A ház kis zsarnoka – a határok meghúzásának fontossága

Egy csendes külvárosi házban élt egyszer egy Matteo nevű kisfiú. Igazi kis zsarnok volt, koronája nem volt ugyan, de óriási hatalommal rendelkezett. A hangja úgy visszhangzott a házban, mint a királyi parancsolat, és a szeszélyeivel kötelező erejű törvényeket állított fel. Kimerült és fáradt szülei meghajoltak az akarata előtt, és igyekeztek elkerülni a hisztirohamokat, amelyek akkor fordultak elő, ha korlátokat szabtak kisfiuknak.

Matteo még csak ötéves volt, de úgy tűnt, minden taktikát ismer, hogy elérje, amit akar.

Amikor édességre fájt a foga, könyörgő tekintettel nézett a szüleire, és elvékonyodott hangon kérlelte őket. Amikor sokáig fenn akart maradni, történeteket talált ki arról, hogy az ágya alatt szörnyek rejtőznek, és nem tud aludni. És amikor meg akarta kapni az új, kedvenc játékát, kérlelhetetlenül követelőzött. Szülei próbáltak szeretőek és megértőek lenni, ezért gyakran engedtek neki. „Hiszen még csak gyerek” – mondogatták maguknak – „Így fejezi ki magát.” Matteo hatalma azonban egyre nőtt, és a korlátok hiánya egyre telhetetlenebbé tette. Nem állhatott az útjába semmiféle szabály vagy határ. A családi fészek az ő királysága volt, ő volt annak vitathatatlan uralkodója.

Matteo szülei szigorú családban nőttek fel, ahol meg voltak húzva a határok, és a szabályokat vasszigorral tartatták be. Megesküdtek maguknak, hogy ők nem ismétlik meg ugyanazokat a hibákat a fiukkal szemben. Most azonban egy paradox helyzetbe kerültek: pontosan a korlátok hiánya ártott gyermeküknek.

A szülők úgy gondolták, hogy az engedékenységükkel a szeretetüket fejezik ki, Matteo viszont úgy érezte, hogy elhanyagolják és nem kap elég figyelmet.

A szülők úgy voltak vele, hogy ha a kisfiuk szabadon dönthet a dolgokról, az az önállóság jele, a világos szabályok nélkül azonban Matteo összezavarodott, sőt, félelem töltötte el. Korlátok nélkül egészen elveszettnek érezte magát. Nem tudta, mi a helyes és mi a helytelen, és az útmutatás hiánya miatt úgy érezte, hogy védtelen. A határok megtanítják az embert a kudarcok elviselésére, Matteo viszont szeszélyessé és türelmetlenné vált, amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan ő szerette volna, és nem tudta, hogyan kezelje a viszontagságokat.

Az idegtudományok és a neurobiológia szakértői legújabb tanulmányaikban a „szabályrendszerek nélkül” nevelt gyermekek szervezetének reakcióját vizsgálták, és azt a tézist állították fel, hogy egy bizonyos dopaminabeta-hidroxiláz nevű enzim termelődhet a gyermekek szervezetében a szabályok hiányában.

Ez az enzim semmissé teheti a kielégülés érzését azáltal, hogy megakadályozza a kielégülés határának érzékelését.

Ezenkívül a gyermekkorban felállított szabályok hiánya olyan egyéneket eredményezhet, akik már gyermekként is stresszesek (ennek jele a kortizol nevű stresszhormon megemelkedett szintje), felnőttként pedig hajlamosabbak az agresszióra és a rosszul szabályozott indulatokra.

A gyerekeknek világos határokra van szükségük ahhoz, hogy úgy érezzék, védelmet és iránymutatást kaptak. A szabályok nem csupán korlátok, hanem kapaszkodók is, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy önállóan és biztonságosan mozogjanak. Tanuljunk meg olyan pozitív és konkrét szabályokat felállítani, amelyek megfelelnek gyermekeink életkorának!

A határok meghúzása a gyermekek életében nem csak kötelességünk, de a szeretet kifejezésének egy módja is.

A gyerekeknek szükségük van arra, hogy a világos és könnyen megérthető szabályokon keresztül azt érezzék, hogy irányítják és szeretik őket.

A korlátok hiánya zavart okoz, csökken a frusztrációtűrés és a figyelemre való képesség. Ismerjük meg együtt, hogyan akadályozhatjuk meg, hogy a gyerekeink kapaszkodók és szabályok nélkül nőjenek fel.

Elfogadás és visszafogás: az idegtudomány szakértői szerint azok a gyerekek, akik jó szabályrendszerrel rendelkező családban élnek, és akiknek a szülei képesek átérezni az érzelmeiket, nyugodtabbak és higgadtabbak lesznek. Az érzelmi nevelés e két alapelve az elfogadás, azaz a szülők képessége arra, hogy ráhangolódjanak a gyermekeik érzelmeire és azonosuljanak velük, a helyükbe képzelve magukat; valamint a visszafogás. Utóbbit a konkrét szabályok „megadásán” keresztül érhetjük el, addig, amíg a gyermek is felfogja a szabályrendszereket, és következetesen be tudja azokat tartani. Például, konkrét szabály az, ha megkérjük a gyerekünket, hogy pakolja el a játékait.

A pozitív kommunikáció kulcsfontosságú szerepet kap, mert amint a gyermek követi a neki adott utasításokat, a szülő megdicsérheti a jó viselkedéséért: „De ügyes vagy, mindent elpakoltál!”. Ez elősegítheti az önbecsülés és az önhatékonyság érzésének kiépülését.

Már egészen kiskorban elkezdhetjük segíteni a függetlenség kialakulását, amely a fejlődés és a felelősségvállalás folyamata, és gyökeresen megváltoztathatja az önmagunkhoz és a felettünk állókhoz való viszonyt.

Végül a szülők számára fontos szabály, hogy ne kiabáljunk, mert amint felemeljük a hangunkat, szavaink hitelüket vesztik.

A gyerekeinknek arra van szükségük, hogy határokat szabjunk nekik, és így úgy érezzék, hogy biztonságos keretek között élhetnek és szeretik őket; nem pedig arra, hogy féljenek tőlünk.

Visszatérve Matteo, a kis zsarnok történetéhez, a kisfiúnak szüksége volt a korlátokra. Ezt a szülei is bölcsen belátták, és elkezdtek világos szabályokat felállítani. Matteo megtanulta elviselni a kudarcokat, és megtanult különbséget tenni aközött, ami jót tesz, és ami árthat neki és másoknak. Mindig emlékezzünk arra, hogy ha határokat állítunk fel, az a szeretet és a gondoskodás jele, és elengedhetetlen gyermekeink egészséges fejlődéséhez.