Adventi várakozás kisgyerekekkel

Mikor erre a cikkre készülve próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit is jelent számomra ez az időszak, ez volt az első, ami beugrott: Az Advent lehetőség.

A várakozás négy hetében mindig kapok egy új lehetőséget, hogy elcsendesedve, kicsit közelebb kerüljek önmagamhoz, a körülöttem élőkhöz és Istenhez. A zimankós hideg is segítségemre van ebben, ilyenkor amúgy is jobban vágyom a szoba melegére és ezzel szinkronban a belső szobámba is. De sokszor nem elég a vágy, mert bizony a fogyasztói társadalom szirénei folyamatosan énekelnek a fülünkbe: „Vásárolj!” Ha nem is kötöztetjük magunkat az árbochoz, ahogy Odüsszeusz tette, hogy el ne csábuljon, azért határokat mi is szabhatunk. Leginkább magunknak. Nekem sokat segít, hogy ilyenkor időkorlátok közé szorítom a közösségi média használatot, vagy hogy néhány éve elhatároztam, nem lófrálok konkrét cél nélkül a bevásárlóközpontokban.

Az advent mindig lehetőség az egyéni és a családi ima újjáélesztésére is. Bevallom, a hétköznapok rohanó folyama nálunk gyakran elmosta a napi közös esti imát. Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása azonban mindig összerántotta a kis családunkat. Kötetlen vagy kötött ima, éneklés gitárkísérettel vagy csak egyszál magában, egyenként mondott hálaadás vagy közös fohász, ez mindig változott, ahogy az adventi koszorú is. Volt, hogy a koszorút magunk fontuk a környéken szedett zöldágakból, volt, hogy a plébániai koszorúkészítő programon raktuk össze, de bizony olyan is előfordult, hogy két hétig a szalmaalapra szúrt gyertyák fényénél imádkoztunk, s csak a finisben kerültek zöld ágak, tobozok, szalagok a koszorúra. És az imák így is érvényesek voltak! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne törekedjünk a harmóniára, de a tökéletességre törekvést nyugodtan elengedhetjük.

Van egy szokás, mely a tágabb, plébániai közösség tagjai közötti kapcsolatot erősíti: a Szentcsalád-járás. Ez a 20. század elejéről származó katolikus szokás: a hívek minden nap más házhoz visznek egy a Szent Családot ábrázoló képet, majd imákat mondanak, és kisebb szertartásokat mutatnak be. Eredeti formájában december 15-én kezdődött és kilenc napon át kilenc szomszédos család vitte egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A plébániánkon ez olyan formában éledt újjá, hogy egész adventben tart, háromnapos ritmusokban, ahol az első napon egy család fogadja otthonában a másik, képhozó családot. Rövid imádságos együttlét után még kötetlenül is beszélgethetnek. Második nap a kép a fogadó családnál marad, aznap az esti imát körülötte végezhetik. Harmadik napon a család továbbviszi egy másik családhoz a képet, ahol az első nap estéjéhez hasonlóan együtt imádkoznak. Mi nem minden évben csatlakoztunk a szokáshoz, de amikor igen, mindig nagy élményt jelentett az olykor csak látásból ismert embereket otthonunkban fogadni vagy hozzájuk látogatóba menni.

Az Adventi naptár a maga 24 édességével első ránézésre a fogyasztói világ termékének tűnhet, pedig elődje a protestánsok között terjedt el a 19. században, és nem meglepő módon a gyerekeknek segítettek vele érzékelni a múló időt és így megkönnyíteni a várakozást. A vallásos családokban naponta kis bibliai képeket akasztottak a falra, vagy felrajzoltak 24 vonalat krétával a házuk ajtajára, amiből a gyerekek mindennap letörölhettek egyet. Egy Gerhard Lang nevű német kisfiúnak azonban nem volt elég sem a krétacsíkok letakarítása, sem a ragasztgatós naptár, ezért az édesanyja 24 süteményt varrt fel egy dobozra, amiből naponta egyet megehetett. Gerhard Lang felnőttként erre visszaemlékezve alkotta meg a képekkel majd a csokoládéval töltött karton kalendáriumot. Ma már szebbnél szebb kész naptárakat kaphatunk, de akár magunk is készíthetünk, az ötletek tárháza végtelen. De a fő kérdés, hogy ez mennyire szolgálja a lényegére figyelést? Ezt a kérdést jó, ha feltesszük magunknak, mielőtt egyik vagy másik változat mellett döntünk.

Az idő múlását a kisebb gyerekek még nehezen érzékelik, nekik mindenképp hasznos, ha valamilyen módon láthatóvá tesszük.

A gyerekeinknek volt színezős adventi naptára is, amiben nem volt ajándék, hanem minden nap kinyithattak egy ablakot, hogy a benne lévő rajzot kiszínezzék. Persze szólhat akár a naptár és ez az időszak is a játékról, az együttlétről, a kapcsolatról. Ehhez feladatokat, közös programokat magunk is kitalálhatunk, ismerve a saját gyerekünk igényeit, de ötleteket meríthetünk például Mesekapocs oldalán, aki, mint Kapcsolódó nevelés oktató, természetesen Kapcsolódós adventi naptárat állított össze. Itt találjátok például a tavalyit.

Akár ötvözhetjük is az adventi naptár meglepetéseit, lehetnek benne vegyesen kézzel fogható (csoki, rágó, radír, kisautó hajgumi) vagy szívet melengető ajándékok (egy ölelés, közös szánkózás, sütit vinni a szomszéd néninek, közös éneklés). Megtartva így az egyensúlyt és a mértéket.

A mi családunk máshogy számolja az adventi időt. A kérdés, ami minden reggel elhangzik: „Ma ki érkezett?” Az első gyermekünk születése után készítettem el a mi kis Betlehemünket, vagyis a betlehemi történet fabábu figuráit. Azóta Advent első vasárnapjától kezdve minden reggelre érkezik „valaki”. A sorrend változó: van úgy, hogy először feljön a betlehemi csillag majd sorra érkeznek a napkeleti bölcsek, felnyergelik a tevét és a nyomába erednek. Vagy éppen Mária érkezik először, majd az angyal, aki hírül adja neki, hogy gyermeke fog születni. Aztán persze megérkezik József, és a történet egy pontján a szamaruk is, hogy útnak indulhassanak a népszámlálásra. Eljön a nap, amikor a pásztorok és állataik is gyülekezni kezdenek. Belőlük jó sok van, így aztán nem fog ki rajtunk, ha hosszabb az advent! A figurák nem törékenyek, kis gyerekmarokra méretezettek, így aztán sokat is voltak kézben, lehetett velük játszani, a történetet újra és újra elmesélni és reggelente örülni az új érkezőnek. Karácsony éjszakáján pedig közösen, a népes kolóniával együtt fogadni az újszülött Jézust.

Sok templomban, hittancsoportban szokás, hogy adventben jócselekedeteket gyűjtenek, s egy-egy jótett jutalmaként szalmaszálat tesznek Jézus jászlába vagy egy karácsonyfadíszt a fára. Alapvetően én nem annyira kedvelem ezeket a pontgyűjtő jellegű feladatokat, mert túlságosan az egyén cselekedeteire helyezik a hangsúlyt, elvéve ezzel a fókuszt arról, hogy Isten szeretete ingyenes, amiért nem kell tennem semmit. Van azonban egy hasonlóan jócselekedet gyűjtő szokás, melynek szimbolikája számomra beszédesen fejezi ki a jó tettek erejét. Ez a Jóságliszt. Amikor valami jót tesz a gyermek – segít nekünk a házimunkában, jószívűen megfelezi a csokiját a testvérével, kérés nélkül elpakolja este a játékait, akkor a lisztből kivehet egy kanállal egy erre a célra kinevezett tálba. Ebben gyűlik a jó tettek fizetsége, a „jóságliszt”, amiből aztán karácsonykor egy kalács sül. És persze annál nagyobb kalács sül majd, minél több jót tettek a gyerekek! Na persze a felnőttek is beszállhatnak, és az is ér, ha egymás jóságát vesszük észre és szólunk, hogy „ez most nagyon szép volt tőled, tegyél egy kanál lisztet a tálba!”. Mi fejezhetné ki ennél jobban, hogy jót tenni megédesíti az életet?

A konkrét ötletek után most hadd utaljak vissza a cikk elejére: hagyd a fenébe a tökéletesség hajszolását! Gyerekek, főleg kisgyerekek mellett nem minden úgy alakul, ahogy eltervezted, és akkor még nem is ejtettünk szót az ünnepi menüről vagy arról, hogy egyéni felnőtt időre, lelki feltöltődésre is szükséged lenne. Néha érdemes megkérdőjelezni a szokásokat, amikhez ragaszkodunk, mert lehet, hogy igazából csak nekünk fontosak. Így volt ez a karácsony esti vacsorával, amiről én mindig úgy gondolkodtam, hogy különlegesnek és nagyon finomnak kell lennie. A kicsi gyerekeim viszont az unásig evett kedvencükre vágytak, így lett végül egyik évben paradicsomos tészta a menü, és mindenki boldogan jóllakott. Ja, és én sem töltöttem az egész napot a konyhában!

Ha úgy érzed, hogy már most fáradt vagy és nincs elég testi-lelki muníciód ehhez az időszakhoz, akkor szeretettel ajánlom állandó szerzőnk, Czap Villő adventi kalendáriumát. Villő foglalkozása szerint life coach, pedagógus és kommunikációs szakember, és a coaching eszköztárát is felhasználva állította össze a Kapcsolódó karácsony adventi kalendáriumot azoknak a családoknak, akik rohanás nélkül és együttlétben szeretnék megélni a készülődést.

Ha feliratkozol, 24 napon át emailben érkeznek a „napi kapcsolódást segítő feladatok, játékok, töltődés anyáknak, elmélyülés, receptek és konkrét készületi feladatok, hogy el is készülj a legfontosabbakkal, de ne kipurcanva ess a karácsonyfa alá” – ígéri Villő, de azt is hangsúlyozza, hogy semmi nem kötelező, csak lehetőség!

Lám, visszakanyarodtunk az első gondolathoz: az advent egy lehetőség. Élj vele, ahogy most éppen tudsz!