A lefegyverző béke

Olvasási idő: 3 perc

^{Elizeus visszautasítja Naámán ajándékát — Pieter de Grebber}

Bármennyire is valószerűtlennek tűnik a világ jelenlegi állapotát tekintve, a békés vitarendezés lehetséges. Ehhez azonban a XIV. Leó pápa által „teljes leszerelésnek” nevezett radikális megtérésre van szükség,

amelyben a hatalmi pozíciókban lévő emberek a felsőbbrendűség illúziójától az egyenlőségen alapuló kapcsolatok felé fordulnak.

Naamán bibliai története is ezt az átalakulási folyamatot dolgozza fel (2Kir 5). Azzal, hogy Elizeus meggyógyítja Naamánt, megmutatkozik, hogy Isten a váratlan, kultúrák közötti találkozásokon keresztül munkálkodva enyhíti a megosztottságot és rendezi a vitákat.

Az arámi hadvezér, Izrael ellensége és Elizeus, Izrael prófétája között a szokatlan találkozó csak akkor jön létre, amikor Naamán elismeri tehetetlenségét a betegséggel szemben, és leteszi fegyvereit. Az arámi hadsereg addigra ostroma alá vonta Szamária városait, éheztették az ott lakókat és felgyújtották falvaikat, hogy foglyokat ejtsenek. Naamán szemében Izrael népe jelentéktelen és elűzhető volt. Amikor azonban meghallotta, hogy van egy próféta, aki meggyógyíthatja a leprájából, volt annyira elszánt, hogy felkeresse Elizeust. Vállalta a kockázatot, hogy ellenséges területre lépjen, ahol rajtaüthetnek, kiutasíthatják és megalázhatják. Ínsége lefegyverzőnek bizonyult, és Naamán sebezhetővé tette magát.

De mégis miért döntene úgy bárki Izraelben, hogy segít az ellenfelén? Amikor Naamán rátalál Elizeusra, a próféta bizonyára Istennek szegezi a kérdést: „Azt akarod, hogy segítsek neki?!” Nem is megy ki vele találkozni. Helyette az egyik emberével üzen a parancsnoknak, hogy fürödjön meg a Jordánban. Naamán azonban nem ezt várta. Olyannyira nincs lenyűgözve, hogy védekező álláspontra helyezkedik. Tudja, hogyan kellene működniük a csodáknak: „A próféta majd kijön és segítségül hívja az Úr nevét, aztán a beteg rész fölé tartja kezét.” Elizeus módszerei furcsának – túl egyszerűnek – tűnnek. Előtör Naamán kulturális felsőbbrendűség-érzése. „Damaszkusz folyói tisztábbak, mint a Jordán vize!” Tanácsadói szerencsére tudták, hogyan fegyverezzék le és ösztönözzék nyitottságra. Naamán tehát hétszer alámerül a Jordánban, és megtisztul.

Naamán védekező hozzáállása hasonlíthat a saját közösségeinkben tapasztalható dinamikákhoz. Sokan gondolják közülünk, hogy ők tudják a legjobban, hogyan kellene a dolgokat csinálni. Szerintük „az én utam a helyes, és jogos a haragom, amikor ez vagy az nem felel meg az elvárásaimnak”.

Naamán megtisztulása rámutat, hogy amikor ragaszkodunk az irányításhoz vagy felsőbbrendűnek hisszük magunkat, kizárjuk a lehetőségét, hogy igazi kapcsolatokat létesítsünk.

Egy ilyen sok kultúrájú világban a békés együttéléshez muszáj tiszteletben tartanunk a megismerés különböző módjait. Ugyanígy, a kölcsönösség is elengedhetetlen. Amikor Naamán visszatér Elizeushoz, drága ajándékokkal és díszes ékszerekkel, mindenféle javakkal igyekszik meghálálni, hogy meggyógyult. Mintha üzleti kapcsolatban állnának. Más szóval áruként próbálja kezelni Elizeus prófétai ajándékát és Isten gyógyító erejét. Ezt azonban Elizeus visszautasítja. Isten Naamántól azt várja válaszként, hogy hinni kezdjen. Ami végül meg is történik: Naamán termőföldet kér Izrael földjéről, amelyet hazavihet, hogy onnantól kezdve csak Adonájhoz imádkozzon. A nagylelkű adomány a hite megvallására indítja.

Naamán arroganciája és fölényessége Elizeus és Izrael földje iránt tanúsított tiszteletté és kölcsönösségé változik. Elizeus parancsára Naamán a Föld felé fordul, hogy megtapasztalja a víz és a termőföld szentségét. A hadvezérnek békét kell kötnie azzal a vidékkel, amelyet a háborúzással megsebzett. Ökológiai megtérésen megy keresztül, amelyben felfedezi a teremtéshez való elemi kapcsolódását. Naamán Elizeusnál tett látogatásáról az írásokból nem derül ki több – valószínűleg hazament, és kardjait ekévé formálta!

 ^{A Holt-tenger Izraelben (Bar Yehuda Airfield)} 

A Naamán, Elizeus és Isten közötti találkozás egy erőszakos konfliktushelyzetet alakít át a teljes leszerelés folyamatán keresztül. Jól ábrázolja azt, amit Leó pápa „fegyvertelen és lefegyverző békének” nevezett. Ez rezonál az erőszakmentes ellenállás feladatával, ami az igazság és a béke uralmára vágyó, jó szándékú embereket hívja befogadó és sokszínű közösségek létrehozására, amelyek értékelik a különféle ajándékokat, megismerési módokat és élettapasztalatokból származó bölcsességet. A találkozás átformáló ereje azt tanítja, hogy senki sincs birtokában a teljes igazságnak. Csak párbeszéden keresztül ismerhetjük meg, mi az igaz és való. Egy olyan világban, amely el akar bennünket választani egymástól, mi alternatív jövőt választunk, amelyben a szeretet mindannyiunkat lefegyverez.