Megbocsátás: mit jelent tulajdonképpen és kinek jó ez?

Hangolódó 2. – Cikksorozatunk második részében folytatjuk az önmagunkra és a világra hangolódást. Ezúttal a megbocsátást járom körbe, amit sem adni sem kapni nem könnyű. Talán mert nem vagyunk tisztában a valódi jelentésével. Nézzük!

megbocsatas-mit-jelent-tulajdonkeppen-es-kinek-jo-ez

Fejben hiszünk abban, hogy Jézus szeret minket, illetve vállalta értünk a kereszthalált és megváltott bűneinktől, és ha bűneinket megbánjuk, tényleg megbocsát. De akkor miért is kúsznak be az önmarcangoló gondolatok újra és újra?

 

Előfordul, hogy vétkezem a férjem, a barátom, a szüleim, a munkatársaim ellen, egyszeri esetekre gondolok. Megbánom tettemet, szeretnék újrakezdeni, elmegyek meggyónom, igyekszem jóvátenni, de legközelebb mégis újra meggyónom és újra. Akár éveken át is. Miért is? Isten megbocsátott! Igazából én magamnak nem tudom megbocsátani szégyenletes tettemet? Föloldozhat 15 pap, de akkor sem fogok meggyógyulni, ha magamnak nem bocsátok meg! Mert bármilyen furcsa, de nem elég, hogy Isten megbocsátott, ha én magamnak nem tudtam, akkor a bűnösség érzése megmarad, mert megtartom. Sokszor az alacsony önértékelés a bűntudat mellé – vagy inkább helyére – egy fájdalmas szégyenérzetet ad. Tehát minél alacsonyabb az önértékelésem, annál hajlamosabb vagyok szégyenkezni, és magamat rossznak tartani.

 

Egy legenda szerint a gyóntatószékben ülő szentéletű pap észrevette, hogy a sátán a gyónásra várakozók között egyiktől a másikhoz surran s valamit a fülébe súg. „Mit csinálsz sátán?” – kiáltott a pap a gonosz lélekre. A sátán azt felelte: -„Visszaadom az embereknek azt, amit egyszer elvettem tőlük.” –„Mit vettél el tőlük?” – kérdi a pap. „Amikor vétkeztek elvettem tőlük a szégyenérzetet. Most a gyónáskor visszaadom nekik.” Cseles lény ez a Sátán! Mindent megtesz, csakhogy a megtérő bűnöst távol tartsa Jézustól. Nem hiába nevezi őt az Írás a Hazugság Atyjának.

 

A megtapasztalásnak nagy jelentősége van! A „Gonosz cselvetésének” ugyanis jó alapja lehet korábbi negatív élményünk: például, ha nem tapasztaltam meg szüleimtől a megbocsátást, azt hogy lehet hibázni, lehet újrakezdeni. Vagy gyerekként nem éltem át, hogy a szülőm odaállt elém, és bocsánatot kért, hogy hibázott velem szemben, akkor nehezen tudok saját magamnak vagy a másiknak is megbocsátani.

A megbocsátás egyik titka a saját élmény, hogy tőlem bocsánatot kértek és én megbocsátottam.

Ezek a példák minket is hívnak, hogy a másiknak én is újra és újra megbocsássak. Nem egyszer, hanem hetvenszer hétszer.

 

A másik véglet a túl magas önértékelés. Ez gőgöt és bosszúvágyat, felsőbbrendűségi érzést szül és megjelenik a hatalmi viszony. Így a másik ő ellene elkövetett bűne „remek lehetőség” egy aszimmetrikus kapcsolat fenntartására. Sajnos több párkapcsolatban láttam olyat, hogy az egyik fél egyszer megbotlott, de megbánta, bocsánatot kért, és úgy tűnt átbeszélték. Sajnos azonban az emberi megbocsátás esendő tud lenni: Azt mondod, hogy megbocsátottál nekem, de egy vitában könnyen az orrom alá dörgölöd, hogy amikor ezt vagy ezt tettem… Vagy ennél csak még rosszabb, ha érzékelteted velem napról napra, hogy egyszer elestem.

 

A középút az empátia és az irgalom lenne, nem csak a másik, hanem magam felé is!

Bele tudok lépni a másik cipőjébe és onnan megnézni, hogy milyen a világ? Például késik a férjem a gyertyafényes randiról. Fogadhatom sárkányként, vagy sértődötten. De egyik sem visz előre. De ha hagyok időt neki, hogy elmondja, hogy pont indulás előtt hoztak be egy rosszul levő gyereket, és nem hagyhatta ott a fiatal rezidensre, akkor már mindjárt más színben látom a dolgot.

 

 

Ha a megbocsátást egy spirituális folyamatként fogom fel, akkor annak a lényege az, hogy velem mit tesz, ha én gyűlölettel, haraggal, bosszúvággyal élek a szívemben. És nem csak a testet romboló szomatikus tüneteket okozó bajokra gondolok, hanem az Istennel való kapcsolatomra. Amiből ezt a legjobban megértettem Wm. Paul Young A Viskó című könyve, ahol a főszereplő Mack rájött, hogy amíg nem bocsát meg az ellene vétkezőnek, addig Isten kegyelme sem tud dolgozni, mert a benne dúló harag megakadályozza.

A megbocsátás nem a tettes és az áldozat közötti viszonyban hoz változást, hanem az áldozat Istennel való viszonyában.

Ezt tapasztalta meg Louis Zamperini is, aki az amerikai hadsereg katonájaként a csendes-óceáni hadműveletekben vett részt, és két évre japán fogságba esett Az ő életéről szól a Rendíthetetlen című könyv (melyből film is készült), s ebben olvasható, hogy a hadifogságból szabadulva szinte felemésztették a benne dúló indulatok. „Nem is annyira a fájdalom és a fizikai szenvedés viselt meg, mint az állandó feszültség és megaláztatás, ami engesztelhetetlen gyűlöletet ébresztett bennem… A háború utáni rémálmaim romba döntötték az életemet, de hála egy igehirdetőnek, Billy Graham evangélistának, aki révén találkoztam Istennel, Krisztusnak szenteltem életemet.” Miután lélekben megbocsátott a kínzóinak, elmúltak a rémálmai. A béke benne született meg, nem a kínzójával való kapcsolatában.

 

Hogy meg tudjunk bocsátani önmagunknak és másoknak, gyakorlásra van szükség. Bizonyára mindannyian ismerjük a történetet, hogy Péter háromszor tagadta meg Jézust, majd ugyanígy háromszor vallotta meg Jézus kérdésére, hogy szereti Őt. Itt nem Jézus miatt kellett a háromszori válasz, hanem Péternek, hogy érezze Jézus megbocsátó irgalmas szeretetét, s ő is megbocsáthasson önmagának.

 

Hogy állok én a megbocsátással?

 

 

Fotó: Foundry Co./pixabay (kezdőkép), Peter van Briel/pixabay és Diana de Weert/pixabay

Legújabb könyveink: