Apaként hogyan kapcsolódhatnék erősebben a gyerekemhez?

A kérdés

– És ha egy mondatban kellene összefoglalnod az apaság lényegét? – lépett oda hozzám Gábor az egyik Apakulcs-tréning után, miközben kezdtem elpakolni a jegyzeteimet. Kimerítő napot töltöttünk együtt. Beszéltünk apatípusokról, attitűdökről, vezetési stílusokról, értelemről és érzelemről, mintákról és örökségről… ha ezt mind bele akarom préselni, akkor jó hosszú mondat lesz. Igyekeztem tehát a lehető legegyszerűbben válaszolni:
– Inkább csak egyetlen szót mondanék. Kapcsolódás.
A fejemben felcsendült a diadalmas zene, láttam a filmvégi naplementét, melybe katartikusan belelovagol a főhős; itt a csúcspont, ennél nem lehet okosabbat és mélyebbet mondani, mekkora zseni vagyok, de tényleg… ám amikor újra felnéztem, Gábor csalódott arcát láttam magam előtt. Bosszúsan legyintett:

– Könnyű azt mondani. De hogy csináljam?

Jó kérdés. A válasz már biztosan nem fér bele egy mondatba.

Vannak kulcsaink?

Az apák túlnyomó többsége szeretné jól csinálni. Jó apja akar lenni a gyermekének. Minden vágya, hogy tanítsa, nevelje, életre vezesse és emlékezetes pillanatokkal ajándékozza meg őt.

Ám mindeközben az apák túlnyomó többsége mégsem egészen biztos abban, hogy jól csinálja. Sok az apaságot érintő belső és külső elvárás, sok a tévképzet, sok az elbizonytalanító internetbölcsesség. Egy apa legyen… egy férfi akkor férfi, ha… tíz jótanács, amelyek… hat mondat, amely nélkül soha… Aki bizonytalan saját apai minőségében, az persze eddig is vívódott, de mindezeket olvasva nem csoda, ha a legnagyszerűbb apákban is ott motoszkál a kérdés: tényleg jól csinálom?

Amikor a kilencéves lány odabújik az apjához és átöleli a nyakát: az apa biztos abban, hogy jól csinálja. Amikor a hároméves kislegény kitépi magát apja kezéből, eltrappol és fejhangon azt sivítja: „Nem megyek haza!”: az apának kétségei támadnak, hogy jól csinálja-e. Amikor a tizenkét éves fiú egy mély apa-fia beszélgetés után azt mondja: „Kösz, apa”: az apa biztos abban, hogy jól csinálja. S amikor a tizennyolc éves lány hazajön lilára festett hajkoronával, közölve, hogy mégis kihagyja az érettségit: az apa egészen biztos abban, hogy valamit gyökeresen elrontott.

Az apák egyre többször teszik fel ugyanazt a kínzó kérdést: mi a recept? Van-e nyitja az apaságnak? Létezik-e apakulcs?

Sok apát kérdeztem meg, mit szeretne: a gyerekei mire emlékezzenek majd a vele töltött időből. Néhány jellemző válasz a sok közül:

– A nevetéseinkre.

– Hogy bátorítottam, biztattam és hittem benne.

– A kirándulásainkra.

– Hogy segítettem neki, amikor csak kérte. Házi feladatban vagy éppen a bicikliszerelésben. Ezek igazi közös pillanatok voltak.

– Egyszer elmentünk kettesben megkerülni a Velencei-tavat. Annyira egységben voltunk, olyan jó volt együtt lenni…

– Arra, amikor az esti ima alatt megfogtuk egymás kezét.

– Amikor el kellett utaznom, mindig hoztam neki valami apróságot, ami kifejezte a közöttünk lévő köteléket. Azt hiszem, értette a jeleket.

– Hogy mindig megöleltem, amikor találkoztunk.

– Talán arra, hogy mindig érdekelt, mi van vele, mi fontos neki, mi foglalkoztatja.

A válaszok a felszínen arról szólnak, ezek az apák milyen emléket szeretnének hagyni a gyermekeikben. Ha azonban mélyebbre nézünk, azt mondják el, mire vágynak leginkább, ha a gyermekükre gondolnak. Ha közös pontot keresünk ezekben a vágyakban, visszatalálunk ahhoz a szóhoz, amely az apaszeminárium után kiváltotta Gábor legyintését: kapcsolódás.

Biztos vagyok abban, hogy az apák többsége nagyon vágyik arra, hogy kapcsolódni tudjon a gyermekéhez. És arra is, hogy ez a kapcsolódás elkísérje a gyermeket felnőttkorában is. Miközben egy apa intézi a napi ügyeit, dolgozik, tárgyal, rohan, kétkezi munkát végez, egyeztet, határidőt szab, vállal és módosít, egészen biztos, hogy szeretne jelen lenni a gyermeke számára. Nehéz ellentmondás, állandó feszültség. Valószínűleg minden apa ismeri és lelke mélyén őrzi a népszerű bölcsesség tanítását: a gyermeki évek elszállnak. És azt is tudják, hogy nagy részben rajtuk múlik, mi lesz maradandó ebből az időből.

Apákat figyelve, velük beszélgetve, őket segítve, vágyaikat megismerve jutottam arra a következtetésre, hogy a kapcsolódásnak alapvetően három kulcsa van:

– kapcsolódás a tudásban;

– kapcsolódás a jóakaratban;

– kapcsolódás a szövetségben.

Nevezhetjük ezeket apai alapelveknek is: mindhárom önmagában is nélkülözhetetlen, ráadásul a három kulcs szoros kölcsönhatásban van egymással. Külön-külön is erősek, de a három kulcs együttes használatával minden apa megtapasztalhatja a gyermekével való kölcsönös kapcsolódást.

Kulcsok nagyító alatt

A kapcsolódás három kulcsa minden apa számára jó kiindulópont lehet, amikor keresi a módot, ahogyan közelebb kerülhet a gyermekéhez.

Az első alapelv a tudás kulcsa (hívószava: ismerd). Egyrészt arra biztatja az apákat (és az anyákat is), hogy minél alaposabban ismerjék meg a gyermeküket. Legyenek kíváncsiak arra, hogy mi foglalkoztatja őket, mi szerez nekik örömet, mitől félnek, kik a legfontosabb kapcsolataik, hogyan zajlik az életük. Másrészt pedig a tudás kulcsa arra is rákérdez, vajon egy szülő ad-e elegendő információt saját magáról annak érdekében, hogy a gyermeke is ismerhesse őt. Táplálja-e gyermeke kíváncsiságát, meg tudja-e mutatni saját érzéseit, akár sebezhetőségét?

A második alapelv a jóakarat kulcsa (hívószava: szeresd). A tudás kulcsánál eggyel tovább lép: azt vizsgálja, vajon egy apa (vagy egy anya) az érzelmek által táplált szereteten túl mennyire képes a döntésalapú szeretetet gyakorolni. Egyrészt képes-e megmutatni a gyermekének, hogy fontos a számára, hogy abban a pillanatban és helyzetben ő a legfontosabb? Másrészt meg tudja-e mutatni azt is, hogy az élet alapvetően szép, hogy élni érdemes, és hogy mennyi örömöt és megélni való pillanatot vehetünk észre magunk körül?

A harmadik alapelv pedig a szövetség kulcsa (hívószava: támogasd). Azt a kérdést teszi fel az apának (és az anyának), hogy mennyire képes szem előtt tartani a gyermeke hosszú távú érdekeit. Tudja-e bölcsen támogatni gyermekének fejlődését és növekedését? Ezen túl pedig arra is rákérdez, vajon képes-e kifejezni, hogy kitart a gyermeke mellett, hogy jelen van a számára, hogy – bár nem kell, hogy mindenben egyetértsen vele – alapvetően az ő oldalán áll?

A tudás kulcsa, a jóakarat kulcsa, a szövetség kulcsa: ismerd, szeresd, támogasd. Ez a kapcsolódás három alapelve – apáknak és anyáknak egyaránt.

Látható, hogy minden kulcshoz tartozik egy értelmezést könnyítő hívószó.

– A tudás kulcsának hívószava: ismerd.

– A jóakarat kulcsának hívószava: szeresd.

– A szövetség kulcsának hívószava: támogasd.

Egy apa csak akkor kapcsolódhat valóban gyermekéhez, ha képes használni a tudás kulcsát, a jóakarat kulcsát és a szövetség kulcsát. Azaz: ha ismeri, szereti és támogatja őt.

Igen, a kapcsolódás nem is olyan egyszerű. Különösen nekünk, apáknak ad kihívást. Ezért dolgoztam ki az apakulcsok struktúráját, amely elsősorban nekünk, apáknak segít, hogy kapaszkodókat találjunk a gyermekeinkhez vezető úton. (Azért anyáknak sem haszontalan, de nekik inkább az anyakulcsokat ajánlom – 2024-ben, Anyák napján ezek is napvilágra jutnak.)

Van segítségünk

Az Apakulcs az egyetlen olyan magyar nyelvű, komplex eszközrendszer (könyv, online segítség és képzések), amely világos alapelvekkel, kiforrott struktúrával és megvalósítható lépésekkel segít bármely élethelyzetben lévő apának, hogy erősebben és egészségesebben kapcsolódhasson a gyermekéhez.

Érdemes élnünk a lehetőséggel. Elolvasni a könyvet, kitölteni az ingyenes teszteket a weboldalon, és részt venni egy szűk körű Apakulcs-tréningen. Idén tavasszal még két alkalom áll rendelkezésre. De ősszel folytatjuk.

Süveges Gergő
újságíró, coach, tréner
az Apakulcs alapítója
www.apakulcs.hu