Belső béke? Magadban megtalálod!

Nem ritka, hogy olyan mondatokat hallunk, mint: „Majd, ha befejezem a tanulmányaimat, körbenézek, hogy találjak egy jól fizető munkát”, „Amikor majd nyugodtabb életem lesz, keményebben fogok dolgozni”, „Túl kell jutnom ezen a negatív időszakon ahhoz, hogy a tanulásnak szentelhessem magam”, „Majd akkor fogok időt szánni a családra, ha kiegyensúlyozottabb leszek”, és így tovább. Az ilyen frázisokat ismételgetve elszalasztjuk a pillanatot, hogy felelősséget vállaljunk, és szembenézzünk a nyugtalanító helyzetekkel. A „majd” szó használata a mindennapi életünkben azt jelenti, hogy magát az életet hagyjuk elsiklani, és így azt nem megéljük, hanem csak elszenvedjük. A „majd” azt jelenti, hogy elviseljük az adott helyzetet, és azt mondjuk magunknak: „Majd, ha túl leszek ezen, akkor…” Abban a reményben élünk, hogy valami megváltozik, de a mi aktív beavatkozásunk nélkül. Amikor azt mondjuk, hogy „majd”, azzal átruházzuk a felelősségünket az időre, ezzel szinte arra számítunk, hogy az idő oldja meg helyettünk az életünk nehezebb helyzeteit. Az idő múltával pedig abban reménykedünk, hogy majd megváltoznak a helyzetek, a körülmények, vagy épp a másik ember. A „majd” szó használata gyakran a jelenben való állandó elégedetlenség állapotát teremti meg, ezt felismerve még inkább meg kell győznünk magunkat arról, hogy

csak a jelen pillanatban van lehetőségünk cselekedni, mert nem lesz „majd”.

Mindezek után felmerül a kérdés: „Hogyan hagyhatjuk magunk mögött ezt a hárító gondolkodásmódot?”

Természetesen ahhoz, hogy valaki a saját életéért felelős emberré váljon, elérendő célokat kell kitűznie, de ezek önmagukban nem elegendőek. Az elérésükhöz kulcsfontosságú a befektetett munka. Az összes cél közt azonban van egy, amit különösen nehéz elérni, és ez a békés, derűs élet. Megkockáztathatjuk, hogy nincs olyan ember, aki ne állítaná, hogy békésen akar élni. Valójában azonban a nyugalom nem egy cél. Sokkal inkább egy állapot, egy életforma. Olyasvalami, amit nem lehet elveszíteni. Mert ha elveszítjük a nyugalmat, akkor az azt jelenti, hogy soha nem is volt nyugalmunk. Minden cél, amit kitűzünk magunk elé, általában kifelé irányul. Az egy külső dolog, hogy van munkánk, házunk vagy autónk. Mindezt el lehet veszíteni, de a nyugalmat nem. Még szélsőséges helyzetekben is meg lehet őrizni a nyugalmat.

Hogyan? Először is, kezdjük azzal, hogy felismerjük: meg kell tanulni elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek. A következő idézet talán jobban megvilágítja, mit jelent ez: „Ha valamit meg tudsz változtatni, miért aggódsz? Ha valamit nem tudsz megváltoztatni, miért aggódsz?” Ez minden bizonnyal az egyik olyan mondat, amely a legtöbbet tanít nekünk a valóság elfogadásáról, megtanít megkülönböztetni azokat a dolgokat, amelyeken változtathatunk, azoktól, amelyeken nem.

Pontosan erről szól Assisi Szent Ferenc imája: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Ezzel párhuzamba állítható Buddha tanítása is: minden mulandó. Ezzel azt állítja, hogy a mulandóságnak köszönhetően, annak, hogy semmi sem tart örökké, minden folyamatosan változik, a szenvedés is jelen van az életünkben. Az a fontos, hogy megtanuljuk legyőzni ezt a szenvedést. A mulandóság legyen minden ember számára egy kiindulópont, egy lehetőség. Pozitív irányba lehet fordítani mindent, ami első látásra rendkívül negatívnak tűnik. Minél hamarabb elfogadjuk ezt a valóságot, annál hamarabb adjuk meg magunknak a lehetőséget arra, hogy pozitívabb módon éljük az életünket.

Mindenekelőtt meg kell értenünk, hogy a belső derű egy olyan állapot, amely tőlünk függ, és nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ezt a körülményektől tesszük függővé. Esetleg azt gondoljuk, hogy a zavaró körülmények miatt nincs bennünk béke, vagy mert van valami, amitől kényelmetlenül érezzük magunkat. Ennek épp a fordítottja igaz:

ha nincs béke bennünk, akkor körülöttünk sincs.

Ahogy a cikk elején említettem, gyakran halogatjuk és egy ideális jövőbe helyezzük jelenlegi vágyainkat és céljainkat, remélve, hogy azok majd valóra válnak. A belső békével kapcsolatban is hajlamosak vagyunk azt mondani: „Majd, ha minden rendben lesz, meglelem a nyugalmat”, holott a legjobb hozzáállás az lenne: „Élj nyugalomban, és minden rendben lesz!”