kapcsolattartást egyik legfőbb értéknek tartó életembe.

 

Ez tehát személyes életem digitális keretrendszere, amiben az Új Város megváltozott működési formája egy lehetőség lett számomra, hogy újból ránézzek az online világ(om)ra. Megkerestem magamban a nyitott, kíváncsi, folyamatosan fejlődni vágyó énemet, igaz, megláttam a határaimat is.

A munkámat nagyon megkönnyíti a digitális világ, elképzelni sem tudom, hogy milyen lehetett írógépen szerződéseket szerkeszteni. Igaz, az őrületbe kerget, hogy folyamatosan frissíteni kell az alkalmazásokat. Ezek a gép előtt töltött órák egyben ki is merítik azt a keretet, amit jó érzéssel töltök számítógép előtt. Kevés olyan pihentető pillanat van az életemben, mint mikor mindenhol kikapcsolom az internetet. Igaz, szintén fontos, hogy bármikor visszakapcsolható, elérhető ez a világ.

Otthon a pokróc alatt, a délelőtti csendes nyugalomban a telefonomon is több nagyon jó cikket olvastam, még örömet is okoz ekképpen. Igaz, a szememnek biztosan nem tesz jót, és egyébként is erősen szűröm, hogy mit és milyen fórumról olvasok.

Élvezem, hogy a körülöttem lévő fiatalokkal képes vagyok online is kapcsolódni, igaz, sokkal szívesebben találkozom velük is személyesen, vagy hallom legalább a hangjukat.

 

Igyekszem tehát rajta maradni a világ változásain, ami nem várt jelentőséget kapott a jelenlegi, mindenkinek új helyzetben. Még nem látjuk, hogy ez az időszak mennyiben erősíti fel a digitális világ iránti igényt és/vagy éppen mennyire tudatosítjuk a személyes kapcsolatok, majdani újra találkozások értékét. Mennyire tudunk, merünk változtatni a megszokott életünkön, egyidejűleg tiszteletben tartva saját határainkat. A személyes találkozást tudja helyettesíteni a videohívás? Egy nyomtatott újság átböngészése felér egy Facebook poszt olvasásával?

 

Még mikor a fentiek nem merültek fel kérdésként, már emlegetett nagynéném elsőszülött unokájára vigyázott Finnország egy kisvárosában, mikor a kisfiú alvásidejében olvasnivalót keresett. Meglepő, de igaz, hogy egy Új Város került a kezébe. Annyira magával ragadták az olvasottak, hogy hazatérve az újság nyomán megkereste a Fokolárt. Így indult el az azóta is tartó családi kapcsolatuk a Lelkiséggel, ahol „olyan szeretetet éltünk meg, amit még soha”, – mesélte.

 

Őszinte szívvel bízom abban, hogy mindez megtörténhet úgy is, hogy egy linket küldünk tovább, és így találunk oda minél többen – személyesen is – a szeretetet melegéhez, amit hivatása szerint az Új Város közvetíteni szeretne.

 

 

Fotó: mohamed Hassan / pixabay

Legújabb könyveink: