A keresztények és az érzelmek

Olvasási idő: 2 perc

Az emberek szeretik elkerülni a kellemetlen dolgokat és a kellemeset keresik. Ez teljesen érthető. Ráadásul az efféle hozzáállás bizonyos helyzetekben még inkább felerősödhet. Néha például a keresztény hitre mint egyfajta biztosítékra tekintünk a szomorúság, az elégedetlenség, a harag, a magány és a félelem ellen, s egyben az öröm, a bátorság és az elégedettség garanciájaként gondolunk rá.

Természetesen az Istenbe vetett hit és a vele való kapcsolat bátorító erő lehet az életben. Nehézséget az okoz, ha bizonyos kijelentéseket tudatosan vagy öntudatlanul „vallásosságból adódó kötelességnek” érzékelünk. Neveltetésünktől függően magunkkal és másokkal szemben követelményeket támasztunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene éreznünk magunkat keresztényként. Mintha lennének olyan érzések, amelyek rendben vannak, és más érzések, amelyek nem megengedettek. Felmerülhet bennünk a kérdés: Keresztényként köteles vagyok mindig jól érezni magam? Egy keresztény mindig boldog, vidám, pozitív vagy legalábbis hálás? És hogyan kezeljem azt, ami bánt, elszomorít, megijeszt vagy felzaklat?

Nem lehet előírni, mit érezzünk. Az érzések nem rosszak vagy jók, csak léteznek és fontos szerepet töltenek be: mint a jelzőlámpák az autóban a műszerfalon: jelzik, ha valami nincs egyensúlyban bennünk, ha egy szükségletünk kielégítetlen. Nem maga a lámpa a lényeg, hanem az, hogy mit jelez. A mögötte lévő üzenet.

A személyiség fejlődésének és érésének természetes része, hogy megtanuljuk kezelni az érzéseinket, nem utolsósorban azért, hogy ne vegyék át az irányítást felettünk. A keresztények is szembe kell, hogy nézzenek ezzel a növekedési folyamattal. Olykor félreértelmezhetjük a Szentírásban szereplő igesorokat. Egy példa: „A szeretet elűzi a félelmet” (1Jn 4,18) – áll a Bibliában . Ez az ige oda vezethet, hogy ha valaki hívőként szorong, úgy gondolja, hogy nem éli elég jól a kereszténységét, ez még jobban nyomasztja őt, és az elvárások szélsőséges spiráljába kerül. Hasonló történhet az olyan mondatokból kiindulva is, mint például: „Örüljetek az Úrban mindenkor!” (Fil 4,4), vagy „Ne aggódjatok, mert az Úr öröme a ti erőtök” (Neh 8,10).

Valójában ezekre az igékre úgy kell tekintenünk, mint a Sarkcsillagra: mutatják az utat. Az a tudat, hogy úton vagyunk, segít abban, hogy jóindulatúan kezeljük saját érzéseinket, és felfedezzük a mögöttük rejlő üzenetet: az egészséges és szükséges harag távolságot teremt egy helyzettől és egy személytől – és innen válik lehetségessé a következő lépés. A szorongás általában a túlterheltség jele, ezért egészséges, sőt néha létfontosságú.

A keresztények nem szuperemberek, hanem arra hivatottak, hogy emberségüket Istennel való kapcsolatukban éljék meg.

Néha hasznos lehet a Bibliát olyan szemmel olvasni, hogy megfigyeljük, Jézus hogyan kezelte az érzelmeket. Ő is volt dühös, haragos és szomorú, és kétségbeesetten kiáltott a kereszten. De Jézus az érzéseit az Atyával való kapcsolatában élte meg. Az Ószövetségben is találkozunk az Istennel szemben megfogalmazott érzésekkel. Ő ezt láthatóan jól tudja kezelni.

Ily módon az emberek gyakran mélyebb és őszintébb kapcsolatba kerülnek Vele, önmagukkal és másokkal is. Isten az öröm teljességét készítette az emberek számára, de azt is tudja, hogy még csak úton vannak efelé.

A szerző bécsi pszicho- és családterapeuta, nős, három gyermek édesapja