Csupa fül vagyok? – A mély meghallgatás képessége

A meghallgatás egy alapképesség a saját magunkkal és másokkal való kapcsolatban. Ha meghallgatnak, az valójában annyit jelent, hogy látnak és hallanak; a másik ember meghallgatása egy mélyebb közelséget hoz létre. Mélységében meghallgatni annyit jelent, hogy a bennünk lévő szeretetteljes odaadással, érzékenységgel és empátiával figyelünk a másikra – így érhető el, hogy valóban értsük a meghallgatott személy szíve mélyén lévő valódi szándékot.

Ugyanakkor a meghallgatás egyenlő azzal, hogy elengedjük a kontrollkényszert, nem gondolunk önmagunkra, a saját gondolatainkra és meggyőződéseinkre, elképzeléseinkre. Közben pedig ne akarjunk mindenáron cselekedni, viszont legyünk nyitottak a váratlan lehetőségekre. A meghallgatás nem csak elindít egy belső monológot – ami igaz, hogy hasznos az önismeret szempontjából, hasznos a „Mit tegyünk vagy mondjunk?” megtervezése vagy a döntések meghozása szempontjából, azonban eltávolít attól, aki éppen beszél hozzánk. A tipikus belső hangok így szólnak: „Mit kell most mondanom? Hogy érint ez engem? Én a helyében azt tenném, hogy …”.

 _{„Mit kell most mondanom? Hogy érint ez engem?”}

A mélyebb meghallgatás során arra koncentrálunk, amit a másik éppen kifejez, és nem veszik át a főszerepet a saját teendőink, gondolataink vagy ötleteink. Sőt, azt is állíthatjuk, hogy ilyenkor az érzések, a másik iránti empátia és együttérzés van fókuszban. Ily módon sikerülhet teljes odaadással meghallgatni, bevetve minden beleérző képességünket és az úgynevezett „hatodik érzékünket”.

Nemcsak a szavakat halljuk, hanem a mögöttes tartalmukat is: sokatmondó a hangszín, az arckifejezés, a testbeszéd és az energia változásai egyaránt.

A mély meghallgatás, avagy a másik emberhez való kíváncsi és segítőkész odafordulás egy fejleszthető képesség – gyakorlással egyre ösztönösebbé válhat.

Kell hozzá az is, hogy hagyjuk magunkat meglepni, hogy elengedjük az előítéleteinket, és el tudjuk fogadni a bizonytalanságokat. A meghallgató fél fel kell ismerje a másik szavai mögött rejtőző embert, és türelemmel kell előhívnia a legjobb szavakat és kérdéseket. Akkor tudjuk megvalósítani ezt a típusú meghallgatást, ha közben nem akarunk azonnal segíteni vagy megoldani a másik ember problémáit. Csak hagyjuk, hogy beszéljen, mi pedig egyszerűen figyeljünk. Ezzel adunk neki teret és mély meghallgatást. Álljunk ellen annak a késztetésnek is, hogy kitöltsük a beszélgetés közben adódó üresjáratokat; próbáljunk nyitott kérdéseket feltenni, maradjunk csendben, hogy kifejthesse a mondandóját. Engedjük, hogy megálljon, gondolkozzon, és csak akkor szólaljon meg, ha készen áll rá: ha időt adunk neki, még inkább meghallgatva érzi magát, és mélyebb megértésre juthatunk el.

_{Csak hagyjuk, hogy beszéljen, mi pedig egyszerűen figyeljünk.}

Gondoljuk át: hányszor hallgatok meg valakit valódi odafigyeléssel? Milyen képességeimet kell még ehhez fejlesztenem? Mit kell gyakorolnom?

Ezeket a kérdéseket akár mindennap feltehetjük, mert ahogy mindenben, a meghallgatásban is fejlődhetünk. Igyekezzünk elkülöníteni az erősségeinket és a gyengeségeinket, tudatosítsuk, hogy az utóbbiak gyakorlással fejleszthetők! Minden egyes nap ad terepet ennek gyakorlására: koncentráljunk a másik emberre, legyünk rá kíváncsiak, tegyünk fel kérdéseket – ezek tulajdonképpen a másik által adott üzenet összefoglalására, tisztázására szolgáljanak.

Próbáljuk ugyanakkor elhallgattatni a belső hangunkat, és nyissunk teret a csendnek, a töprengésnek és a kiérlelésnek. Emlékeztessük magunkat arra, hogy a mély és nagylelkű meghallgatás egy átfogó megismerést tesz lehetővé, hozzuk tehát működésbe a beleérző képességünket, kapcsolati energiáinkat. Így sikerülhet a meghallgatásban oda eljutnunk, hogy a kapcsolataink mélyebbek és kifejezőbbek lesznek.