Minden növény, állat és természeti elem dinamikus egyensúlyban és kölcsönhatásban van egymással, ahol minden rész hozzájárul az egész jólétéhez. Ez az elv az emberi kapcsolatokra is alkalmazható. Folytatjuk a természet és ember ...
A kis herceg és a lámpagyújtogató
A kis herceg története segít megérteni, hogy hogyan viszonyulunk a kötelességhez és a szabályokhoz, és mi kell ahhoz, hogy életünkben harmóniát találjunk.
Valószínűleg mindnyájan hallottunk már Saint-Exupéry híres könyvéről, A kis herceg-ről, ami gyerekkönyvnek tűnik, de nem az. Olvassuk az iskolában, ajándékba vesszük a kicsiknek, pedig sok olyan jelentéstartalmat hordoz, amelyeket csak egy felnőtt olvasó érthet meg. Különösen is elgondolkodtató a lámpagyújtogató parancsteljesítése: milyen a kapcsolata a kötelességgel, az előírásokkal – a változó világban.
A kis herceg története egy olyan pilótával veszi kezdetét, akinek a Szaharában, a semmi közepén kényszerleszállást kell végrehajtania. A pilóta azzal a gondolattal alszik el este, hogy egyedül van a csillagos ég alatt, ezer mérföldnyire minden lakott helytől, de nagy meglepetésére egy gyerek ébreszti fel álmából. A távoli B-612-es kisbolygó hercege az, aki három vulkánnal és egy kicsi, hiú rózsával él együtt a bolygóján. Innen indul el hosszú vándorútjára a kozmoszon át:
útja során találkozik sok különös emberrel, és mindenkitől tanul valami kisebb-nagyobb igazságot.
A kis herceg jelképezheti azt a gyermeki emlékezetet, ami ott él minden felnőttben. Egy részt belőlünk…
Az ötödikként felderített bolygón a lámpagyújtogatóval találkozik, aki a bolygó egyetlen lámpáját gyújtja meg és oltja el egy perc alatt – mivel a bolygó már olyan gyorsan forog, hogy a hajnal után hatvan másodperccel már le is megy a nap.
„Amikor a kis herceg a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a lámpagyújtogatót:
– Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?
– Mert ez a parancs – felelte a lámpagyújtogató. – Jó napot!
– Mi a parancs?
– Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét! – Azzal meggyújtotta a lámpát.”
Amit a lámpagyújtogató parancsnak nevez, az egy ismeretlen valaki által felállított szabály, egy olyan kötelesség, ami a jelenben már nem működik – csak frusztrációt okoz, mert közben a bolygó megváltozott. Azt mondja a lámpagyújtogató:
„– Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.
– Azóta megváltozott a parancs?
– A parancs nem változott – mondta a lámpagyújtogató. – Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.”
Keserűséggel és neurózissal jár a lámpagyújtogató hűsége ehhez a kötelességhez. A neurózis alatt azt értjük, hogy nem képes alkalmazkodni a környezetéhez (hiszen a bolygó egyre gyorsabban forog), nem tudja módosítani az életritmusát, és emiatt nem tud elégedetten élni.
A bolygó megváltozott, ő pedig ugyanazt a viselkedési sémát követi, amit eddig: passzívan végrehajtja a parancsot. A kis herceg csodálkozik, próbál egy kreatív megoldást javasolni neki, de a lámpagyújtogató nem fogadja el. A kis herceg azt mondja:
„– Figyelj csak ide… Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.
– Vagyis mindig – jegyezte meg a lámpagyújtogató.
Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.
– A te bolygód – folytatta a kis herceg – olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni… és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.
– Ezzel nem sokra megyek – felelte a lámpagyújtogató. – Világéletemben egyet szerettem: aludni.
– Öreg hiba – mondta a kis herceg.
– Öreg hiba – mondta a lámpagyújtogató. – Jó napot!
És eloltotta a lámpáját.”
A fiú által javasolt ötletet nem fogadja el. A lámpagyújtogató megmakacsolja magát.
A neurózis akkor jelentkezik, ha az ember bizonytalan helyzetbe kerül, és pont azért lép fel, hogy újra megtaláljuk az egyensúlyt, hogy megvédjen attól, ami szenvedést okoz: ez az a mód, ami kárpótlást keres, és egyensúlyban próbálja tartani az Ént. Ugyanakkor szorongás és depresszió is társul hozzá.
A lámpagyújtogató a parancshoz van kötve, nincs számára se tér, se idő, hogy kapcsolatot építsen valakivel. Neki a parancs az parancs, a munka az munka.
A munkáért él, de nincs bátorsága megkérdezni, hogy mi értelme van a munkájának.
Képtelen változtatni, egy időközben anakronisztikussá vált parancsnak engedelmeskedve él. Minden képességét egy ügy szolgálatába állítja, és közben elveszti a napot, és megfakul számára bolygójának a szépsége. Így vagyunk mi is: makacsul ragaszkodunk néhány gondolathoz, és elfelejtjük, mit akartunk, lemondunk a vágyainkról.
A lámpagyújtogató, ahelyett, hogy magába nézne, inkább hagyja, hogy a helyzete irányítsa, hogy viselkedésének motorjai a kívülről jövő előírások legyenek. Egy adott sémát felborítani és irányt változtatni azt jelenti, hogy kezelni tudjuk az aggodalmainkat, meg tudjuk erősíteni magunkat, gondolkodunk, és képesek vagyunk egy új cselekvésre – akkor is, ha fáradsággal jár és nagy akaraterőt kíván. Ha kilépünk a rutinból – felhagyunk a lámpa kimerítő fel- és lekapcsolgatásával –, elérhetnénk azt, amit mindig megtagadtunk magunktól. A személyes döntés nehézségeket és veszélyt rejt magában – amikkel a bennünk élő lámpagyújtogató talán fél szembenézni. Jobb tehát kritika megfogalmazása nélkül egy már túlhaladott üzemmódban maradni, hisz ez látszólag nyugalmat ad.
Amennyiben csak a kötelesség éltet minket, olyan kényszerpályára állunk, amely elégedetlenséghez vezet,
létezésünket pedig unalmas monológok tarkítják a kötelesség fontosságáról – ez depressziós állapothoz vezet. Zárásul egy érdekes következtetést von le a kis herceg: nagyon szimpatikusnak találja ezt az embert, és úgy gondolja, ő az egyetlen, akivel össze tudna barátkozni – nem csak azért, mert hősiesen hűséges a parancshoz, hanem azért is, mert igazán hasznos munkát végez: amikor felkapcsolja a lámpáját, az olyan, mintha életet adna egy újabb csillagnak vagy egy virágnak.
A kisfiú észreveszi a jót a lámpagyújtogató munkájában. Alapvető, hogy kilépjünk a mókuskerékből – de a változtatáshoz először ismerni kell azt, ami most van. A kis herceg szeretettel figyeli meg a hűséget, az elkötelezettséget, és arra tanít, hogy kreatívan próbáljuk megoldani a problémákat, arra, hogy alkalmazkodjunk az új jelenhez, és legyünk jóban a makacs énünkkel is. Úgy képzelem, hogy a bennünk élő lámpagyújtogató kis lépésekkel át tudja alakítani a régi elképzeléseit, és újakat is be mer hozni ahhoz, hogy örömben legyen része és kiegyensúlyozottan éljen egy olyan bolygóvilágban, amely állandó átalakulásban van.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Pixabay; belső kép: Saint-Exupéry
Forrás: : https://www.cittanuova.it/piccolo-principe-dovere-del-lampionaio/?ms=003&se=022
Fordította: Péterfi Eszter /Rónay György fordításának felhasználásával/